Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 15. hétfő (222. szám) - Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javas... - DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Törvényalkotási bizottság előadója:
2581 Köszönöm a szót, elnök úr. Miután Burány Sándor képviselőtársam a bizottsági ülésen elhangzottakat idézte: valóban volt egy ígéretünk, hogy bekérjük az adatokat. Ez megtörtént, de még nem é rkeztek be. Ennek a kielemzése után azt ígértük, hogy a következő jogalkotási alkalommal ki tudunk térni ennek a helyzetnek a megoldására, bár nyilván tudjuk azt, hogy a betegbiztosítási alap nagyrészt lehetőséget nyújtott a kártalanításuk kifizetésére. A másik: végül is egy felszólalásnál bármeddig bővíthető a kör, hiszen egy bankkal megbízási viszonyban levő valamilyen feladatot ellátó személy, vállalkozó követelése mögött is, ha úgy vesszük, családok és magánszemélyek állnak. Tehát mindenképpen bevárjuk az adatokat, és majd akkor tájékoztatjuk a módosítást előterjesztő képviselő urat, hogy milyen következtetéseket vontunk le ezek alapján. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozath ozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Soron következik az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes t örvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/15065. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlament informatikai hálózatán valamenn yiük számára elérhetők. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. A bizottság előadója Répássy Róbert képvise lő úr. Parancsoljon! DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. május 11én megtárgyalta a T/15065. számon benyújtott, az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 22 igen szavazattal, 7 nem ellené ben, valamint 4 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. Az összegző módosító javaslat tartalmazza az Igazságügyi bizottság által javasolt módosításokat, amelyet bizottságunk is támogatott. A törvényjavaslat belső koherenciáját biztosító, elsősorban technikai, kodifikációs és nyelvhelyességi pontosításokat tartalmazó módosítások kerültek főként átvezetésre. Érdemi módosításnak bizonyult többek között, hogy a környezetvédelmi törvény olyan tartalmú módosítása szüksé ges, amely szerint a környezetvédelmi engedélyezés tekintetében a függő hatályú döntésben nem kell a kérelmezett jog gyakorlásáról rendelkezni. Továbbá a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztés az Országgyűlés részére történő benyújtás előtt áll, ezért a két tervezet koherenciáját biztosítja az összegző módosító javaslat.