Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 2. kedd (217. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi várható idén az Erzsébet táborokban?” címmel - ELNÖK: - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1982 Mindemellett egy egyszeri összeg is szerepel a kormány döntései között, egy 26 milliárd forintos összeg 201719 közö tt, hiszen mivel népszerűek a táborok, mindig többletjelentkezés van, éppen ezért meg fogjuk duplázni a kapacitását az Erzsébettáboroknak. Zánkán és Fonyódligeten teljes mértékben megújul mind az épületek állaga, mind az étkezők, mind a park - kalandparkk al, vízi kalandparkkal fog bővülni , megújulnak a közösségi terek, akár a sportpályák, akár a színházterem, és bízunk benne, hogy ezzel egy még színvonalasabb és még inkább nagyobb kapacitású mind zánkai, mind fonyódligeti tábor fogja várni a fiatalokat, és ezzel nem 30, hanem 60 ezer fiatalt tudnak ott befogadni. Mindemellett természetesen a napközis Erzsébettáborok is rendkívül népszerűek. Nagyon nagy gyorsasággal kelnek el a táborozási lehetőségek. A táborozási felület megnyitását követő két hétben 15 ezer gyermek adatait rögzítették, és 543 intézmény kezdte meg a pályázatát a rendszeren belül. A nyári táborokra, amelyekről beszéltünk, május 10éig lehet jelentkezni. Kérünk mindenkit, hogy addig adja le a jelentkezését, de vannak tavaszi igazolt hiányzá s, őszi igazolt hiányzás címmel napközis táborok a tavaszi és őszi szünetben egyaránt. Idén 100 ezer gyermeket várunk, és arra számítunk, hogy 20 fős csoportokban fognak érkezni, így fognak a pályázatokra kérelmet benyújtani, de természetesen a kárpátaljai magyarságra idén is kiemelten figyelünk. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Szászfalvi László képviselő úré a szó. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ ( KDNP ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ellenzéki pártok szociális érzéketlenséggel vádolják újra és újra a kormányt. (Dr. Lukács László György: Mi lesz a 14 és 18 év közötti migránsokkal?) Azt gondolom, hogy a kormánynak a családtámogatási politikája, foglalkoztatáspolitikája, valamint az i ngyenes étkeztetési és ingyenes tankönyvprogramon túlmenően az Erzsébetprogram fényes bizonyíték ennek az ellenkezőjére. (16.50) A baloldal kormányzása idején a multik zsebét tömte soksok milliárd forinttal, a FideszKDNPkormány ugyanezt a forrást a szo ciálisan rászoruló családokra és gyermekek támogatására fordítja évek óta. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Például a Mészáros családra!) Azt hiszem, ez csattanós válasz az ellenzék támadására. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszö nöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Úgy látom, az ellenzéki pártok még a mélytengeri búvárkodás izgalm aiból nem tudtak felocsúdni, de az biztos, hogy ha valahol terepjárókeréknyomok mellett elhagyott Rolex órát találunk, akkor valószínű jele, hogy forró nyomon vagyunk, ha Botka Lászlót keresnénk, az MSZP miniszterelnökjelöltjét. (Közbeszólás az MSZP sora iból: Azt a, de szép!) Komolyra fordítva a szót, nagyon sokféle tematikus tábor van, tesótábor, gyógyulótábor, élménytáborok (Korózs Lajos: Jóga nincs?) , amelyek egyaránt szolgálják a fiatalok nyári aktív és tartalmas kikapcsolódását, olykor kézművestábor jelleggel, kulturális programokkal, hagyományőrző programokkal, tematikus sportprogramokkal. Sokszor maguk a példaképek is megérkeznek, művészek, sportolók, ismert személyiségek, és ők tartanak egyegy félnapos foglalkozást a fiataloknak.