Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 17. szerda (224. szám) - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
2843 magának az egészségügynek a problémáját, ha azt dinamikájában nézzük, hiszen maga a törvényjavaslat, maga a költségvetés tervezete egy pillanatfelvételt mutat arról, hogy milyen tervek va nnak, milyen problémákat kell megoldani, és erre milyen források állnak rendelkezésre. De sokkal fontosabb, ha ezt egyrészt egy nemzetközi, másrészt egy hazai trendbe, egy dinamikus közegbe illesztjük bele. Itt a közkiadásokról kell beszéljünk, hiszen maga a költségvetés mindig annak a közkiadási oldalát jelenti. Tehát a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy egy folyamatosan elöregedő társadalomban, egy technológiai nyomás mellett egy állandó lépéstartásra van kényszerítve valamennyi kormányzat, és nemcsak a fejlett államok, de a nálunk sokkal fejletlenebb államok is egy állandó nyomás alatt vannak, hiszen lépést kell tartani magával a technológiai fejlődéssel. Ha ezt ugyanúgy hazai kontextusba beültetjük, akkor látható, hogy egy távolabbra kitekintésnél egy 2010et megelőző, de akár a rendszerváltozástól számított időszakot is figyelő kitekintéssel megállapítható, hogy a magyar egészségügy lényegében ebben a forrásigényességben, technológiaigényességben mindig futott a szekér után, és próbálta utolérni a tec hnológiának, illetve a közkiadások emelkedő mértékének a szekerét. (17.50) Többkevesebb siker övezte az útját különböző kormányoknak, viszont jól látni, hogy a gazdasági világválság ebben egy nagy megtorpanást eredményezett, és az egészségügy nemcsak a sz ocialista kormányzás alatt, hanem a gazdasági világválságból kilábaló polgári kormány alatt is háttérbe szorult azoknál a területeknél, ahova tartani kívánták a lépést. Nagyon egyszerű megnézni az OECDstatisztikákat. Mindenhol egyébként visszalépés vol t a közkiadásokban, és mindenhol egy visszavágás volt, egy megszorító politika érvényesült az egészségügyi ellátórendszerben. Ez alól talán Magyarország sem volt kivétel. Itt értünk el arra a szintre, hogy a 2010es években, 20101112ben egy, az európai és a környező országok szintjén is nagyon alacsony nemzetiössztermékarányos ráfordítással találta meg Magyarországot. A számok eltérnek, de abban megállapodhatunk, hogy 4,9 százalék az a reális szám, a GDPnek kevéssel az 5 százalék alatt maradó számössze ge, amely a közkiadásokat takarta. Ez egyébként egy viszonylag alacsony szám, éppen ezért érdemes a dinamikáját vizsgálni az elmúlt éveknek. Bár ellenzéki politikusok ritkán szokták azt mondani, de látszik elmozdulás pozitív értelemben, nemcsak nominálisan , hanem reálértékben is az egészségügyi ráfordításokban. Ha az ember egy kicsit önző, büszkélkedő vagy dicsekvő szeretne lenni, akkor azt kell mondani, hogy az ellenzék hangját hallották meg. Bízom benne, hogy nem az ellenzék hangját, hanem a szakma egyönt etű véleményét hallotta meg a kormány azzal, amikor fokozatosan fordította saját tekintetét az egészségügy felé, és az egészségügyi közkiadások emelése mellett döntött. Természetesen a jelenlegi helyzet ahhoz hasonlít, talán a vizes vb nyelvére lefordítva könnyebben érthető, hogy ha a magyar egészségügyet úszónak tekintjük, akkor megtanulta a bukófordulót, és már tisztességesen ugrik fejest, azonban a Hosszú Katinka által diktált tempótól nagyonnagyon messze van. Nagyon sok fejlesztés, nagyon sok pluszforr ás és figyelem szükséges ahhoz, hogy egyáltalán egy európai átlagra vagy egy jó színvonalra fel lehessen hozni a magyar ellátást. Minden pénzügyi mutató, eredményességi mutató, bármilyen olyan mutató, amellyel az OECD nemcsak a közkiadásokat, hanem az egés zségügy teljesítményét, az ellátórendszer teljesítményét tudja mérni… - mindenben óriási lemaradást kell behozni. Nem azt mondom, hogy ez a jelenlegi kormány sara. A jelenlegi kormánynak talán ebben ott van átgondolnivalója, hogy mikor és hogyan fogott hoz zá, hogy a meglévő bajokat orvosolja, ugyanis eltelt hét év a kormányzásból, egymás utáni megszakítatlan kormányzásból, és talán a hatodik év végére jutottunk oda, hogy a kormány érdemben elkezdett foglalkozni azzal, hogy az egészségügyben valamit tenni ke ll. Talán lehet, hogy a választási ciklusoknak gyakrabban kellene bekövetkezniük, és akkor minden kormány és minden politikai erő arra lenne rákényszerítve, hogy az egészségügyhöz folyamatosan hozzányúljon és több forrást szánjon rá. Nem tudom, melyik lenn e az előnyösebb, ha mindig egy egészségügyi vénával
