Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 12. szerda (174. szám) - A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
936 valamilyen módon lehetne rendezni visszamenőleges hatállyal. Azt gondolom, ha valóban komolyan gondolták azt a szándékot, hogy igenis meg akarják becsülni az állományt, akkor ennek üzenet értéke lenne nemcsak azoknak, akik kikerültek az állományból, hanem azoknak is, akik jelen pillanatban szolgálatot teljesítenek. Annál rosszabb üzenet ugyanis nem lehetett és nem is volt, mint amikor önök megszüntették a szolgálatinyugdíjrendszert, ráadás ul úgy, hogy mindezt a bennlévő állományra is bevezették, hiszen ezek az emberek azzal a feltétellel vállalták a szolgálatot, hogy a pályájuk végén egy szolgálatinyugdíjrendszerrel becsülik meg őket. (10.40) Voltak ilyen változtatások egyébként Európa töb b országában, ahol megváltoztatták a szolgálatinyugdíjrendszert, szigorították, például a lengyeleknél, viszont kizárólag az újonnan belépő állományra vonatkoztatták ezt, és nem a már bent lévő állományra. Arról nem beszélve, hogy pontosan van egy 2003b an aláírt papírja minden egyes húszéves szolgálati jogviszonnyal rendelkező embernek, amikor az állam törvényben vállalta azt, hogy egyébként az akkor rögzített nyugdíjuknak megfelelő szolgálati nyugdíjra jogosultak lesznek. Önök ezt felrúgva gyakorlatilag megszüntették, és rájuk sem vonatkoztatták a korábbi szabályokat, miközben erre garanciát adott akkor a kormány, pontosan azért, hogy megakadályozzák az akkori kivándorlást a testületektől. Fontos az, hogy ez az új szabályozás bevezetésre került. Nyilván a módosító indítványokkal támogatható és támogatni is kell ezt, azonban én is szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy szükség lenne egy új szolgálatinyugdíjrendszerre, már csak azért is, mert ha megnézik a létszámadatokat, valóban óriási a fluktuáció, hiszen bejönnek a fiatalok, hatalmas pénzért kiképezzük őket, kétháromnégyöt év múlva meg otthagyják a testületet, miközben igazából már akkor kezdene lenni olyan szaktudásuk, amire szüksége lenne a szervezeteknek. Ezt a fluktuációt nagyon jól meg lehet ne állítani azáltal, ha normálisan biztosítanák a lakhatási rendszert, és egy normális szolgálatinyugdíjrendszer lenne. Még egy dolog: államtitkár úr, legyen szíves beszélni arról, hogy végül is miért nem került bevezetésre az a biztosítási rendszer, amel yet megígértek az állománynak, ami egyébként alanyi jogon járt volna mindenkinek. Ezt váltja ki most ez az új beterjesztett módozat. Mi történt és miért vették ki ezt: Hiszen megígérték, hogy az életpályamodell háromlábú lesz, és ennek az egyik lába egy be vezetésre kerülő biztosítási rendszer lenne, amit 2017. január 1jével akartak bevezetni. Erről egy szót nem lehetett hallani, hogy végül is miért álltak el ettől a koncepciótól. Köszönöm szépen. (Dr. Szél Bernadett tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztel t Országgyűlés! Most kétperces felszólalások következnének, de nem jelentkezett senki két percre. Normál szót kérő képviselőként azonban TuriKovács Béla képviselő úr igen. Parancsoljon! DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr és a kormánypárti képviselőtársaim által elmondottakat nem kívánom megismételni, azokat teljes mértékben osztom. Kétségtelen, hogy hosszúhosszú idő után ez a kormány az, amely először gondolt arra, hogy bizonyos olyan változtatásokat hajtson végre, am elyek nemcsak tartósak, kiszámíthatóak, hanem magának az állománynak a számára is egy határozott előrelépést jelentenek. Közvetlen tapasztalatok alapján mondhatom, hogy ma az állomány döntő része kifejezetten úgy érzi, hogy törődik vele a kormány, hogy a k ormány bizonyos területeken olyan lépéseket tesz, amely hosszú távon is biztosítja a szakmán belül való maradásukat. Ez nagyon fontos. Azt gondolom, hogy ezt ma talán még az ellenzék sem vonhatja kétségbe. Olyanfajta változtatások történtek, elsősorban a j avadalmazások területén, ami tényleg azt jelenti, hogy a pályán meg lehet maradni, és nem utolsósorban ez a pálya ma már magához vonzhat olyan felkészült, azt kell mondanom, magas iskolai végzettségű embereket is, akik korábban ezt a pályát