Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, a napirendi pont előadója:
1361 A minimálbérek emelése 2018ban is folytatódik. Ebben az évben a minimálbér további 8 százalékkal, a szakmunkásminimálbér pedig 12 százalékkal emelkedik majd. Ez összességében azt jelenti, hogy a szakmu nkások bére 2010hez képest a duplájára nő majd. Olyan mértékű minimálbéremelés ez, amelyre a baloldal kormányzása idején még csak gondolni sem tudott. Ezeket az emeléseket nem mellékesen a munkaadók és a munkavállalók közötti megállapodás szentesítette. T isztelt Ház! Ha a vitanap szűkebb értelemben vett témáját nézzük, ami, ha jól értem, a Jobbik „bérunió” című javaslata, akkor elmondhatjuk, hogy egy olyan javaslatról van szó, amely jogokat, jogköröket venne el a tagországoktól, így Magyarországtól (Közbes zólások a Jobbik soraiból: Rosszul érted!) nemcsak a bérszabályozás, hanem az adópolitika területén is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Azért van ez így, tisztelt jobbikos képviselők, mert nem lehet a bérezés szabályozását uniós szintre emelni úg y, hogy az érintetlenül hagyja az adószabályozást. Önök is jól tudják ezt. És itt, ezen a ponton a Jobbik javaslata összeér azon uniós vezetők javaslatával, akik kivennék az adók meghatározásának jogát a tagországok kezéből. Furcsa dolgokat produkál néha a politika: az a párt helyezkedik most erre az álláspontra, amely nemrég még büszkén égette az uniós zászlót. Szeretném önöknek itt egyértelművé tenni, hogy a kormány minden lehetséges módon támogatja a béremeléseket (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ülj le!) , de azt teljesen elutasítja, hogy jogköröket adjunk ki a kezünkből Brüsszel javára. Márpedig az ellenzék, a Jobbik javaslata erről szól. Azt gondolom, hogy ez egy fajsúlyos vita, amely a következő hónapokban (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Nézzél ránk, am ikor hazudsz!) vagy akár a választási év egészében meghatározza majd a közéletet, ezért is szerepel ez a téma a nemzeti konzultáció kérdései között. Éppen ezért mi úgy értelmezzük, hogy az ellenzéki pártok kinyilvánították véleményüket a nemzeti konzultáci ó egyik kérdésében: kiadnák Magyarország kezéből az adó- és bérszabályozás jogkörét. (Mirkóczki Ádám: De miért hazudsz?) Ezt már csak azért sem támogatjuk, mert ha kiadnánk a kezünkből ezeket a jogköröket, azzal csak a nemzetközi cégek járnának jól. (Gyöng yösi Márton: Akikkel stratégiai szerződést kötöttetek.) Ezt jól láthattuk egyébként az áram- és gázárak szabályozásának esetében is. (Közbeszólások a Jobbik soraiból. - Szilágyi György: Te aztán tudsz! - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Az a baloldal követ el most béremelést - csak azért mondom el, mert érdemes megnéznünk, hogy kik azok a szereplők, akik most béremelést, bérfelzárkózást követelnek , amely egyhavi bért vett el sokaktól, és amelynek a kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség. Nemhog y nem emelkedtek akkor a bérek, hanem egyenesen százezrek vesztették el a munkájukat. Úgy pedig nehéz bért emelni. Aztán ott van a Jobbik. (Mirkóczki Ádám: A magad nevében beszélj már…) A Jobbik folyamatosan a béremeléseket kéri számon, holott, amikor lehe tősége volna rá - például az adócsökkentések révén , akkor nem szavazzák meg az ezt támogató javaslatokat a parlamentben. A Jobbik által vezetett településeken - a hangzatos tervekkel ellentétben - még munkát sem sikerül adni az embereknek, nemhogy béreme lést, önök is nagyon jól tudják. Nézzük például a jobbikos mintavárost, Tiszavasvárit, ahol az országos átlag duplája a munkanélküliség, majd’ 9 százalék. De Ózdon sem sokkal jobb a helyzet, itt is majdnem eléri a 9 százalékot. Egyébként a jobbikos mintavá rosnak tekintett Tiszavasvári költségvetésében az olvasható, idézem: „a személyi juttatásoknál tárgyévben a közalkalmazottak és a köztisztviselők esetében általános bérfejlesztésre nem kerül sor”. Ehhez képest az alpolgármesterek fizetését harmadával emelt ék. Kérem, aki nem tudja a jobbikos képviselők közül, nézzen utána. (Z. Kárpát Dániel: Miről beszélsz?) Vagyis a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek egy fillér béremelést nem adtak, de a saját fizetésüket harmadával megemelték. Na, ilyen az, amikor a Jobbik bért emel, saját maguknak 30 százalékos emelés, a dolgozóknak pedig nagy nulla. Tisztelt Ház! Mindezeket összefoglalva: hogyha az ellenzéki pártok béremeléseket szeretnének, akkor azt javasoljuk, hogy mihamarabb vonják vissza a saját adóemelési t erveiket, mert ha az adók növekednek, akkor a munkából élők fogják a rövidebbet húzni.