Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 19. szerda (214. szám) - A Magyarország Kormánya és Japán Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP): - ELNÖK:
1702 Nagyon szépen köszönöm. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem tart ózkodik a teremben. Kétperces felszólalásra nem jelentkeztek. Normál felszólalóként Józsa István képviselő úr, az MSZP képviselője következik. Parancsoljon! DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem csak azért, mert már belejöttem a vitába, d e tényleg egy nagyon fontos nemzetközi szerződés, és azt kell mondjam, hogy ritka. Tehát nem egy rutinszerű dolog, amit CsengerZalán Zsolt képviselőtársam nagyon reális megközelítésben elénk terjesztett, ugyanis van ennek több oldala. Egyrészt, hogy a mag yar fiatalok… - mert kik fognak utazni ebben? Én nem gondolom, hogy túl sok japán fiatal jön majd a Balaton mellé pincérkedni, hogy munkát vállaljon, de ne zárjuk ki. Balatonon nyáron pincérhiány van, tehát ha ennek híre megy Japánban (Derültség.) - ebben szerintem a HIPA tudna segíteni , akkor lehet, hogy ilyen turisztikai cél mellé egy kis keresetkiegészítésben enyhülhet a Balaton mellett a pincérhiány. A másik fele, hogy valóban arrafelé nagyon sokba kerül az élet, tehát egy ilyen nemzetközi szerződés s egíthet a magyar fiataloknak, hogy akár hetekighónapokig ott behatóbban tanulmányozzák a japán kultúrát, és ez mind a két országnak jó. Nemcsak nekünk jó, hanem Japánnak is jó, mert valószínűleg ott azért erőteljesebb a szezonális munkaerőhiány, másrészt azért a társadalmi kultúrában, munkakultúrában olyan értékekkel bírnak, amit csak könyvekből megismerni valószínűleg nem lehet. Ugyanakkor Mesterházy Attila képviselőtársammal azért vitatkoznék. Nem azért, mert itt ül mellettem, és máskor nem tudnék vele v itatkozni, nem találkoznánk, hanem azért, mert most ez a napirend. Egy ilyen nemzetközi szerződésben a jogkövető magatartás eleve kikötése, úgy gondolom, hogy nagyon is helyénvaló. Én bízom abban, hogy ha valaki élni kíván ezzel a lehetőséggel, akkor legal ább a saját anyanyelvén elolvassa ezt a nemzetközi megállapodást, és akkor szembetűnik neki, hogy figyelj, drága honpolgár, azért ennek az előfeltétele az, hogy ott valószínűleg másmilyen jogszabályok vannak, mint itt, és akár ismered, akár nem, az rád néz ve kötelező érvényű. Tehát egy olyan figyelemfelhívás, ami szerintem mint egy óvó rendszabály, segíti a két ország állampolgárait abban, hogy más környezetbe kerül, nemcsak kulturálisan, hanem a jogszabályok tekintetében is, és készüljön fel ez irányban is . Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen. Vejkey Imre képviselő úr, a KDNP képviselője. DR. VEJKEY IMRE ( KDNP ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Mindenekelőtt azért kívántam felszólalni, hogy tájékoztassam a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a KDNP parlamenti frakciója is támogatja a törvényjavaslatot. A Mesterházy képviselőtársam által felhívott i) ponttal kapcsolatban valóban a mi álláspontunk is az, hogy a jog nem tudása nem mentesít. Tehát amit Józsa képviselőtársam mondott, azzal teljes m értékben egyetértek, hogy fel kell hívni az ideérkezők figyelmét, hogy itt más jogszabályok vannak. Ha jó szándékkal viszonyulnak a munkavállaláshoz, akkor nyilvánvaló, az itteni jogszabályokat is figyelembe fogják venni a cselekedeteiknél. Itt mondhatnék erre ellenpéldát is, például a migránsok, akik nyilvánvaló, hogy amikor aláírnak bizonyos dokumentumokat, akkor azt is aláírják, hogy elfogadják az itteni jogszabályokat, de mégis már úgy jönnek be, hogy minden létező jogot megsértenek, sőt utána is, de ez egy másik napirend témája, erre most nem szeretnék kitérni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót CsengerZalán Zsolt képviselő úrnak, Fidesz.