Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 27. hétfő (202. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
346 szeretnék rámutatni, h ogy a személyiségen belül a belső szabadság hiánya jelent meg, annak a szabadságnak, ami az ember egyik legnagyobb ajándéka, aminek a normák betartása is része. De sok esetben elmosódott a határ az áldozat és az elkövető között. Van egy történet, amit talá n sokan ismerünk: egy hatgyermekes családapát börtönbe zártak, és ahhoz, hogy lássa a családját, amikor kiszabadult, aláírattak vele egy papírt. Ez a papír végül is olyan következményekkel járt, hogy ő semmit nem tett, ami másnak ártott volna, de végül is arra késztették, miután már lemondtak ennek az embernek a beszervezéséről, hogy ő bizony a diplomája ellenére kemény fizikai munkát volt kénytelen végezni, és végül megalázva kellett a közéletből távoznia. Ez az a határ, ahol bizony áldozat és elkövető öss zemosódik. Aztán beszélhetnénk arról a 800 ezer emberről, akik tagjai voltak az állampártnak. Ők vagy karrierizmusból, vagy meggyőződésből tették ezt, de nem biztos, hogy az elkövetők között kell őket említeni. Itt rá kell térnem képviselőtársam kedves meg jegyzésére, amely arról szólt, hogy a KDNP soraiban is vannak volt párttagok. Lehet, hogy vannak, de én nem voltam az. (Gyöngyösi Márton: Nyilvánosságra kellene hozni az aktákat!) A Jobbikot egy pillanatra türelemre intem. Valaki, egy baloldali egyszer kit alálta, hogy én is az állampárt tagja voltam. Soha nem voltam! És kik vették át a szöveget? A szélsőjobb, hiszen őket tette ez kíváncsivá. De hát ilyen dolgok, kisstílű hazudozások a politika világában előfordulnak. De nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy tisztelettel tudunke megemlékezni a kommunista diktatúra áldozatairól, és az a fajta magatartás, ami abban az időben sokakat késztetett arra, hogy a szabadságukat, sőt világszerte százmillióra teszik azok számát, akik az életüket adták, ez ne történjen m eg soha. És azok a jelenségek, amik időnként ma is jelen vannak, már nem a diktatúra eszközeivel, hanem különböző finomabb eszközökkel működnek, de mindenképpen az emberi méltóság és szabadság kárára vannak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok so raiban.) ELNÖK : Köszönöm, frakcióvezető úr. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! R onald Reagan mondta, hogy kommunista az, aki olvassa Marxot és Lenint, antikommunista pedig az, aki megérti Marxot és Lenint. Valóban találó volt a kommunista szovjet diktatúra legyőzőinek ez a mondata. 2000 óta, az első Orbánkormány időszaka óta emlékezü nk február 25én a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján arra a soksok honfitársunkra, aki áldozatául esett ennek a rendszernek. Egy országgyűlési határozat rögzíti ezt a napot és ezt a megemlékezést. Világszerte - ahogy frakcióvezető úr is utalt rá - közel százmillió ember nevezhető a kommunista terror áldozatának. Magyarországon, ha különböző módon nézzük, azt láthatjuk, hogy ha a gulágra hurcoltakat tekintjük, 800 ezer honfitársunkat hurcolták el, ami azt jelenti, hogy minden tizenkettedik magya rt elhurcoltak a gulágra. Ha a gulágra a Magyarországról menő szerelvényeket egymás mögé kötnénk, akkor egy Székesfehérvártól Debrecenig tartó vonatszerelvényt láthatnánk, olyan hosszú volt az a menetoszlop, amit éveken keresztül elhurcoltak málenkij robot ra, gulágra, a gupvi táboraiba. És abból a 800 ezer honfitársunkból, akiket ítélet nélkül, bűn nélkül ítéltek büntetésre, bizony 200 ezren soha nem is tértek haza. (11.30) Még nagyobb ez az arány, ha mondjuk, a kárpátaljai magyarságot nézem, mert ott nem m inden tizenkettedik, hanem minden ötödik magyart vittek el. Ott tényleg nincs olyan család, amelyik ne lett volna érintett a kommunista diktatúra áldozataként. Ha a Blistások számát nézem, ’4648ban 80 ezer embernek vágták el a jövőjét. Ha a ’46os két h ónap alatti elbocsátási hullámot nézem, 50 ezer embert lehetetlenítettek el egzisztenciálisan. Ha a civil szervezeteket nézem, az összeset, másfél ezer civil szervezetet oszlattak fel. 1950ben ehhez csatlakoztak a szerzetesrendek is, kis kivétellel.
