Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 3. szerda (218. szám) - A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2062 részesíti azokat a vállalkozásokat, amelyek 2013ban nem voltak nyereségesek - áll az Unió határozatában. A kormány e határozat tartalmával nem értett egyet, ezzel szemben az Európai Unió Bírósága előtt jogorvoslattal élt, amit az államtitkár úr már elmondott. Magyarország 2017. január 16án nyújtotta be a C 6929. számú határozat megsemmisítése iránti kérelmét. Miután a per folyamatban van, ennek ellenére nem halasztó hatályú az Európai Bizottság határozatának végrehajtását illetően, ezért kellett benyújtanunk ennek a törvénynek a módosítását. Az államtitkár úr elmondta a törvényjavaslat tartalmi elemeit. Így szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy az Európai Bizottság legfontosabb kifogása ezzel kapcsolatosan mégiscsak a kis reklámcégek ellen volt. Tisztelettel kérem a tisztelt Ház minden frakcióját, hogy frakciónkkal együttesen támogassa a törvénymódosítás minden passzusát. Köszönöm a szót, el nök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Bányai Gábor képviselő úr. Most megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Megint egy botránytörvény van előttünk, a piaci folyamatok kormányzati lenyúlása önkényes átalakításának a kísérlete. És ahogy ismerjük a fideszes többség szolgai szavazási magatartását, ennek a megszavazására biztos, hogy sor fog kerülni . Ez úgy van itt becsomagolva, hogy uniós észrevételek nyomán kell hozzányúlni a reklámadóhoz, de a kiinduló probléma az, hogy jogalkotási eszközöket akar a Fidesz arra használni - mintegy korbácsként használva a jogalkotást, a rendkívüli adófizetés lehető ségét a Fidesz , hogy a piac egyes szereplőit ellehetetlenítse, megrendszabályozza, tehát korlátozza azt a szabadpiaci, vagy a közszolgálatisághoz hasonló, de legalábbis független politikai tartalmú működést, ami neki eredendően nem tetszik. Tehát valahol ez is a lopakodó diktatúra, a lopakodó fasizmus kiépítésének az egyik eszköze. (Bányai Gábor a fejét fogja.) Önök most persze fogják a fejüket, hogy maguk erről nem tudnak. Hát persze, nem így születtek, de ha kicsit olvasnának még erről, akkor lehet, hog y ráismernének, a történelem során ez hogyan szokott volt lenni. Ilyen tekintetben egyáltalán nem rózsás ez a helyzet, hogy míg Andy Vajna nem fizet adót a legeslegnyereségesebb szerencsejátékkaszinós üzletág után sem, tehát milliárdos adókat szavaztak meg neki, hogy ne kelljen befizetnie, ugyanakkor itt egyértelműen piacátrendezési vagy piacbefolyásolási, megrendszabályozási céllal kivetnek egy 9 százalékos rendkívüli adót, amivel ezt az üzletágat praktikusan teljesen agyoncsapják. Ez az önök belháborújána k a része. Korábban az RTL Klubot akarták megrendszabályozni, illetve a TV2t kedvezményezni, most pedig Simicska Lajos korábbi kedvenc oligarchájuk cégeit akarják még nehezebb helyzetbe hozni. (11.40) Az ominózus Gnap után, amit nem akarok kifejteni itt a parlament keretei között, hogy ki mit nyel, kénytelen nyelni a Gnap után, az megmutatkozik egy ilyen durva törvényjavaslatban is. Tehát az, amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr előterjesztett, hogy az adó mértékét 5,3 százalékról júniusra 9 sz ázalékra emeli, ez egy nagyon durva lépés, a hatályos törvény ugyanis még progresszív megoldást alkalmazott, az 5,3 százalék mellett egy nullaszázalékos adókulcs is alkalmazható volt 100 millió forint árbevételig. Jelen javaslat értelmében az eddig befizet ett reklámadót már úgynevezett túlfizetésnek minősítik, így az adózónak valahol visszajár. Államháztartási adatok szerint ez mintegy 23 milliárd forint visszafizetését jelenti a vállalkozásoknak 2017re vonatkozóan, május 31éig nullaszázalékos adókulcsot ír elő a befizetésvisszautalás megelőlegezése céljából.