Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 29. hétfő (228. szám) - Egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
3417 eljuttatott hozzászólását, aki akár a nyitó vitában, akár a Törvényalkotási bizottság munkájában, akár azt megelőzően javaslatokkal élt a kormány előterjesztése kapcsán. Azt gondolom, hogy a makrogazdaság pozitív számai azonban csak egy olvasatát mutatják a magyar gazdaság működésének. Igenis fontos figyelemmel l enni azokra a kritikákra is, amelyek a versenyképességi jelentésekben megfogalmazódnak, még akkor is, hogyha ezek nagyon sok tekintetben szubjektív értékítéletét adják egyegy ország gazdaságának, mégis talán irányt mutathatnak a törvényalkotóknak abban a tekintetben, hogy milyen irányban érdemes a szabályozási eszközökhöz hozzányúlni. Hiszen egy állam többféleképpen járulhat hozzá egy ország gazdaságának a működéséhez, egy kormány többféleképpen támogathatja egy ország gazdaságának a működését. Egyrészt ad hat közvetlen finanszírozási eszközöket, másrészt a rendelkezésére álló jogszabályalkotási lehetőségekkel is élhet akkor, amikor megpróbál a piaci folyamatokba a Magyarországon lévő piaci szereplők számára kedvezőbb módon beavatkozni. Azt gondoljuk, hogy a bürokráciacsökkentés elmúlt években elindított politikája, amely egyrészt csökkenti azoknak a jogszabályoknak, azoknak a szabályozóknak a körét, amelyeknek a magyar vállalkozói szektor meg kell hogy feleljen, másrészt pedig az árát is csökkenti a különböz ő állami szolgáltatásoknak, mindenképpen jó irányt mutat. Meg kell nézni, hogy a Versenyképességi Tanácsban megfogalmazott javaslatok szerint hol, milyen területen van még tennivalónk. Egyértelműen látszik, hogy bár az Európai Unió térségbeli országaival e gyüttműködve, mondhatni, egy gazdasági régiót képviselünk, és közösen próbáljuk meg ennek a térségnek a gazdasági potenciáit javítani, azért mégis zajlik egy verseny a Kárpátmedence, illetve tágabb kitekintésben a keletközépeurópai régió országai között, amely nem szól másról, mint arról, hogy hogyan próbálunk működő tőkét hozni ebbe az országba annak köszönhetően, hogy milyen adminisztrációval, milyen bürokratikus terhekkel kell szembenéznie az idetelepülő vállalkozásoknak. Ebből a jelentésből egyértelmű en kiviláglik, hogy a nemzetközi összehasonlításokat is figyelembe véve a közműszolgáltatók működési gyakorlata nagyon sok tekintetben értelmezhető az ország versenyképességi deficitjeként, mondhatni, az ország versenyképességi hátrányaként. Csak egy példá t szeretnék erre mondani. Míg például a villamos hálózat csatlakozásának teljes folyamata, illetve annak az időigénye 257 napot vesz igénye Magyarországon, addig más, a visegrádi négyekhez tartozó országok esetében ez a szám sokkal alacsonyabb. Nagyjából 1 20 napról beszélünk Lengyelország, illetve Szlovákia esetében, és az OECDátlag is 76 napot jelent összességében. Tehát érdemes azon elgondolkodni a törvényalkotóknak, hogy hogyan tudjuk ezeket a folyamatokat különböző jogszabályok erejével támogatni vagy adott esetben kikényszeríteni a közműhálózatok fenntartóitól. Ezért a javaslat nemcsak egy ponton szeretne ehhez a kérdéshez hozzányúlni, hanem egyrészt szeretne arra is válaszolni, hogy a csatlakozási díjak miért olyan költségáron történnek, mint ahogy az zal a piaci szereplők találkoznak. Látható módon jelentős eltérés van, sokkal többe kerül a közműhálózathoz való csatlakozás Magyarországon, mint a környező országokban. Ennek vajon mi az oka, hogyha utóbbiak esetében is piacilag rentábilis cégekkel találk ozunk, és azok a költségtételek, amik felmerülhetnek, nem különböznek azon országok költségtételeitől, ahol azt sokkal olcsóbban meg tudják oldani. A másik, ugyancsak pénzügyi kérdésekre rátekintő problémakör, hogy a különböző gázmérők cseréjével kapcsolat ban is egy sokkal - mondjuk úgy - nagyvonalúbb díjszabással találkozunk, hiszen a közműszolgáltatóknak a bevett gyakorlata volt, hogy nemcsak az effektív, az igénybevevőnél felmerülő munkaórákat számlázták ki, hanem olyan munkaórákat is az ügyfelek számláj ára írtak, amelyeket nem közvetlenül a nekik nyújtott szolgáltatások idejében vettek igénybe, így feleslegesen fizettettek ki vagy szolgáltatás nélkül fizettettek ki számtalan díjat a felhasználókkal. További probléma, hogy az elosztótársaságok túlzott mér legelési jogkört kaptak a közműcsatlakozások kérelmének az elbírálásakor, illetve azoknak a terveknek az elkészítésekor,
