Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 21. kedd (200. szám) - Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada közötti Stratégiai Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HÖRCSIK RICHÁRD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
196 Nagyon szépen köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Hörcsik Richárd képviselő úrnak, a Fidesz vezérszónokának. Parancsoljon! DR. HÖRCSIK RICHÁRD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés napirendjén gyakran szerepelnek nemzetközi szerződé seket kihirdető, illetve azt követően a kötelező hatályát elismerő törvényjavaslatok. Kanada vonatkozásában, ugye, a legtöbb embernek az EU és Kanada között megkötött átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás, angol rövidítésének megfelelően a CETA jut eszébe. Ez természetes, hiszen ez a gazdasági megállapodás számtalan vitát váltott ki Európában, mint a Magyar Országgyűlésben is. Hiszen tavaly októberben határozatot fogadtunk el a CETA aláírásával kapcsolatos álláspontról. Külön köszönöm államtitkár úr nak, hogy megelőlegezvén a felesleges vitákat, említette azt, hogy igen, a stratégiai partnerségi megállapodás nem azonos a CETAval. Tehát két külön dologról van szó, bár sokan összetévesztik. Hiszen a stratégiai partnerségi megállapodás aláírására, a CET Ahoz hasonlóan, 2016. október 30án Brüsszelben, a 16. EUKanadacsúcson került sor. Ez a megállapodás az EUKanadakapcsolatokról szóló ’96. évi együttes politikai nyilatkozat helyébe lép majd. Figyelembe véve a szerződő felek közötti szoros történel mi köteléket és a fokozatosan fejlődő - vagy azt is mondhatnám, elmélyülő - kapcsolatokat, valamint azon szándékukat, hogy ambiciózus és innovatív módon mélyítsék kapcsolataikat, az EU és Kanada közötti stratégiai megállapodásról szóló egyeztetések egyébké nt már 2011ben megkezdődtek, és ha jól emlékszem, 2014 májusában záródtak le. (15.10) Tisztelt Képviselőtársaim! A stratégiai partnerségi megállapodás tehát egy keretjellegű egyezmény, amely egyrészt megerősíti a szerződő felek közötti politikai kapcsolat ot és együttműködést, másrészt a kereskedelmen kívül számos területen - úgy szoktuk mondani - magasabb szintre emeli a kapcsolatokat. Úgy vélem, hogy a megállapodás megfelelő alapot és keretet biztosít az EU és Kanada közötti kétoldalú és multilaterális eg yüttműködésnek, mivel az a területek széles spektrumát öleli fel. Olyan lényeges témákat érint, mint például az emberi jogok, a nemzetközi béke és biztonság kérdése, nagyonnagyon fontos a terrorizmus elleni küzdelem. Ezeken a területeken mindenképpen szük ség van az államok közötti együttműködésre, illetve az EU és az Unión kívüli térség közötti összefogásra. A megegyezés továbbá kitér a hétköznapi életet érintő kérdésekre is, mint a kultúra, az oktatás vagy éppen az ifjúság kérdésköre. Tehát a megállapodás a jövőnket meghatározó kérdéseket is felölel, különös tekintettel a fenntartható fejlődésre, a tudományra, a kutatásra és az innovációra. Tisztelt Képviselőtársaim! A megállapodás transzatlanti kapcsolatokban betöltött jelentőségét számomra az is jelzi, h ogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök éppen a múlt héten személyesen szólalt fel az Európai Parlamentben a két, Kanadával kötött szerződés vitájában. Ehhez kapcsolódva szeretném én is megjegyezni, hogy néhány nappal ezelőtt, 2017. február 15én az Euró pai Parlament plenáris ülése nagy többséggel fogadta el a CETA és a stratégiai partnerségi megállapodás megkötéséről szóló állásfoglalását. Az Európai Parlament döntéseivel a két megállapodás bizonyos rendelkezései ideiglenesen alkalmazhatóvá válnak. A meg állapodás hatálybalépéséig, összhangban annak a 30. cikkével és feltételezve az abban előírt értesítések megtételét, a megállapodás meghatározott részeit ideiglenesen alkalmazni kell az Unió és Kanada között, de csak annyiban, amennyiben az uniós hatáskörb e tartozó kérdéseket érintenek, például beleértve a közös kül- és biztonságpolitika kidolgozására és végrehajtására vonatkozó uniós hatáskörökbe tartozó kérdéseket is. Tisztelt Képviselőtársaim! A megállapodás a politikai párbeszédre és konzultációra irány uló olyan mechanizmusokat is meghatároz, mint például a miniszteri szintű vegyes bizottság, melynek