Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Nemzeti konzultáció?” címmel - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
1334 februárban toborzókampányt indítanak, ame llyel elsősorban a fiatalok figyelmét akarják felkelteni. A cél a miniszter elmondása szerint az lenne, hogy ezer fővel növeljék a tartalékos állomány létszámát, és járásonként területvédelmi egységeket is létre akarnak hozni. Tisztelt Államtitkár Úr! Immá r április közepe van lassan, de elég nagy a csend ezzel a témával kapcsolatban. Ezért kérem, hogy válaszoljon a témában felmerülő kérdéseinkre. Mikor állhatnak fel az ígért területvédelmi egységek? Mi lesz a pontos feladatuk, és ki hangolja össze a tevéken ységüket? Ki felügyeli őket, és ki ad majd feladatot a felállítandó századoknak? Mi lesz a jogállásuk? Hol fognak állomásozni, és hol tárolják majd a felszerelésüket? Megvannake mindehhez a szükséges tárgyi és infrastrukturális feltételek? Készülte valam ilyen terv arról, hogy kívánják motiválni a századok tagjait? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Vargha Tamás államtitkár úrnak. VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitk ár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdése alkalmat ad arra, hogy az önkéntes tartalékos rendszer megújításáról, újraszervezéséről és a területi elven szerveződött tartalékos erő létrehozásáról beszéljünk. Mint ön is tudja, Magyarország biztonsági környezetének változása, valamint a honvédelem és a társadalom kapcsolatrendszerének fejlesztése érdekében szükségessé válik, hogy a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretén belül új alapokra helyezzük a z önkéntes tartalékos rendszert és annak kiépítsük társadalmi bázisát. Ennek keretében az Országgyűlés létre is hozta a Honvédelmi Sportszövetséget. Az önkéntes területvédelmi tartalék rendszere területi alapon a 174 járásban és a 23 fővárosi kerületben me gszervezett erő lesz, aminek fő feladata az ország általános védelmi és ellenálló képességének erősítése. Kitűzött célunk, hogy a tízéves időszak végére az ország mind a 197 járásában rendelkezésre álljanak olyan önkéntesekből álló, kiképzett és felkészíte tt kötelékek, amelyekre az országot érő baj esetén támaszkodni lehet. A járási egységek tevékenységét a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság hangolja össze, és annak parancsnoka fogja felügyelni. A járási egységek tevékenység ét közvetlenül a megyei szinten létrehozandó előkészítő részlegek irányítják. Az önkéntes területvédelmi tartalékos katonákra az önkéntes tartalékos katonákra vonatkozó szabályok vonatkoznak, jogállásukat a honvédek jogállásáról szóló törvény szabályozza. Alapvetés, hogy tartalék, tartalékos erő nélkül nincsen haderő, ezért az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése, az abba való befektetés a Magyarország biztonságába történő befektetés, a biztonság fejlesztése is egyben. Bízom benne, hogy a jelen lévő fra kciók mindegyike támogatja majd törekvéseinket. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A szóbeli kérdések tárgyalását követően áttérünk az azonnali kérdések re. Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Nemzeti konzultáció?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Bárándy Gergely, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Nemzeti konzultáció?” címmel. Bárándy Gerg ely képviselő urat illeti a szó. DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ):