Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1016 olyan ember van, aki a pályázatok elbírálásában vesz részt. Nem a 2700 embert vádoljuk, hanem önmagában Orbán Viktort, mert olyan rendszert épített ki, ahol lehetőség van arra, hogy például akkor az építésügyi források nagy részét e gy cégcsoporttól gyakorlatilag egy huszárvágással most átirányítottuk egy másik cégcsoporthoz. (20.00) Na, itt van az igazi gond, államtitkár úr, és ez az, amelyre mi mindig rávilágítunk, pontosan az, hogy bizonybizony az elbírálásnál hiába mondjuk azt, h ogy akár objektív szempontok alapján is lehetne elbírálást végezni, valahogy mégiscsak az a tapasztalat, és a tapasztalat bizony egy nagyonnagyon fontos dolog, hogy mégiscsak meg lehet oldani azt, hogy például adott cégcsoporthoz kerüljenek a források, ez ért tehát váltig állítjuk, hogy a korrupció igenis egy jelen lévő dolog. Igen, szerintünk körüllengi az egész uniós forrásfelhasználást, és nemcsak az építőipar területéről lehetne egyébként ezekre példát hozni. Azt hiszem, az elmúlt napok egyik, nem azt m ondom, hogy legnagyobb sajtóhíre volt, de biztos, hogy az egyik komoly sajtóhíre volt, hogy most éppen a leleményes fideszes gépezet úgy oldotta meg a KLIK 17 milliárdos forrásproblémáját, hogy gyakorlatilag már elvégzett és megtörtént projekteket nyerette k meg a KLIKkel, aminek értelmében pont 17 milliárd forint uniós forrásfelhasználással tömték ki ezt a költségvetési lyukat a KLIK költségvetésén belül. Aztán utána azt is hallottuk, hogy ebben különböző ellenzéki szereplők tettek feljelentést az OLAFnál . Én nem gondolom azt, hogy rögtön az OLAFfeljelentésre fog itt megoldódni a dolog, de az, hogy itt is azt látjuk, hogy milyen leleményes módon működik a fideszes gépezet, az, ahogy a felszólalásomban mondtam, nagyon sok helyen tetten érhető. Tehát nekünk összességében van gondunk a rendszerrel, nem egyegy apró részelemével van gondunk, és nem is a 2700 emberrel, hiszen a 2700 embernek a munkáját egyébként el kell ismerni, biztos, hogy közülük nagyon sokan lelkiismeretesen teszik a dolgukat, azonban a ren dszerbe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mégis bele vannak kódolva a problémák. Köszönöm szépen, elnök úr, és elnézést kérek az időtúllépésért. ELNÖK : Most megadom a szót Schanda Tamás államtitkár úrnak. SCHANDA TAMÁS JÁNOS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Én azt gondolom, hogy aki alaptalanul vádaskodik, az rombolja a közbizalmat, tehát ebben nincs vita; aki alaptalanul vádaskodik, az rombolja a közbizalmat, amik or önök alaptalanul vádaskodnak, akkor pedig rombolják a közbizalmat - ez ilyen egyszerű. Ami pedig a konkrét kérdésére vonatkozott a KLIK uniós projektjével kapcsolatban, az azt mutatja, hogy mennyire jól működik a kormányzásunk, az azt mutatja, hogy egyé bként a korábban megvalósított fejlesztési feladatokat egy utólag kiírt retrospektív projekt keretében beemeltünk az uniós elszámolási rendszerbe. Ez arról szól, hogy magyar adófizetői forintokat védtünk meg annak ellenére, hogy önök nem írták ki időben a pályázatokat, nem bírálták el időben a pályázatokat, és nem adták oda a köznevelésnek a nekik járó forrásokat. A szocialista kormányzás hibáját kellett nekünk az elmúlt néhány évben helyrehoznunk, erről szólnak a retrospektív projektek, ami egyébként Európ aszerte ismert fogalom. Az, hogy önök ezt nem ismerik, azzal én nem tudok mit kezdeni. Alapvetően ez egy helyes megoldás volt és jó megoldás volt, és ezzel tudta helyrehozni a FideszKDNPkormányzás a szocialistaliberális kormányzás elkövetett hibáit. Mi nem vádaskodunk, hanem megpróbáljuk helyrehozni azokat a hibákat, amiket önök elkövettek. Azt gondoljuk, hogy ezt nevezik helyes kormányzásnak, ezt nevezik jó kormányzásnak, úgyhogy amit előbb elmondott, azt én inkább dicséretnek veszem. Annak a dicséretn ek veszem, hogy megvédtük a magyar adófizetői forintokat, megvédtük a magyar emberek pénzét, és megvédtük a magyar