Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - KIS MIKLÓS ZSOLT, a Miniszterelnökség államtitkára:
3269 É s bizony példát kell venni arról is, hogy milyen eszközökkel él akár egy osztrák, akár egy lengyel, akár a térségünkbeli agrárkormányzat. Ezeket az eszközöket, nem titok, mi is megvizsgáltuk, hiszen azt gondoljuk, hogy ha a környező térségekben ezek az ors zágok tudnak erősödni, akkor ha ezeket az eszközöket Magyarország is felhasználja - márpedig ezt tettük ebben a programban , akkor jó eséllyel meg tudunk felelni ezeknek a céloknak. A célokhoz tehát jó eszközöket kellett keresni, és én azt gondolom, hogy a vidékfejlesztési program ezt jól tükrözi. De természetesen ezenkívül nagyon sok más olyan intézkedésre van szükség, és nagyon sok olyan eszköz áll egy kormányzat rendelkezésére, amely tudja segíteni a vidéken élőknek az életminőségét és a vidéki vállalko zások fejlesztését, a vidéki települések fejlődését. Nagyon fontos tehát, hogy a demagóg megfogalmazásokat lehetőleg kerüljük. A közös agrárpolitikával kapcsolatosan én nagyon sokszor találkozom ilyen gondolatokkal, főleg akkor, amikor a nagybirtokok támog atását és az oligarchákat halljuk. Érdekes módon, ha valaki megvizsgálná, hogy az európai közös agrárpolitika hogyan működik, egyedül Magyarország volt az, amely élt azzal a lehetőséggel, hogy a nagygazdaságoktól a támogatásokat egy bizonyos mértékhatár fe lett megvonta. Arról pedig már nem is szól a fáma, és akik ezt kritizálják, azok érdekes módon el szokták azt felejteni, hogy ugyanakkor azokat a nagyobb gazdaságokat, amelyek nagyon komoly állattenyésztéssel bírnak, a nemzeti költségvetésből olyan termelé shez kötött támogatásokkal segítjük, amelyek bőven tudják akár kompenzálni ezeknek a forrásoknak a kiesését. (Gőgös Zoltán: Ki kell fizetni, államtitkár úr!) Tehát azt kell végre világosan látni, ami egyébként a 2007 és ’13 közötti időszaknak az egyik legn agyobb tanulsága (Gőgös Zoltán: Nincs kifizetve!) , és ezt nem mi mondjuk, hanem azok a szakmai tanulmányok, amelyek a hétéves ciklus végeredményét, mint ex post értékelést elvégezték, hogy az a fajta versenyképességnövekedés vagy az a fajta beruházási tám ogatás, amely ezt a hét évet jellemezte, egészen egyszerűen sok esetben zsákutca. A szántóföldi növénytermesztés: hiába helyezett ki az előző kormányzat az előző ciklus alatt százmilliárdokat szántóföldi növénytermesztőknek, a munkahelyteremtésben egyáltal án nem vettek részt, a nagygazdaságok a munkahelyteremtésben szinte egyáltalán nem vettek részt. Sok embernek adnak munkát, de addicionális munkahelyeket szinte egyáltalán nem teremtettek. A kis és közepes agrárvállalkozások azok, amelyek ebben igenis még lehetőséget tudnak kapni, és lehetőséget kell is hogy kapjanak, főleg olyan ágazatokban, mint az állattenyésztés, a kertészet, mert ezek azok az ágazatok (Gőgös Zoltán: Egyiket se csinálják.) , ahol valóban még munkahelyeket lehet létrehozni. Illúzió az, ho gy a szántóföldi növénytermesztés, ha tovább támogatjuk, majd ott munkahelyek jönnek létre. Éppen ezért szakítottunk is ebben a programban ezzel, és a más, sokkal inkább munkaerőigényes ágazatokat igyekszünk fejleszteni, ráadásul úgy, hogy még nem beszélt ünk a hozzáadott értékről: akkor lesznek ezek a vállalkozások sikeresek, ha újraélesztjük a magyar élelmiszeripart. A kilencvenes évek egyik legnagyobb tanulsága, hogy a magyar élelmiszeripart először privatizáltuk, utána pedig ezeket a cégeket a külföldie k a legtöbb esetben bezárták vagy a semmivel tették egyenlővé. Újra kell tehát a magyar élelmiszeripart építenünk. Ehhez egyébként, mint látható, nem csak a vidékfejlesztési program ad forrásokat, a Nemzetgazdasági Minisztérium nagyberuházási támogatásán t úl a külügyminisztériumi exporttámogatásokon át - és a GINOPról nem is beszéltem még - nagyon széles a palettája a magyar élelmiszeripari közép- és nagyvállalatok támogatásának. A kisebb és közepes méretű vállalkozások számára pedig mi a vidékfejlesztési programból biztosítunk forrásokat. Szent meggyőződésünk, ha az élelmiszeripart jó pályára helyezzük, márpedig nagyon komoly befektetések és beruházások szükségesek ehhez, hiszen nagyon nagy a lemaradásunk, de ha ezt megtesszük, akkor az élelmiszeripar a me zőgazdaságot is magával húzza, és el tudjuk végre azt érni, ami például az agrárvállalkozásoknak kiemelt jelentőséggel bírna, hogy az egy hektárra jutó jövedelmét is növelje.
