Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 2. kedd (217. szám) - Dr. Apáti István (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Bűn és büntetlenség.” címmel - ELNÖK: - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
1985 Néhány dolgot szeretnék aláhúzni. Az egyik dolog, hogy az a vízumüzlet, amit Kiss Szilárd tevékenységéhez kötnek, európai uniós vízum volt, és a vízumot igénylők és az üzletben részt vevők célja nem az volt, hogy Magyarországra bejussanak, hanem hogy az Európai Unió területére bejussanak. Ez Magya rország számára nemzetbiztonsági kockázatot (Zaj és közbeszólások az MSZP soraiból.) - bocsánat, egy kis türelmet szeretnék kérni, az én felelősségem és az Alkotmányvédelmi Hivatal felelőssége Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek a védelme , ez Magyar ország számára belépés hiányában, a vízummal való élés hiányában nem jelentett kockázatot. A második megjegyzésem pedig az, hogy a szakdiplomaták esetében (Zaj. - Az elnök csenget.) a jelölés és a delegálás joga a jelölő minisztert illeti. A harmadik megje gyzésem, hogy mind Martonyi János, mind Navracsics Tibor, mind Szijjártó Péter akkor, amikor ezekről az aggályos tényekről értesült, mind a három esetben azonnal intézkedett. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Dr. Apáti István (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Bűn és büntetlenség.” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Apáti István képviselő úr, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést feltenni az igazságügyi miniszterhez: „Bűn és büntetlenség.” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Völner Pál államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Képviselő úr jelzi számomra, ho gy elfogadja, így Apáti István képviselő urat illeti a szó, és majd Völner Pál államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon, képviselő úr! DR. APÁTI ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A következő szó szerinti idézet egy emb erölés bűntettének kísérlete, magyarul, egy gyilkossági kísérlet másodfokú ítéletének indoklásából származik: „Abból, hogy a jelentős létszámfölényben lévő vádlottak élet kioltására alkalmas eszközökkel, szamurájkarddal, bozótvágó késsel, baltával, fejszen yéllel, vasvillával, disznóölő késsel a sértett létfontosságú szervei irányába szúrtak, vágtak több alkalommal, még nem lehet levonni azt a következtetést, hogy meg is akarták ölni.” Szó szerinti idézet, tisztelt államtitkár úr, egy olyan ügyből, olyan bűn cselekményhez kapcsolódóan, amelyet tíz éve követtek el, és csak tavaly zárult le jogerősen. (17.00) A kilenc elkövetőből csak hármat sikerült börtönbe küldeni. Ezenkívül Szamossályi, Nyírtura, Jászapáti szomorú állomásai a magyarcigány együttélés problém áinak, az együttélés nehézségeinek, sok esetben az együttélhetetlenségnek. De az egyik sajnálatos iskolapélda Tiszabezdéd, ahol 2015 júniusában három vagy négy keményen bedrogozott, olcsó kábítószer hatása alatt álló cigány fiatal minden ok nélkül, előzete s szóváltás nélkül brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy tisztes, kétgyermekes családapát, egy mozdonyvezetőt, csak és kizárólag a fejét ütötték és rúgták. Első fokon a Nyíregyházi Törvényszék a következő ítéletet merte meghozni. A négy közül egy elköve tőt ítéltek el, a többi, úgy néz ki, megússza. Első fokon 6 év szabadságvesztésre ítélték ennek a borzalmas bűncselekménynek az elkövetőjét halált okozó testi sértés és nem emberölés miatt, ami azt jelenti, tisztelt államtitkár úr, hogy a feltételes szabad ságra bocsátás szabályait is tekintve összesen 4 évet kell börtönben eltöltenie. Mivel kettőt már leült, úgy néz ki, hogy innentől számítva még két év múlva szabadulhat. Ez egy felmentő ítélettel egyenlő.