Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1262 Megkérdeze m államtitkár urat, kíváne válaszolni. (Kontrát Károly jelzésére:) Igen; államtitkár úr, öné a szó. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is csak nagyon röviden szeretnék hozzá szólni, szeretnék reagálni a vitában elhangzottakra. Aláhúznám a törvényjavaslat benyújtásának két fő célját. Egyrészt az uniós jogharmonizációs kötelezettséget, másrészt pedig az elmúlt évek tapasztalatainak figyelembevételét. Magyarán azt a célt szolgálj a ez a javaslat, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján hatékonyabban, eredményesebben, jobban tudjuk a közrendet, közbiztonságot, Magyarország, a magyar emberek biztonságát szolgálni. Erről szól ez a törvényjavaslat, amely valóban, ahogy én magam is el mondtam és többen is kitértek rá, 21 törvény kisebb vagy nagyobb léptékű módosítását foglalja magában. Szeretném aláhúzni az ötpárti egyeztetések fontosságát, illetve azt, hogy ezt a gyakorlatot e törvényjavaslat benyújtása előtt is folytattuk. Ez egy ered ményes egyeztetés volt. Ezt bizonyítják a vitában elhangzott hozzászólások is, amit köszönök. Köszönöm a vitában megszólaló frakciók, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik vezérszónokának a támogatását. Abban bízom, hogy ez a törvényjavaslat is eléri célját, és jól szolgálja a magyar emberek, Magyarország biztonságát. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy a jövőben majd a szavazáskor támogassák. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ország gyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tiszt elt Országgyűlés! Soron következik a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/14681. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Bitay Márton Örs úrnak, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Államtitkár úr, öné a szó. DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszön öm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A hal a tisztaságnak is jelképe - írta Herman Ottó, a népszerű és híres polihisztor. Mi azt szeretnénk ezzel a törvénnyel elérni, hogy a halgazdálkodási törvénynek, ami egy elég vaskos és fontos jogszabálya a magyar agrárgazdaságnak, a tisztítását, a letisztítását végezzük el. Annak idején, amikor készültem a beszédre, azt gondoltam, hogy azt mondom, a végső letisztítását végezzük, de nyilván egy törvény folyamatosan változik, teh át arról talán nem érdemes beszélni, hogy végső letisztítása. Igazolja is ezt, hogy 2013ban nagy többséggel, bőven kétharmados arány fölött szavazta meg az Országgyűlés az új halgazdálkodási törvényt, amely megágyazott annak az ökológiai szemlé letnek, amit szerettünk volna elérni. Azt gondolom, talán az idők szava is rákényszerített minket arra, hogy megjelenjen ez a szemlélet a törvényben. Azaz hogy a nagyüzemi, természetes vízen történő kereskedelmi célú halászat helyett minél inkább a horgász at irányába haladjon a magyar halgazdálkodás, a horgászturizmus fejlesztése irányába; abba az irányba, ami önmagában az ökológiai, természetvédelmi szempontokat helyezi elsődleges helyre, a horgászturisztikai szempontokat második helyre, és csak harmadik h elyre kerülnek az eredeti halászati, halgazdálkodási szempontok. 2015 tavaszán szigorítottunk közösen, szintén kétharmados többség