Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1205 Akkor tudják mit, mégis csak tisztességesebb lett volna fölvállalni, hogy azt mondják, a mi értékrendszerünk szerint a CEUt nem akarjuk ebben az országban látni. A mi értékrendszerünk szerint menjen más országba. A mi értékrendszerünk szerint nem is akarunk nemzetközi megállapod ást kötni, mert olyan feltételeket szabunk, amelyek egyébként betarthatatlanok fél év után. Akkor szebb lett volna azt mondani, hogy törvénybe léptetjük ezt a módosítást szerdán, és a nemzetközi szerződés megkötésének határideje csütörtök dél. Az legalább világos beszéd. Álljanak ki bátrabban egy kicsit! Mert ez így tulajdonképpen ugyanúgy egy szakmailag álcázott politikai indíték, ahogy az eddig meghozott módosítások is tulajdonképpen csak azt álcázzák, amit akarnak, vagy legalábbis politikai szándékuk sze rint úgy gondolják, hogy elfogadni érdemes. Ebben meg most is, a jövő héten is, meg a jövő évben is, a választások előtt, a választások alatt meg a választások után sem fogunk egyetérteni. Azt állítom önöknek tehát, hogy a szakmai alapon álcázott politikai törvényük az országunknak káros. Nem egyszerűen a felsőoktatás keretein és határain belül okoz felháborodást nemzetközileg és Magyarországon, hanem mindannak, amiért politizálni érdemes, és amiért országgyűlési képviselőként esküt tenni érdemes ennek az o rszágnak az érdekében. Ez egy rossz törvény. Ez egy, az országunk érdeke ellen való törvény. Nincs rajta mit módosítani, mert úgy rossz, ahogy van. A gondolat is téves, a megfogalmazás is rossz, és az egész szándék hátrányos Magyarországnak. Ezért azt kérj ük, azt követeljük, a szavazatunkkal azt fejezzük ki, és a mai szavazás után is azt fogjuk képviselni, hogy ezt a törvényt visszavonni még most érdemes, az ország érdekében egy jobb felsőoktatást csinálni pedig mindannyiunk számára érdemes és kötelesség. M ost vonják még vissza, amíg lehet! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. (Moraj, zaj az MSZP soraiban.) Egyben pedig azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól, hogy mint ahogy az előbb Hiller alelnök urat meghallgattuk, ugyanígy adjuk meg a tiszteletet a másik képviselőtársunknak is. Köszönöm. Képviselő asszony! DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képvi selőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját szeretném kifejezni a következő percekben a 14686. számú törvényjavaslattal kapcsolatban. Bízom benne, mint ahogy a mi oldalunk kulturáltan és csendben végighallgatta az előttem szólót, talán engem is megtisztelnek ezzel, hiszen az ügy fontossága megér ennyit. Annál is inkább, mert pszichológiából valamikor azt tanultam, hogy az indulatok, a gúny, a bekiabálás nem erősíti a bekiabálók érveit, hanem inkább gyengíti. Lehet, hogy nem is töltöm ki a 15 percemet, bízom benne, hogy figyelmesen végighallgatnak. Megkísérlem összegezni, mi hogy látjuk ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztését. Mint ismeretes, 2011ben alkotta meg a parlament a nemzet i felsőoktatásról szóló törvényt. Ez a törvény szabályokat, mégpedig a korábbinál komolyabb, szigorúbb szabályokat állapított meg a külföldi felsőoktatási intézmények működéséről, és a jogbiztonság érdekében előírta azt is, hogy ezeknek az intézményeknek, mint ahogy a felsőoktatás egyéb intézményeinek is a működését ötévente felül kell vizsgálni, és mellérendelte, hogy a felülvizsgálatot az Oktatási Hivatal intézi, és ez a felülvizsgálat alapvetően a működésre vonatkozik, és nem arra, hogy mit tanítanak az egyes órákon, milyen értékrendet közvetítenek. A 2011ben megalkotott és 2012 elején hatályba lépett törvény értelmében az öt év tavaly letelt, és az Oktatási Hivatal megkezdte ezeknek az intézményeknek a felülvizsgálatát, ahogy hallottuk már több előttem szólótól, és ez a felülvizsgálat a 28 külföldi egyetem közül 27 működésében komoly szabálytalanságokat talált. Amit a bevezetőben elmondtam, és amelyek ismeretesek, nem jelentik azt, hogy azért, mert némelyik egyetem 27, 20, vagy nem tudom, hány évvel ezel őtt is működött már, és eddig is voltak szabálytalanságok, ezek szerint működhetett volna tovább is így. Ez egy nem helyes