Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 3. szerda (218. szám) - Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2071 sem a kiadásaiért, ezért aztán lehet ilyeneket mondani, hogy az lenne a legjobb, ha nem is lenne reklámadó, nem is lenne személyi jövedelemadó, és egyáltalán nem is lenne adó. Ezt a véleményt nem tudom komolyan venni. Az a vélemény, hogy az Európai Unió ezt vissza fogja dobni, ez nem igaz. Ennek a törvényjavaslatnak minden passzusa egyeztetve van az Európai Unióval, ezt az Európai Unió el fogja, el kell hogy fogadja. A felszólalás alapján azt kell hogy mondjam önnek, hogy önök továbbra is a multik oldalán állnak, és a multikat védik azzal, hogy ne kelljen a nagy árbevételű cégeknek reklámadót fizetni, amivel természetesen mi nem értünk egyet. (12.20) Vona képviselő úr nincs itt, de a Jobbik álláspo ntját Volner képviselő úr ismertette, ami teljesen totális politikai vélemény volt. A képviselő úr nyilvánvalóan nem olvasta el a törvényjavaslatot, ezért tiszta politikai véleményt mondott, és ha megengedi, én is politikai véleményt tudnék mondani. Az a J obbik beszél, amely reklámpárttá változott az elmúlt hetekben; teljes mértékben plakátpárttá és reklámpárttá. Az a Jobbik, amely elfogadja Simicska Lajostól, lényegében a Simicskapárttól a támogatást (Zaj a Jobbik soraiban.) , elfogadja a reklámfelületet, de arra a kérdésre, hogy mennyiért reklámoznak, miből és hogy fogják fizetni, természetesen nem tudnak válaszolni. Attól a Simicskapárttól fogadja el a támogatást, aki ellen 2012ben még a Jobbik kezdeményezte az Országgyűlésben vizsgálóbizottság felállít ását. Lehet, hogy önök el akarják terelni a figyelmet arról, hogy Simicska szócsövei lettek, de ha az ember kimegy az utcára, kimegy az országba, láthatja, hogy önök ezt nem tudják letagadni. Az LMP álláspontjával nem nagyon kell foglalkozni, hiszen az LMP nincs is a teremben (Sallai R. Benedek, a szakértői páholyból: Itt vagyok!) , másrészt pedig az egyik képviselőjük azt mondta, hogy 2018ban befejezi a politikát, mert arra, amit az elmúlt években mondott, az emberek nem figyeltek oda, és miután nem tudta meggyőzni az embereket arról, hogy ő valóságot és igazat mond, ezért visszavonul a politikától. Lehet, hogy ez éppen az a képviselő volt, aki felszólalt, de lehet, hogy nem. Összességében a reklámadó kérdése 2014től van napirenden. Remélhetőleg most egy o lyan szakaszba kerülünk a törvény megszavazásával, amit az Európai Unió is el tud fogadni, azt követően pedig várjuk az Európai Bíróság döntését, és akkor végleg rendezzük a reklámadó sorsát. Köszönöm mindenkinek a felszólalást, és várjuk a kormánypártiak támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására pénteken 16 óráig van lehetőség. Az á llatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényja vaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/15370. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Elsőként megadom a szót Zsigó Róbert államtitk ár úrnak, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr. ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója :