Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
1008 közberuházásokhoz is hozzáférnek kis szereplők. Itt pozitív tendencia van. Gúr képviselő úr szóba hozta az egyajánlattevős ajánlatok számát, ami a régió egészében egy általános probléma. De Magyarországon csökken, pont a belépési kritériumok csökkenésével. Tehát azt gondolom, hogy ezeknél a szabályoknál érhető tetten az, hogy hogyan tudjuk elkerülni azt a helyzetet, ami szerintünk is egy teljesen egy ensúlytalan állapotot hozott létre a ’713as fejlesztési időszakban. Azonban a nagy szabadságharcos retorikában arról sem szabad megfeledkezni, hogy igenis van egy egészséges együttműködési szintje az erős európai gazdaságoknak és a keletközépeurópai rég iónak. Hiszen azt ugyanis senki nem vonhatja kétségbe, hogy a német gazdaság befulladása vagy adott esetben a visszább szorulása ugyanolyan rossz lenne ennek a térségnek, mint amilyen rossz volt a ’713as időszak abszolút szervilis módon végigtárgyalt gaz daságpolitikája. Tehát a kettő között valamilyen szintű egyensúlyi állapotot kell szemlélni. Ismerem azokat a számokat, amiket a GDPösszehasonlításban mondott. Arra szeretném kérni a képviselő urat, hogy a korrektség jegyében a tendenciákat is nézzük. Az elmúlt 34 évben a magyar gazdaság jelentősen kezdett ellépni a régió országaihoz képest. Valóban, azt a pozíciót, amit 2002ben még abszolút éllovasként Magyarország birtokolt, 2010re elvesztettük. 2010től egyrészt meg kellett fordítani az államadósság növekvő tendenciáját úgy, hogy közben az IMF alapvetően gátolta azt az elképzelést, amit unortodox gazdaságpolitikaként ismertek meg önök a parlamentben, és aminek az lett az eredménye, hogy mi, Magyarország, akik más gazdaságpolitikát folytattunk, visszaf izettük a hiteleinket, azok az országok pedig, amelyek az IMF mentorsága vagy javaslatcsomagja alapján dolgoztak, ma még nagyobb adósságcsapdában vergődnek, mint korábban. De az sem véletlen, hogy ma Magyarországon 600 ezer emberrel dolgozik több, mint ahá nyan dolgoztak 2010ben. Tudom, erre mondják a közmunkaprogramot. De azért nézzük meg azt, hogy a 600 ezerből 450 ezer az elsődleges munkaerőpiacon dolgozik. Ha 2010ben azt a kérdést tettük volna fel önöknek, hogy vállaljuke azt a problémát, amivel ma sz embe kell néznünk a munkaerőpiacon, hogy nem az a kérdés, hogy miként teremtünk új munkahelyeket, hanem az a kérdés, hogy hogyan töltjük fel a betöltetlen álláshelyeket, csukott szemmel minden nemzeti érzelmű párt aláírta volna. Ugyanilyen pozitívak a szám ok az államadósságon túlmutatóan a költségvetési egyensúlyban vagy a foglalkoztatás és a GDP növekedésében is. Egyetértek azokkal a tendenciákkal, amit a képviselő úr vázolt. Egyetértek azzal is, hogy a keletközépeurópai régió a 2004es európai uniós bőví tés időszakában nem volt más a nyugateurópai cégeknek, mint másodlagos növekedési piac. Ők azt látták 2004et megelőzően, hogy a világpiacon, főleg a délkeletázsiai országokhoz képest nem tudnak növekedni, izoláltan van szükségük egy piacra, ezért is vol t a tízes bővítés, és nem az eredeti terveknek megfelelő, alapvetően 34es lépésekben történő bővítés, és bejutottak egy százmilliós piacra. A kérdés az, hogy ez a régió félre tudjae tenni azokat a sérelmeket, ami a XX. századból, mondjuk úgy, eredezteth ető az itt lévő országok között, és tude egy olyan gazdaságpolitikát folytatni, ahol a közös érdekeltségi viszonyok most fontosabbá válnak, mint ezeknek az ügyeknek a rendezése. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor valóban létre tudna jönni egy kétsebességes Eu rópai Közösség, amelyben azonban a keletközépeurópai régió tud a növekedés motorja lenni. Tehát a tekintetben, hogy egyenlő bérek mikor lesznek Magyarország és NyugatEurópa, a keletközépeurópai régió és NyugatEurópa között, szerintem a belátható jövőbe n nem tudunk vállalásokat tenni. Abban viszont igen, hogy az egységnyi bérből megváltható életszínvonal tekintetében versenyképesek tudunke lenni vagy sem. Ha ez a régió valóban összefog, és nemcsak a gazdasági együttműködések tekintetében, hanem közösen artikulálja a politikai érdekeit, amire 2011 óta kiváló lehetőségeket látunk például a V4együttműködésben, vagy a V4+4, Románia, Bulgária, Horvátország, Szlovénia együttműködésében, akkor igenis ezt a tendenciát meg lehet fordítani. Akkor 2020 után lehet egy olyan kohéziós politika az Európai Közösségben, ami nem arra alapszik, hogy 2004 és 2020 között elkényelmesítik ezeket a vállalkozásokat, ameddig vannak ezek az
