Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
3279 fejlesztéseket megvalósítson. Vagy a regionális szennyvíztisztító modernizálása. Az is az utóbbi években valósult meg milliárdos beruházással. Mi abban a helyzetben vagyunk, hogy bányából kapjuk a vizet. Tehát egyedül az Ész akdunántúli Regionális Vízmű az, amely két vízbányából, karsztbányából bányászati technológiával kapja a vizet. Ezeket a vízbányákat is rendbe kellett tenni, biztonságba kellett helyezni a technológiát azért, hogy háromszázezer ember számára az egészséges ivóvizet lehessen biztosítani. Aztán eljutottunk odáig is, amire létrehoztuk alapvetően magát az ÁltalÉr Szövetséget, rendbe raktuk, gatyába ráztuk magát az Általeret, az Általér vízgyűjtő területét. A belépő szennyező forrásokat már minimalizáltuk, ut ána tettük rendbe az Általeret, és próbálkozunk azzal, hogy a tatai Öregtó rehabilitációjához szükséges források is rendelkezésre álljanak. És végeztük tovább a szolgáltatási infrastruktúra fejlesztését. Igen, amiről itt beszélt Rétvári államtitkár úr, 1 0 milliárdos fejlesztést tettünk bele a tatabányai Szent Borbála Kórházba. (Gőgös Zoltán: De mikor?) (19.30) És lehet azt mondani, hogy nincs értelme, mert kevés az orvos, meg kevés az ápoló. Hát persze, azzal is kell foglalkozni, de a fejlesztéspolitikai oldalát is kell látni, hogy egy helyi közösségnek, egy politikai vezetésnek vagy települési vezetésnek alapvető kötelessége az, hogy ha 6070 évvel ezelőtt épült laktanyaépületekben folyik a kórházi ellátás, arra tulajdonképpen alkalmatlan infrastruktúráva l, azt ki kell váltani. Ha három és négy telephelyen történik ugyanez, akkor nem lehet jól szervezni a betegutakat, egy helyre kell telepíteni, egy helyen kell megépíteni. Ha energiahatékonysági források is rendelkezésre állnak? Akkor tegyük oda a fejleszt éspolitikai források mellé, és a meglévő épületeket, amiket meg érdemes megtartani, azokat újítsuk föl, mert kevesebb lesz majd a rezsi, de a használati érték is helyre fog állni. Lehet azt mondani, hogy helytelen a kormánynak és a kormánypártoknak az az á lláspontja, hogy elsősorban nem a lakosság számára biztosítjuk az energiahatékonysági forrásokat. Amikor államtitkár voltam, én azt mondtam, hogy leghatékonyabban akkor fogjuk tudni fölhasználni ezeket az összegeket, ha az állam és az önkormányzatok kötele ző feladatkörébe tartozó közintézményeket fogjuk felújítani. A büdös életben - elnézést a szóért, kifejezésért - nem fogunk végére jutni az intézményfelújításoknak, a korszerűsítésnek, ha az energetikai célú forrásokat nem vonjuk be. Hála istennek, hogy mo st a 201420as fejlesztési időszakban is ez lett a prioritás, hogy a kórházaink, az iskoláink, a kormányzati hivatalok, a rendőrség, a járásbíróságok és minden szépen újul meg. Lehet azt mondani, hogy ezek nem olyan látványos beruházások, mert szükségből jár oda az ember, nem pedig szórakozni. Na de könyörgöm, az alapvető állami, önkormányzati szolgáltatásokat mégiscsak csak olyan körülmények között kellene igénybe venni, amely a lehető legolcsóbban fenntartható, korszerű, biztonságos, és még néz is ki val ahogy településképi szempontból. Lehetne sok mindenről beszélni, egyetlenegy dologról szeretnék még. Itt elhangzott az, hogy nem szeretnek az emberek földdel foglalkozni, és nehéz őket rábeszélni. Szeretni kell őket; a tájat is, amiben élünk meg azokat az embereket is, akik potenciálisan még a végén földműveléssel fognak foglalkozni. Ki a csuda gondolta, hogy az egyháztáji vásár Naszályról, egy kétezres kistelepülésről ki tudja úgy nőni magát, hogy a szomszédos nagyvárosban arra rá lehet szervezni egy gördü lő kosár bevásároló közösséget, és néhány hónap szervezőmunka után ennek a közösségnek van 500 stabil vásárlója, és hetente kell átadónapot tartani annak a 1015 termelőnek, akik folyamatosan ott vannak, pedig össze kell rakniuk a csomagokat és kell hozniu k. Ma már egyegy átadási napon félmilliós forgalom valósul meg. De elkötelezett emberek kellettek ehhez is, helyi hősök, azok, akik valamihez értettek, tudtak lépni. Na, őket kell támogatni, megtalálni, támogatni, segíteni, sokszor nem pénzzel, hanem jó s zóval, szeretetteli odafordulással. Aztán látni azt, hogy az az asszony, aki otthagyta a három műszakot, a biztos egzisztenciát, vett egy tehenet és elkezdett sajtot készíteni, és elkezdte vinni, elkezdett piacozni, és nem tudott még teljesen megélni belől e az egész család, de hozzájut ilyen lehetőségekhez, piachoz segítjük, akkor
