Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - Egyes belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1257 Ez egy kétkörös egyeztetés volt, az első alkalommal szóban mondhatták el a véleményüket az egész törvényjavaslattal kapcsolatban, második lépésben pedig írásban nyújtha tták be a javaslataikat a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ezt követően lehetőségük volt még a normaszöveg írásos véleményezésére is úgy, ahogy mondtam, így a kormányülésen egy olyan javaslatot tudtunk letenni az asztalra, amelyet több körben egyeztetni tu dtunk a frakciókkal, és a képviselőcsoportok véleményét megismerve terjesztettük elő a javaslatot. Az előterjesztés 21 törvényt módosít, mégpedig a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló ’92. évi LXVI. törvénytől kezdve az egyes törvényeknek a tiltott szerencsejáték megakadályozásával összefüggő módosításáról szóló 2016. évi XCVII. törvény módosításáig. Én most, tisztelt Országgyűlés, négy törvény módosítását, illetőleg négy tárgykört emelnék ki, és ismertetném az ezzel kapcsolato s javaslat lényegét. Az úgynevezett védett állomány megbízhatósági vizsgálatával kapcsolatos, a rendőrség által kezelt térfigyelő kamerák felvételeibe történő betekintés szabályainak módosítására vonatkozó módosítási javaslatot, a mezőőrök helyszíni bírság olásának jogalapját megteremteni hivatott, valamint az elektronikus ügyintézés rendjét érintő törvénymódosításokat kívánom röviden bemutatni a tisztelt Ház részére a továbbiakban. (14.50) Tisztelt Országgyűlés! A gyakorlati tapasztalatok szerint a kormányt isztviselőkre nehezedő korrupciós nyomás kivédése érdekében a megbízhatósági vizsgálat hatókörét indokolt kiterjeszteni, így az igazságügyi szakértői intézmény igazságügyi alkalmazotti jogviszonyban álló tagjaira, másrészt pedig a közszférában foglalkoztat ott egyes személyekre. A jövőben olyan eseteket kívánunk elkerülni, amelyek során más nevére szóló állampolgársági igazolásokkal, honosítási okiratokkal arra jogosulatlan személyek jutottak eredeti magyar okmányokhoz, ezért a megbízhatósági vizsgálat hatál yát a törvényjavaslat az okmányok kiállítása során eljáró ügyintézőkre is kiterjeszti. A törvényjavaslat arra is lehetőséget biztosít, hogy a megbízhatósági vizsgálat az adott szerv valamely tevékenységi körén belül szolgálatot ellátó, de az elrendeléskor még ismeretlen tagjával szemben is végrehajtható legyen, a megbízhatósági vizsgálatok egy része ugyanis azért hiúsul meg a tapasztalatok szerint, mert mesterséges élethelyzet a szolgálati beosztás változása miatt nem alakulhat ki. Ennek oka lehet például b etegség vagy más előre nem látható ok. A törvényjavaslat a megbízhatósági vizsgálat meghosszabbítására is javaslatot tesz, a megbízhatósági vizsgálatok jelentős része ugyanis hatósági eljáráshoz kapcsolódik. Ezek ügyintézési határideje meghaladhatja a megb ízhatósági vizsgálat 15 napos határidejét, ezért fontos az időtartam meghosszabbítása. Erre tesz javaslatot a törvényjavaslat. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy a rendőrség által kezelt térfigyelő kamerák által készített felvéte lekbe az állami mentőszolgálat is betekinthessen. A valós idejű betekintés lehetővé teszi az egészségügyi mentési tevékenység szakszerű és eredményes, ugyanakkor kellően biztonságos ellátását. A térfigyelő kamera képeit nem a mentésben részt vevő mentőautó személyzete, hanem a központi irányítócsoport tudja figyelemmel kísérni, ez biztosít kellő garanciát az adatvédelmi követelmények betartására. Tisztelt Országgyűlés! A jelen törvényjavaslat alapján a mezőőrök jogosultak lesznek - a törvényjavaslat elfogad ása esetén - helyszíni bírságot kiszabni a jogellenes magatartást tanúsító személyekkel szemben. A törvényjavaslat tehát ezzel is előmozdítja a közrend fenntartására és a közbiztonság fokozására irányuló állami erőfeszítéseket. Tisztelt Országgyűlés! 2018. január 1. napjától az állami, illetve az önkormányzati szervek között kötelezővé válik az elektronikus kapcsolattartás, az adatok többségét az állami szervek a továbbiakban elektronikus úton lesznek kötelesek megküldeni egymás számára. A törvényjavaslat ú j szolgáltatásként nevesíti a központi kormányzati szolgáltatási buszt, amelyet az automatikus információátadás során az eügyintézésre kötelezett állami szervek lesznek kötelesek használni.