Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA (Fidesz):
1427 Ehhez elengedhetetlen a bizt onság, itt anyagi és fizikai biztonságra gondolok, a hosszú távú stabilitás, amelynek lényegi eleme a foglalkoztatás bővítése, hosszú távon pedig a teljes foglalkoztatás elérése. Ezt a célt szolgálja a munkahelyvédelmi akció, a gyed extra, a „Nők 40” progr am, a részmunkaidős foglalkoztatás is, amit most majd tovább fogunk bővíteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár önök ezt tagadják az ellenzéki padsorokban, de tény, hogy ezeknek az intézkedéseknek már vannak konkrét biztató eredményei, amelyek számokkal is mé rhetők. A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ma. Azzal is nehéz vitatkozni, hogy a 2010 előtti 12 százalék körüli munkanélküliség és a mostani, körülbelül 4,3 százalékos munkanélküliség között jelentős különbség van, vagyis jelen tősen csökkent a munkanélküliek száma Magyarországon, egyre többen tudnak dolgozni. A női foglalkoztatás húszéves csúcsra jutott. Ezt mindenki érzi, akinek korábban nem volt munkája, most pedig tud dolgozni. Ezt mindenki látja, érzi; úgy látszik, az ellenz ék padsoraiban, különösen az MSZP padsoraiban nem találkoznak olyan emberekkel, akik tudnak, akarnak és képesek dolgozni. 2016ban csaknem kétmillió nő dolgozott már. Ez 252 ezerrel több, mint 2010 azonos időszakában volt. E korcsoport foglalkoztatási rátá ja szeptemberben 60,8 százalék volt, már majdnem elérte az EUtagállamok átlagát. Itt még azért van tennivalónk, de ha megnézzük, hogy 2010 azonos időszakában ez mennyi volt, akkor 10 százalékos volt még a lemaradásunk. Ilyen mérvű foglalkoztatásbővülés ne m történt még a magyar munkaerőpiacon, sem más tagállamban nem volt. És akkor engedjék meg, hogy két statisztikát ideidézzek a férfi- és a női bérkülönbségek témájában. Az egyik az egy éppen egy éve megjelent statisztika, az Economist üvegplafonindexe, ame ly rendkívül kedvező adatot közölt: az OECD felmérése szerint Magyarország az élre került a nők és a férfiak közötti bérkülönbségek vizsgálatában. Az ő mediánszámításának alapján az olvasható, hogy Magyarországon 3,8 százalékra csökkent a férfi- és a női b érek közötti különbség, és ezzel az OECD által vizsgált országok közül az elsők, vagyis a legjobbak vagyunk. A másik az egy Eurostatfelmérés, amely meg egészen friss, idei. E szerint Magyarországon a férfi- és a női bérkülönbségek Svédországgal vannak egy szinten. Vagyis az élmezőnyhöz tartozunk. Vagyis Magyarországon csökken a legjobban a férfi- és a női bérek közötti különbség. Hogyha megnézzük, egyébként ez egy másfajta számítás, ezért nagyon nehéz a két felmérés számait összehasonlítani, de a sorrend a zért mutat valamit: az Eurostat felmérése alapján az európai átlag nőiférfi bérkülönbség tekintetében 16,3 százalék, Magyarország az EU átlaga alatt van, Svédországgal együtt, 14 százalékon. Megjegyzem, mielőtt még Bangóné Borbély Ildikó azt mondaná, hogy mi ódákat zengünk, nem zengünk ódákat, azt mondjuk, hogy vannak eredmények, elmozdultunk a céljaink érdekében, és jó úton haladunk, de ez a százalékos átlag is olyan, amit még meg kell javítani, tehát még dolgozni kell azért, hogy mind a foglalkoztatás to vább nőjön, mind a bérkülönbségek tovább csökkenjenek. De engedjék meg, hogy még mondjak egykét országot: szemben a magyarországi 14 százalékos bérkülönbséggel, Németországban 22 százalékot mért ugyanez a felmérés, Ausztriában 21,7 százalékot, és még Finn országban is 17,3 százalék a bérkülönbség az Eurostat felmérése alapján a férfiak és a nők között. Tisztelt Képviselőtársaim! A két legfontosabb célkitűzésünk az, hogy otthona és munkája legyen a magyar embereknek. Hogyha munkája van, akkor van arra esély, hogy családot tud alapítani, boldogulni tud az életben, és otthonra is szert tehet. Egyébként a CSOKkal és egyéb más otthonteremtési kedvezménnyel ezt kívánjuk elősegíteni. Én azt gondolom, hogy ha a mai vita alapján az ellenzék úgy megy haza, hogy na, m i most elmondtuk, hogy semmit nem csinál a kormányoldal, akkor ezt nem teszi jól. Én azt gondolom, hogyha legalább néhány adattal, néhány információval, néhány céllal és tendenciával sikerült önöket megvilágosítani, hogy mi folyik ma Magyarországon foglalk oztatás tekintetében, akkor már elértük a célunkat, illetve a vitanap elérte a célját. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)