Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 19. péntek (226. szám) - Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
3132 javaslatot, és észrevette, hogy csak és kizárólag a „közérdekű” szó nem szerepelt ed dig benne, hogy közérdeket szolgál, úgyhogy ő gyorsan benyújtott egy módosító indítványt, hogy közérdeket is szolgálhat. Így már szerepel benne. Tehát valószínűleg ezt a kifejezést kifelejtették belőle, mert maguk se gondolták, hogy ez így van, de Varga Gá bor képviselőtársam valószínűleg, ahogy mondom, elolvasta az indítványt, és észrevette, hogy pont a címéből a legfontosabb szó hiányzik az indítványból, úgyhogy ő ezt benyújtotta. Amiről még mindenképpen úgy gondoljuk, hogy el kell mondani, hogy a szövetke zet helyett a munkaügyi szervezetet kellene használni, és az adó- és járulékcsökkentéssel ösztönözni a munkáltatókat. Ilyen szövetkezetekre ebben a formában nincs szükség. A nyugdíjasok munkajogi védelmét kellene elősegíteni még és erősíteni. A munkaügyi s zervezet munkahelyfeltáró és közvetítő szerepét kellene fejleszteni ahelyett, amit tesznek vele, hogy elsorvasztják és szinte működésképtelenné teszik. Rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőséget kellene megteremteni, amit pont önök vettek el. Reméljük, hogy nem lesznek átfedések az iskolaszövetkezet és a nyugdíjasszövetkezet tulajdonosi körében, legalábbis azokban, akik létrehozzák, akik ez a 10 százalék, akik nem a kötelezően nyugdíjasok közé tartoznak. Éppen ezért be is nyújtottam egy módosító indítványt, h ogy a kettő között ne lehessen átfedés, ne úgy, mint a benyújtók névsorában, mert valahogy érdekes módon ismételten, mint ahogy az iskolaszövetkezeteknél is, itt is Czomba Sándor és Kósa Lajos a benyújtók között van. Gondolom, tényleg egy kávé felett gondo lták ki, hogy valamelyik havernek ezzel a szövetkezeti rendszerrel egy újabb felületet biztosítsanak majd. Lehetne ezt jól is csinálni, lehetne ezt tisztességesen is csinálni, hogyha tényleg a nyugdíjasok lennének az előtérben, ha tényleg velük kívánná nak képviselőtársaim foglalkozni, hogy nekik könnyebb legyen az életük. Azt gondolom, amit a legelején is elmondtam: tisztességes nyugdíjat kell adni nekik. Nem 1,3 százalékkal kell emelni a nyugdíjakat, ami előtte még csak 0,9 volt, hanem azt kell nekik m ondani, hogy olyan nyugdíjat kell kapjál, amiből meg is tudsz élni. Ez nemcsak rájuk vonatkozik, hanem én ezt a mai napig felháborítónak tartom, hogy ha vidéki kistelepülésekre lemegy az ember, akkor már a szülő nem tudja a gyereket segíteni, mert neki nin cs miből, hanem a mai napon is, hogyha bárkinek, egy diáknak szüksége van pluszpénzre, akkor a nyugdíjasnak kell a kicsi nyugdíjából a zsebébe nyúlni, és azt mondani, hogy édes fiam, nekem már egyébként van annyi kabátom, hogy nem veszek újat, hanem akkor az utolsó filléremet is rád fogom költeni. Tisztességes nyugdíjat adjunk a nyugdíjasoknak, emeljük rendesen a nyugdíjukat, ne kényszerítsük őket arra, hogy vissza kelljen menniük dolgozni, ha ők nem szeretnének, mert ez azért kényszer, mert nem tudnak megé lni ebből a fizetésből. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból. - Dr. Kovács Zoltán közbeszól. - Heringes Anita: Képviselőtársam itt se volt, azt se tudja, miről van szó!) ELNÖK : Köszönöm, Heringes Anita képviselő asszony. Tisztelettel köszö ntöm államtitkár urat, a tisztelt Házat, a képviselő hölgyeket, urakat. Megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Többször elhangzott, hogy magukkal az alapelvekkel egyet lehetne é rteni, és hogy nem egyeztettek a nyugdíjasszervezetekkel. Akkor néhány nyugdíjasszervezet véleményét a törvényről engedjék már meg, hogy felolvassam, ha már nem sikerült, mivelhogy kikerülték, hogy nem a kormány nyújtotta be a módosítást, hanem önálló indí tványként lett beadva. A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetségének elnöke, Hegyesiné Orsós Éva az alábbiakat mondta: „Fontos lett volna, hogy végignézzük a munkáltatók és a foglalkoztatottak érdekeit. Van, akinek érdekében áll eg ykét évig dolgozni, és az a pluszforrás az ő