Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 8. hétfő (221. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Az elmúlt nyolc év bűnei: A közgyógyellátás emelésére sosem lesz pénz?” címmel - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
2426 kötelezettségeit, valamint rendelkezik arról is, hogy ezeket az adatokat a Közbeszerzési Hatóság által működtetett n yilvános közbeszerzési adatbázisban fel kell tüntetni. Ami a dunai rakpartot illeti, eddig sem omlott a Dunába (Demeter Márta: Most még!) , és természetesen a jövőben sem fog. Az óriás toronyugrás versenyszámának lebonyolítására szükséges versenyhelyszín a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által kiadott érvényes vízjogi létesítési engedéllyel rendelkezik, amely szerint ez megfelel az engedélyezési eljárásban részt vevő szakhatóságok előírásainak. A beruházáshoz megadta a hozzájárulását a Mahart PassNa ve Kft., a KözépDunavölgyi Vízügyi Igazgatóság és a Fővárosi Csatornázási Művek is. Az engedélyeztetési eljárás előzetes egyeztetési folyamatában a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ javaslatai alapján olyan végleges műsza ki tartalmat fogadtak el, amely a központ megítélése szerint is leginkább biztosítja a világörökség részét képező műemléki védettség alatt álló rakpart sérthetetlenségét. (10.20) Az óriástoronyugrás versenyhelyszínével kapcsolatos beruházás két ütemben va lósul meg, ezért a kivitelezésre két külön közbeszerzési eljárást folytattunk le, amelyek ellen jogorvoslatkérelem nem érkezett be. Köszönöm a kérdését, bocsánat, hogy én ezt elmondhattam. (Derültség az MSZP soraiban.) Köszönöm, elnök úr, a türelmét. (Tap s a kormánypártok soraiban.) Korózs Lajos (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Az elmúlt nyolc év bűnei: A közgyógyellátás emelésére sosem lesz pénz?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisz telt Országgyűlés! Korózs Lajos képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Az elmúlt nyolc év bűnei: A közgyógyellátás emelésére sosem lesz pénz?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma sz erint feladat- és hatáskörrel rendelkező Balog Zoltán miniszter úr, az emberi erőforrások minisztere nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog majd válaszolni. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a közgyógyellátás finanszírozásában az elmúlt években egy jottányit sem történt semmiféle előrelépés, sőt 2015ben megszüntették azt a gyakorlatot, amikor a segéllyel együtt a méltányo ssági alapon lehetett támogatni a közgyógyellátottakat. Mivel ezek a konstrukciók megszűntek, így több tízezer ember veszítette el a közgyógyellátását. Szeretném idézni, a jövő évi költségvetést megalapozó salátatörvény leszögezi, hogy a közgyógyellátás a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás. Ehhez képest az ellátás összegét jövőre sem emelik. Szeretném azt is megjegyezni, hogy nagy kegyesen csupán annyit tesznek, hogy jövőre, a választás évében egy kicsivel többen juthatnak hozzá a normatív típusú ellátáshoz, pontosabban: néhányan újra jogosultak lehetnek azok közül, akiktől két évvel ezelőtt elvették ezt. Konkrétan 5 százalékkal em elkedik meg a támogatás jövedelemküszöbe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha az eddigi 28 500 forint helyett majd a 29 925 forintot, illetve egyedülálló esetén a 42 250 forint helyett a 44 175 forintot nem éri el, akkor kaphatnak közgyógyellátást. Ettől az intézkedéstől, én azt gondolom, nem fog több pénzt kapni senki az érintett