Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 21. kedd (200. szám) - A határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (Független):
174 De ezen kívül soksok ember - ki lehetne számolni - hal meg az önök slendriánsága, az önök nemtörődömsége és az önök politikája miatt. Egészen biztos, mert ismerek ilyet, hogy a devizahiteleseknél is voltak öngyilkosságok, amelyek összefüggtek azzal, hogy Matolcsy úr nem volt hajlandó lemondani azokról a nyereségekről, amit a devizahitelek átállása szállított. Ezekről is elveszi a figyelmet ez a törvény. Ez mind összefügg ezzel a törvénnyel. (13.30) 160 forintért is lehetett volna váltani a dev izahiteleket, nem tették meg, mert ezen lehetett nyerni. Több száz milliárd forintot nyert rajta Matolcsy úr, amivel szórakozik, ami bizony nagyon kellemetlen lenne, de a migránskérdéssel, a menekültkérdéssel el lehet feledni. És akkor, amikor már nincs se mmilyen ötlet, akkor behozok egy ilyen törvényt, ami tulajdonképpen nem szól semmi másról. Lehetne beszélni az oktatásról is. Emberek lehet, hogy nem halnak meg, de tönkremegy az életük akkor, ha rossz tankönyvekből és rossz tantervekkel dolgoznak. Több tí z milliárd forintot loptak el, akármennyire is tetszik nevetni, több tíz milliárd forintot loptak el az oktatási reformból, aminek következtében gyerekek szörnyű tankönyvekből, szörnyű tanrendekkel tanulnak. Gyakorlatilag nem javult, hanem rosszabbodott a helyzet, és ezzel önök a jövőnket veszik el. Lehet, hogy ezek a gyerekek nem halnak ebbe bele, de az biztos, hogy tönkremegy a jövőjük, tönkremegy az életük önök miatt. És lehet itt szépen ezen nevetni. Ezek a törvények gyakorlatilag erről veszik el a figy elmet. Önök is nagyon jól tudják, hogy már a mai szabályozás sem nagyon különbözik attól, mint amit önök be akarnak vezetni. Önök is nagyon jól tudják, hogy gyakorlatilag már ma is a napok többségében jóval több menekült van fogságban, mint amennyi a nyílt befogadóállomásokon, és önök is nagyon jól tudják, hogy mind az uniós jog, mind pedig a magyar jog megengedi azt, hogy 6 hónapig zárt helyen tartsák a menekültkérőket. Tulajdonképpen egyetlenegy különbség lesz, ha ezentúl ezt a 14 éven aluliakkal is meg t udják tenni. Ez a törvény egy görény törvény. Ez csak arra való, hogy eltegyék a figyelmet a valódi problémákról. Köszönöm szépen. (Közbeszólásra:) Sajnos megtörtént. ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr utolsó szavát nem akarom kommentálni, ami a je lzőt illeti; szíve joga, de a Ház méltóságát durván sérti. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Mivel független képviselő tartózkodik bent a teremben, megkérdezem képviselő asszonyt, kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Mega dom a szót Demeter Márta képviselő asszonynak, független képviselő. Parancsoljon! DEMETER MÁRTA ( Független ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Újra egy nagyon érdekes törvény fekszik előttünk, és ahogy itt a vitában h allgattam, többször felmerült, hogy mi tartozik ehhez a konkrét törvényhez és mi hangozhat el a vitában, mi nem. Az a nagy szerencsénk, hogy még létezik olyan, hogy általános vita, és az általános vita keretében van lehetőségünk arra, hogy megnézzük, hogy egy bizonyos jogszabály milyen környezetben valósulhat meg. Azt gondolom, hogy Magyarországon több dologról is beszélnünk kell, ha biztonsági kockázatról, biztonsági kihívásról beszélünk. Tehát ilyenformán, azt gondolom, legitim minden, ezzel a témával kap csolatos vita itt a Házban. Németh Szilárd említette azt, hogy menekültek hogyan bolyongtak Magyarország teljes területén. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy pontosan a magyar kormány és politikai utasításra a magyar állami intézményrendszer volt az, ami ilye nformán hagyta azt, hogy ez megtörténhessen. Emlékezzünk arra, hogy amikor az Országgyűlés bizottságainak 2015 elején igenis volt arról információja, hogy milyen biztonságikörnyezetváltozás várható, hogy milyen menekülthullám várható, 6, illetve 7 hónap t elt el anélkül, hogy ellenzéki javaslatok ellenében is a kormány bármit tett volna azért, hogy felkészüljön arra a helyzetre, ami szembejön. Sem az állami intézményrendszert nem készítették fel, sem a