Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 18. kedd (213. szám) - Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „A soros bűnbakok a civilek” címmel - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
1524 DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Elfogadom, köszönöm. ELNÖK : Öné a szó, ké pviselő úr. DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Köztudomású tényeket még a bíróságon sem kell bizonyítani, így tehát azt sem, hogy az olyan rezsimeknek, mint amilyet önök is működtetnek, mindig útjában van minden g ondolkodó ember, főképpen, ha azok csoportosulnak, ha azok szellemi műhelyként működnek, vagy valamilyen célok elérése érdekében szerveződnek. Vajon melyik kis, nagy- vagy akár zsebPutyinnak kell a rezsimet nem szolgáló, kritikus embertömeg? A CEU oktat ói ilyenek: kritikus, művelt, okos, gondolkodó emberek csapata. Ami kiemelt bűnük, hogy további ilyeneket képeznek. És persze kinek kellenek a kritikus civilek? Hát, jó putyini mintára már alapított is a kormányzat saját NERkonformokat, amelyek még krit ikus megjegyzést sem engednek meg maguknak a rendszerrel szemben. Ott van például a CÖF, de rajtuk kívül a Nézőpont vagy az Alapjogokért Központ, tele rendes, keresztény, konzervatív, vezértisztelő emberrel. Minek ide Helsinki Bizottság, a Transparency Int ernational vagy a TASZ, de lassan még akár egy Századvég is? A civil kontroll alapja a demokráciának. A putyini típusú civilek viszont legfeljebb a demokratikus díszletek fenntartására alkalmasak, ámde semmire nem jók, felesleges közpénznyelők; az állami p ropagandagépezet részei, nem többek annál. Az, hogy most a kritikus civilek megbélyegzése folyik, nem kérdés. De szeretném megkérdezni, hogy mi a további terv, miniszter úr, csak mert azt értjük, hogy először világosan ki kell jelölni a célt, aztán jöhetne k a szankciók. Mindig is így megy ez, nincs új a nap alatt - először csak a sárga csillag jött akkor is. (Moraj a Fidesz soraiban.) (16.10) Haladnak tovább a putyini úton, tisztelt miniszter úr, ellehetetlenítik őket, nálunk is lesznek majd helyettük közka pcsolati irodák és nyilvános kamara, mint az oroszoknál. Vagy másként lesz ez? És ha már így beszélgetünk, akkor kérem, értelmezze nekünk O. Viktor nyíltan uszító kijelentését, amely szerint viszket a tenyere a tüntetőktől. Mert szerintem ezt nem lehet más ként értelmezni, mint hogy burkoltan tettlegességre hívja fel saját szimpatizánsait. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Rétvári Bence: Ugyan már!) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Lázár János miniszter úrnak. Parancsoljon, miniszter úr! LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm a kérdését. Ami a kormányra tartozik, azt megpróbálom megválaszolni. Itt jegyzem, különösképpen a jegyzőkönyv számá ra, hogy a civilekkel kapcsolatos szabályozási javaslatot nem a kormány terjesztette az Országgyűlés elé, az Igazságügyi Minisztérium jelezte, hogy támogatja a kormány, de nyilvánvaló, hogy a jogalkotói szándék tekintetében az országgyűlési képviselőtársai mhoz kell fordulni, akik javaslatot tettek. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ezzel együtt szeretném megnyugtatni, képviselő úr, önt és minden képviselőtársát, hogy a kormánynak semmiféle szándéka nincs arra nézve, hogy bárkinek is a jogát korlátozza Magya rországon, akár egyetem alapítására vonatkozik, akár a véleménynyilvánítás gyakorlására vonatkozik, akár az egyesülési joggal való élés lehetőségét kívánja gyakorolni valaki. Azt gondolom, képviselő úr - és ezzel önnek is egyet kell értenie, aki a transzpa rencia és az átláthatóság nagy harcosa , hogy ha egy közszereplőnek vagy a közélet alakításában részt vevő politikai erőnek kötelessége nyilvánosságra hozni a pénzügyi adatait, akkor ez elvárható azoktól is, akik nem pártpolitikusként megválasztott helyi vagy parlamenti képviselőként, vagy politikai