Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 15. hétfő (222. szám) - A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
2569 Jobbikkal való versengés egy kicsit már eltántorítja önt is, vagy nem tudom, a listára való kerülés. Azt gondolom, hogy bocsánatot kell hogy kérjen. Javaslom, hogy most a napirend után ügyrendben kapja meg a szót a képviselő úr, és ezt tegye meg. (Dr. Simon Miklós tapsol.) Ami pedig a Magyar Szocialista Párt érdemi felszólalását jelenti a törvényjavaslathoz: Burány Sándor képviselő úrnak szeretném elmondani, hogy sávos adórendszer, nem sávos, mi a különbség. Tehát az előző törvényjavaslat nullaszázaléko s adóként jelölte meg a 100 millió alatti árbevételű cégeket, és a másik kulcs 5,3 százalék volt. Ez a törvényjavaslat viszont mentesíti a 100 millió alatti árbevételű cégeket. Tehát ez de minimis támogatás lesz, és ez megfelel az Európai Uniónak. (Burány Sándor közbeszól.) Tehát az egyes pontra válaszoltam. A kettes: a sietség. Semmiféle sietség nincs, hiszen az Európai Unió Bizottságának határozata mondja azt ki, hogy meg kell semmisíteni ilyen formában a törvényt, és március 8ig adott egyébként határidő t, addig kellett a parlament elé terjeszteni. Tehát sietség sincs, mi több, némi késésben vagyunk, de remélhetőleg ezt így el fogja fogadni az Európai Unió. Azt mondja, a visszafizetés homályos. Semmiféle homály nincs a visszafizetésben. A törvényjavaslat egyértelműen kimondja azt, hogy a hatálybalépést követően jóváírják az adott vállalkozás folyószámláján a befizetett reklámadót, és azzal ő fog rendelkezni az adózás rendjéről szóló törvény szerint, ami szerint választhatja, hogy visszautalja neki az adóha tóság, más adónemre vezeti át, vagy egyszerűen ott tartja a folyószámláján. Tehát a harmadik kérdésre is választ kapott. A negyediket nem is tudom értelmezni, hogy a sajtószabadság korlátozását jelenti ez az adó. Ezt Józsa úr is megemlítette. Ha bármilyen adónem bevezetésre kerül, akkor egyszerűen ezek szerint az mind korlátozná a sajtószabadságot, tehát ugyanúgy az áfa is, a társasági adó vagy a szociális hozzájárulási adó is. Az meg végképp értelmezhetetlen, hogy a kormányhoz hű médiák kedvezőbben fognak járni, hiszen a törvényjavaslatnak pontosan az a lényege, hogy mindenkire egyformán vonatkozik. Ez volt az Európai Unió elvárása, pontosan ezt teljesíti ez a törvényjavaslat. Azt tudom mondani önöknek, hogy a törvényjavaslat mindenben megfelel az Európai U nió elvárásának. És persze kritizálni lehet, mint minden adónem bevezetését, azért jelezném, hogy több európai uniós országban is létezik ilyen vagy ehhez hasonló típusú adózás. Tehát a nemzetközi gyakorlatban ez egyáltalán nem lesz újdonság. Ami pedig a k ormánypárti képviselők felszólalását illeti, azt megköszönöm, és bízva abban, hogy holnap is fenntartják még támogatásukat, a parlament többsége, kormánypárti többsége a törvényjavaslatot megszavazza, és így elfogadásra kerül. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a víziközműszolgáltatásokról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújt ott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/15057. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság ál láspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Vécsey László képviselő úrnak, a bizottság előadójának.