Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
1221 értelemben vett oktatáspolitika, ez egy általános politikai mérföldkő a rendszerváltás utáni Magyarország történetében. A FideszKDNP azt állítja, hogy a CEU a törvények felett áll, mi pedig azt állít juk, hogy pont hogy a kormány áll a törvények felett, hiszen bármikor erőből átnyom két nap alatt vagy egy nap alatt bármilyen jogszabályt. Egy héttel ezelőtt még szó sem volt róla, hogy ma ezt a törvényt tárgyaljuk, a miniszterelnök kitalálta, és ma már, ha jól látom az önök szándékait, meg is szavazzák. Tisztelt Ház! Egyértelműen tisztázzuk, hogy nem igaz az, amivel a FideszKDNP vádolja a CEUt. A CEU nem működik törvénytelenül, működését többek között egy 2004es jogszabály és az új, 2011es felsőoktatá si törvény is garantálja. Milyen érdekes, hogy a Fidesznek eddig semmi baja nem volt a CEUval, sem az elmúlt hét évben, sem a korábbi kormányzásuk idején nem mondták egyszer sem, hogy törvénytelenül működne. Amire most görcsösen próbálnak hivatkozni hogy a CEU nem teljesít bizonyos feltéteket az Oktatási Hivatal vizsgálata alapján. Ez lehet, hogy igaz, csakhogy tudomásunk szerint a CEU nagyrészt már pótolta ezeket a hiányosságokat, és ezek a hiányosságok a mindennapos működés részei, ezek pótolható dolgok. Nem gondoljuk, hogy egy ilyen hiányosság oka és valós megalapozója lehet ennek a támadásnak, ez egy durva politikai támadás. Nagyon veszélyes érv az Oktatási Hivatal állítólagos, megállapított hiányosságaira hivatkozni, hiszen ez az érv több vizsgált inté zményre is igaz, és igaz sok magyar intézmény esetében is. Sőt, ilyen indokot, ne adj’ isten, a romániai magyar egyetemek kapcsán is elő lehet rángatni, sőt bárkivel kapcsolatban elő lehet rángatni. Igen, mindenki működjön a törvényeknek megfelelően, de ak i ezt valahogyan nem teljesíti, nehogy egy törvénymódosítással lehetetlenítsük el! Ez olyan, mint amikor egy diák nem készíti el a házi feladatát, és azzal várják másnap reggel, hogy ki van rúgva az iskolából. Egyértelmű az is, hogy ezt a jogszabályt, ami előttünk van, a CEUra szabták, diszkriminálják ezt az egyetemet. Egyrészt a nemzetközi szerződés meglétének előírása minden valószínűség szerint azért került be a tervezetbe, mert az Andrássy Egyetem, amely egyébként sok mások mellett kiállt a CEU mellett , már rendelkezik ilyennel, különben őt is sújtaná ez a jogszabályváltozás. Látszik az is, hogy a Fideszben nincsenek tisztában az Egyesült Államok kormányzati rendszerének felépítésével, és kezdetben csak egy központi kormányról beszéltek, most rájöttek a rra - és ezt egy módosító formájában próbálják meg kezelni , hogy az USAban a szövetségi államnak semmilyen hatásköre nincs a felsőoktatásban, és beleírják a törvénybe így most már a föderatív államot is; erről tegnap Lázár miniszter úrral is szót váltot tunk itt az azonnali kérdés keretei között. De ettől még a központi kormánynak, a Trumpkormánynak továbbra sem lesz jogköre ilyen oktatási kérdésekben. Ha továbbra is a központi kormány jóváhagyásához kötik a CEU működését, akkor egyértelmű, hogy direkt é s szándékosan lehetetlen feltételeket támasztanak, még akkor is, ha már úgy fogalmaznak, hogy az USA esetében a központi kormányzattal kötött előzetes megállapodás szükséges, ennek az időtávja elképesztően rövid, és nyilván nem sok esély van arra, hogy ez megvalósuljon. Továbbá egy másik előírással kapcsolatban jegyezzük meg, hogy számos intézmény működik más országban úgy, hogy otthon nincsen telephelye, képzése, végtelen sorát lehetne sorolni ezeknek az intézményeknek. Nem teljesen világos, hogy miért len ne kötelessége egy oktatási intézménynek ott működni, ahova tartozik. Nyilván fel lehet ezt vetni kérdésként, de sokkal inkább alapvető az, hogy az oktatási intézmény megfeleljen azoknak a törvényeknek, követelményeknek, amik az adott országban vannak, edd ig ezeknek megfelelt. Most, amire hivatkoznak, egy olyan törvénynek nem felel meg, amit most akarnak elfogadni. Nyilvánvalóan minőségi feltéteknek kell megfelelni, ha ezt megteszik, akkreditálják az intézményeket, ezek az intézmények piacképes diplomákat a dnak, nemzetközileg elismert diplomákat adnak, akkor nem gondolom, hogy ez akadálya lehet annak, hogy engedjék az adott országban megjelenni, és csak Magyarország kedvéért indítson valamelyik egyetem valamelyik egyesült államokbeli államban képzéseket anna k érdekében, hogy itt működhessen. Ez teljesen abszurd.