Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 2. kedd (217. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi várható idén az Erzsébet táborokban?” címmel - ELNÖK:
1980 Ehhez jó munkát kívánok nekik; a választóknak meg azt, hogy végre lássanak tisztán a Szocialista Párt kampánya és a szocialista vezető képviselők luxuséletmódja között. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Heringes Anita: Mészáros, Mengyi!) ELNÖK : Köszönö m szépen. Egyperces viszonválaszra Petneházy Attila képviselő úré a szó. Parancsoljon! PETNEHÁZY ATTILA ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm a választ, államtitkár úr. Más szempontból is hadd közelítsem meg az egész kérdést! A Botka úr álta l elindított plakáthadjárat sokat rombolt a közízlésen és a közhangulaton (Bangóné Borbély Ildikó: Jaj, képviselő úr!) , a közmegfogalmazásokon, és ez most jól tetten érhető éppen az MSZP padsorai között is, akik mármár nem bírják magukat türtőztetni. (Her inges Anita: Azt, hogy hazudsz, nagyon nehéz viselni!) De azt hiszem, hogy ebből a szempontból is felelősséggel tartozunk mi, politikusok. De ha máshonnan közelítem, ez a bizonyos nyíregyházi látogatása egyébként rácáfolt (Folyamatos zaj az ellenzéki párto k padsoraiban. - Az elnök csenget.) , mert a nyíregyháziak - volt az kormánypárti vagy volt az ellenzéki megfigyelő - mindegyike némán végig tudta hallgatni Botka urat, némán el tudta őket kísérni, a Botkahíveket, és némán meg tudta várni, hogy fölszálljon kiki a saját buszára, és hazautazzon Nyíregyházára, kiki a saját lakhelyére a nyíregyházi rendezvényről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Völner Pál államtitkár ura t is. Parancsoljon, államtitkár úr! (Bangóné Borbély Ildikó: Ügyesen, államtitkár úr, csak ügyesen!) DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért ha a tényeket nézzü k, ha jól tudom, Botka László már nem hordja ezeket az órákat, tehát nevelő hatása van a sajtónak és ezeknek a felvetéseknek. Vagy ha belegondolunk, akár még egy magyarázat létezhet: nem Rolex órákat, hanem hamisítványokat hordott. Ez sem lenne meglepő egy ébként, mert akkor szinkronban lenne az a szöveg, amit hirdetnek és az, amit a karjukon hordanak az ilyen politikusok. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik padsoraiban.) De ez még mindig nem ad magyarázatot természetesen a luxusterepjáróra, amelyről szóló hí reket hetek óta feszülten várjuk, hogy felbukkan a vagyonnyilatkozatban, vagy milyen jogcímen használja, és miért ő az, aki közlekedik vele, és szerényen kifelejti a vagyonbevallásából. (Bangóné Borbély Ildikó: Ettől nem tud aludni, államtitkár úr? Mészáro stól tud aludni?) Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi várható idén az Erzsébet táborokban?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, állam titkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szászfalvi László képviselő úr, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Mi várható idén az Erzsébet táborokban?” címmel. (Dr. Józsa István: A lehető legjobb!) Józsa képvise lő úr, majd ha tesz föl azonnali kérdést, adok szót. Most csak figyelmeztetni tudom! (Zaj, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári