Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 19. péntek (226. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
3070 Az orszá g egyharmadának, amely a KSH adatai szerint is 88 ezres létminimum alatt él, ez az adókedvezmény soha nem lesz érvényesíthető. Mint ahogy a minimálbérből élőknek sem lesz érvényesíthető érdemben. Tehát az, hogy önök csak a jómódúakat és a gazdagokat támoga tják, arra pont ez az adópolitika és pont ez a családpolitika a legfőbb bizonyíték. Szüntessék meg, és adjanak konkrét támogatást annak, aki rászorul a segítségre, ne pedig azoknak a jómódú családoknak, amelyeknek nem feltétel ez a családtervezéshez! Itt a reakciók után nagyon gyorsan rátérnék most már szűkös időkeretemben a saját témáimra, hiszen alapvetően a költségvetés, mint ezt többen elmondták az elmúlt napokban ellenzéki képviselők, nyilvánvaló kampányköltségvetés, amiben simán elengedik azokat a ter ületeket és térségeket, amelyek önök számára nem fontosak vagy nem könnyen kampányolható. Így a magyar vidék és a magyar falvak egyik legnagyobb vesztesei újra a költségvetésnek, hiszen mindazokat a fejlesztési lehetőségeket, amiket alapvetően szükséges le nne a vidéki infrastruktúrába betenni, kezdve a legalacsonyabb rendű közúthálózat fejlesztésétől, ezeket önök felszínesen kezelik, elhanyagolják, és nyilvánvalóan lehetetlenné teszik falvak elérhetőségét. És az önök centralizáló politikájának pont azért a legnagyobb bűne, miután megszüntetik a vidéki és falusi térségekben a közigazgatási rendszerekhez, az egészségügyhöz, a kultúrához, az oktatáshoz való hozzáférést, ezért minimum azt kellene biztosítani, hogy ezeken a kistelepüléseken élők valahogy el tudjá k érni ezeket a szolgáltatásokat. És ezt teszik tönkre azzal, hogy nincs érdemi közösségiközlekedésfejlesztés, és ezt teszik tönkre azzal, hogy a családok számára gyakorlatilag egy elképesztő többletköltséget, rezsinövelést okozva olyan közúthálózatot tar tanak fönn, ami folyamatos karbantartásra készteti a magyar családokat. (9.20) Nyilvánvalóan ezen kistelepülési problémák megoldásának, a kistelepülési infrastruktúra fejlesztése lehetőségének a hiánya az, ami miatt vállalhatatlan véleményem szerint ez a k öltségvetés. Hadd menjek még tovább két módosító indítványom védelmében! A Vásárhelyiterv továbbfejlesztését, ha nem is emlegetjük konkrétan, név szerint, de alapvetően két fontos célkitűzést - az egyik a tájgazdálkodási feltételek javítása, a másik pedig Magyarország vízgazdálkodásának fejlesztése - kell hogy említsünk. Az önök kormányzása idején nap mint nap megközelítőleg 113 milliárd köbméter víz folyik be az országba, és 117 milliárdot engednek ki. Ez nem vízgazdálkodás, hanem vízpocsékolás, amit csin álnak. Semmit nem tesznek annak érdekében, hogy az Alföld, a megváltozott klímaviszonyokhoz alkalmazkodva, képes legyen a mezőgazdasággal olyan lépéseket tenni, ami mind a tájgazdálkodási feltételeket, mind pedig a vízkészletgazdálkodási feltételeket javí tani tudná. Ez a bűnös felelőtlenség. Az önök kormányzása alatt a vízgazdálkodás összeomlott és nagyjából ad hoc jellegű árvízi védekezést tartanak fenn abban a pillanatban, amikor éppen valami haváriaeset van, és minden másról letettek. Nyilván ez a gazda ság és a mezőgazdaság teljesítőképességére alapvető hatással van, hogy ilyen szinten nem foglalkoznak ezzel. Szintén a módosítóim között szeretném konkrétan követelni a földvásárlás érdemi tételekkel való megvalósítását. Önök százmilliárdokat vettek be a s zétcsalt állami földek eladásából, és az Alkotmánybíróság konkrétan döntést hozott abban, hogy önök ezt nem használhatják fel szabad kézzel úgy, hogy minden további nélkül arra használják, amire szeretnék. Emlékeztetem önöket, hogy az önök kormányhatá rozatában az volt, hogy az ország fejlesztésére kell ezt fordítani. Az Alkotmánybíróság konkrétan kimondta, hogy ezt nem lehet megvalósítani, csak a Nemzeti Földalapról szóló törvény 15. §ának és 21. §ának megfelelően azokra a birtokpolitikai célokra, am iket a jogszabály meghatároz. Sehol nincs a költségvetésben ennek a forrásfelhasználásnak az alkotmányos kötelezettsége, amit az Alkotmánybíróság kimondott az önök részére. 200300 milliárdot kellene arra költeni, hogy az állami földeket megvásárolják és o lyan