Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 19. szerda (214. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba vételéről - A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
1645 teljes joggal egyébként, mert a törvényben taxatíve ez van leírva , hogy őket megbélyegzik: külföldről támogatott szervezet. Többen felvetették, Gulyás Gergely is, hogy miért baj az, hogy külföldről támogatott. Azért, mert mellette sorosoznak, itt is többen elmondták, teljesen logiku s, ezzel önök azt üzenik, hogy Soros által külföldről támogatott szervezet, ajjajjaj. Megmondom őszintén, én úgy nőttem fel, hogy úgy szerettem nézni az Országgyűlésnek az üléseit (Dr. Völner Pál közbeszól.) , szerettem hallgatni a vitákat, még úgy érdekelt is valamennyire a politika, mert azt gondoltam, hogy ez egy olyan normális hely, ahol érveket lehet ütköztetni, és akkor majd amelyik jobban érvényesül, az fogja az országot irányítani a következő választás után. Önök nem ezt csinálják. Ellenségképet gyár tanak folyamatosan, csak erre az egyre koncentrálnak: legyen egy ellenség, sapka beigazítva, ott az ellenség, arra kell lőni, és se Istent, se embert nem ismernek, csak mennek előre, és csak mondjákmondjákmondják. Ezt csinálták a menekültekkel, kitaláltá k rájuk a „migráns” szót, mert az olyan jól hangzik, mert a „menekült” kapcsán még eszünkbe jutna, hogy esetleg olyan szegények, mert nekik menekülni kell, nem, migránsok, új szót alkotunk: pfuj, migráns! Csak most már ugye, nincsenek, akkor mi jöjjön? A S oros! Meg aztán majd jönnek sorban a többiek. És akkor mi lesz a vége? Most önök ezt fogják folytatni, amíg politizálnak, hogy mindig lesz ellenfél, akivel szemben lehet a gyűlöletet kelteni meg szítani? Mert ez olyan… Hatalomtechnikai szempontból én megér tem, hogy ez olyan marha jó dolog, merthogy a választásokon ezzel lehet eredményt elérni, csak az a probléma, hogy irányítani kéne közben az országot, körbe kell nézni, hogy mi van az országban. Itt csatolunk vissza a civil szervezetekhez, mert ezek a civi l szervezetek olyan feladatot látnak el, amit az önök kormánya nem, közfeladatot látnak el: szegény emberekkel foglalkoznak, hátrányos helyzetű térségekkel foglalkoznak, közösséget építenek, jogvédő tevékenységet folytatnak, sorolhatnám. Olyan feladatot vé geznek, amit az államnak kellene ellátnia, csak éppen az állam azt nem vagy csak nagyon részlegesen látja el. És ezért mérgesek marhára, amikor meglátják ezt a törvényjavaslatot, mert úgy érzik, hogy ők próbálnak összeszedni mindenféle támogatást belföldrő l, külföldről, ahonnan csak tudnak, ahonnan csak kapnak, mert látják a feladatot, azt lelkiismeretesen megszervezik, elvégzik, amennyire tehetségüktől, erejüktől, anyagi forrásuktól telik, és nemhogy a buksijukat nem simogatják meg, mert attól még ők jól v annak, hanem még jól oldalba is rúgják őket. Szóval, azért ezt így nem kellene csinálni, ez nem vezet sehova. Ezért tiltakoznak a civil szervezetek, ezért mentek ki az utcára ők maguk is, és ezért mondták azt, hogy köszönik, de ők ebből nem nagyon kérnek. Mert egyébként, ha önök arra kíváncsiak, hogy ki mennyi támogatást kapott külföldről, akkor meg kell nézni a nyilvános adatokat, ők teljesen transzparens módon működnek, kényesen ügyelnek arra ugyanis, hogy minden támogatásról beszámoljanak, meg kell nézni . A CÖFfel kapcsolatban meg egymás között érdeklődjenek már, hogy akkor ők honnan kapnak; ők nem szeretnek erről beszélni, de ezt rendezzék le egymás között! Ráadásul ők más kategóriába tartoznak, mert ők nem is NGOk, nem nem kormányzati szervezetek, han em kormányzat által gründolt szervezetek, őket meg hagyjuk ki ebből a történetből, azt rendezzék le máshogy. Úgyhogy akkor tennék a legjobban, ha egyébként ezt az egészet visszavonnák, akik meg beterjesztették ezt a törvényjavaslatot, azok meg jobb lenne, hogyha magukba szállnának, és gondolkoznának azon, hogy miért okoznak ilyen nagy kárt Magyarországnak, illetve arról gondolkoznának, hogy miért kell Moszkvából átvett törvényeket majdnem szó szerinti fordításban beadni. Köszönöm a szót. (Taps a független k épviselők soraiban.) (Dr. Tiba Istvánt a jegyzői székben Földi László váltja fel.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most kétperces hozzászólások következnek. Elsőnek a Jobbik képviselőcsoportjából Szávay István képviselő úr , az Országgyűlés