Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 4. csütörtök (219. szám) - Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2301 fenntartású iskolák e setében ezek a problémák nem tudtak az országos nyilvánosság elé kerülni. Érdekes körülmény egyébként, hogy akkor ez ügyben szakmai érdekképviseleti vagy szakmai és érdekképviseleti szervek sem hallatták olyan erősen a hangjukat ebben a kérdéskörben, mint ahogy az tapasztalható manapság. Fontos lenne tehát, hogy ezt a problémát úgy kezeljük, ahogy valójában van is, hogy ez egy hosszú ideje jelen lévő probléma, ennek a problémának az orvoslására egy lehetséges eszközt fogalmaz meg most az előttünk lévő javas lat. Államtitkár úr itt konkrét példákat is említett, amelyeket akkor én nem szeretnék tovább részletezni. A módosítások megfogalmazása során alapvető szempont volt tehát az, hogy megfelelő szakmai tudással rendelkező szakemberek foglalkozzanak a gyermekek kel úgy, hogy mindemellett a feladatellátás biztonságos megszervezésének feltételrendszere biztosított legyen. Továbbá a módosítás lehetőséget ad arra, hogy a pedagóguspálya iránt elkötelezett szakemberek a megfelelő szakképzettség megszerzésével hatékonya n járuljanak hozzá a szaktárgyi feladatok ellátásához; a törvényjavaslat 19. §a. Sok egyéb javaslatot, rendelkezést fogalmaz meg még az előttünk lévő törvényjavaslat. Még egyszer arra szeretném invitálni képviselőtársaimat, hogy magát a javaslatot nézzük, azt, hogy mi a szándék, a szándék alapján milyen eszközt próbál megragadni a jogalkotó annak érdekében, hogy ezeket a jelen lévő kérdéseket megválaszoljuk, az esetleges problémákat pedig kezelni tudjuk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és kérem, hogy a javaslatot támogassák. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Kunhalmi Ágnesnek, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Nagyon szépen köszönö m, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Értem, hogy miért van ez a törvénycsomag és ez a salátatörvény itt asztalon. Engedjék meg, hogy a legfájóbb pontjaival foglalkozzam, és rávilágítsak arra önmagunknak is és mindannyiunknak, hogy mik vezettek idáig. Mert lehet arról vitatkozni, hogy mondjuk, egy központosítás jóe vagy nem jó eszköz az oktatáspolitikában, lehet arról vitatkozni, hogy a nemzeti tudáskánonunkat magába foglaló Nemzeti alaptanterv jó eszköz vagy nem jó eszköz a modern világban a gyerekek tanítására. Persze azt látjuk egyébként, és itt rá is térnék egyből az első okra, hogy itt halmozottan most már olyan az oktatás helyzete, hogy akár szülő, akár pedagógus, akár gyerek ebből a rendszerből konkrétan menekíti ki a gyereké t. Tehát azért az elmúlt években olyan szintű pályaelhagyás van, és majd erre is ki fogok térni, ami az egyik kényszere annak, hogy ez a törvényjavaslat egyébként itt van, amit tényleg nagyon régóta nem látott a magyar pedagógus szakma, és a szerintem osto ba és fölösleges hirtelen nyugdíjazások meg szintén egy másik okot adnak arra, hogy ma itt erről beszélgetnünk kell. Szóval, az elmúlt években elég sok vitát lefolytattunk egymással bizonyos oktatáspolitikai eszközökről, irányokról, lehetőségekről. Ma már a PISAeredmények megmutatták, hogy mennyire nem működik ez a rendszer, de a 43 ezer rendszerből kirakott kisgyerek is mutatja az önök oktatáspolitikájának a lényegi csődjét. Vitatkozni lehet, de egyről szerintem nem lehet, és ez az, ami igazából kicsit me gbillent belül is, és szívszorító, és túlmutat egy kicsit a mi politikai harcainkon meg a közéleti harcainkon. Nem lehet vitatkozni arról, kérem, hogy nehézségekkel küzdő gyerekeket segít az állam vagy nem, vagy mit tesz meg azért, hogy segítse őket vagy s em. Tehát van egy pont, ahol, azt hiszem, tényleg nem politikai és hatalmi kérdésről beszélünk, azt nem vitatva természetesen, hogy mindig a gyerek érdekét nézi persze mindenki jobbról és balról is. Normális, én azt hiszem, minimális emberségre képes gondo lkodóban nem merülhet fel, hogy veleszületett vagy kialakult tanulási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekekre nem kell külön odafigyelni akár csak pár évig is, hogy nem kell velük erre felkészült, speciális képességekkel és