Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 11. kedd (173. szám) - Az általános közigazgatási rendtartásról, valamint A közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. HADHÁZY ÁKOS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
864 (15.20) Inkább az ügyintézők képzésére kellett volna energiát fordítani, ha ezt valaki elrontja. Aztán furcsa, amikor a hatóságok saját döntésük szerint úgy járhatnak el más hatóságok illetékességi területén, hogy nem látjuk ehhez a törvényi vagy kormányrendeleti felhatalmazást, illetőleg az illetékes hatóságoknak az értesítési kötelezettségét. A 30. §ban szerepel egy olyan kritérium - i tt egyébként szintén az adatok zárt kezelése és az iratbetekintési jog korlátozásáról van szó; elmondtam már, hogy nem jó, ha az adatok zárt kezelését és az iratbetekintést egy kalap alá vesszük, ezt elkülönítetten is lehetne kezelni , egy „megfigyelt sze mély védelme érdekében” kritérium is megjelenik. Itt őszintén szólva, a törvényben máshol nem szerepel, hogy mi az, hogy megfigyelt személy, nem határozza meg a törvény. Én ezt inkább valamiféle nemzetbiztonsági törvényben tartanám pontos megfogalmazásnak vagy hasonló tárgykörben; lehet, hogy önök tudták, hogy mire gondolnak, de ez így ebben a formában elég homályos, illetőleg ahogy elmondtam, az iratbetekintési jogot nehezebben kellene hagyni, hogy korlátozásra kerüljön. Természetesen lehetne még sorolni a problémákat ezzel a törvénnyel. Ezek alapvetően még javíthatóak is lennének, de amit Gyüre képviselőtársammal elmondtunk, azt szeretnénk, ha ez a három törvény egyben kezelődne, a kormány is egyben tekintene rájuk, és nem úgy, hogy egyfajta szalámitaktiká val megpróbálják az Országgyűlést arra rábírni, hogy elfogadásra kerüljön az egyik, vagy egy feles többséggel elfogadásra kerüljön a másik, és utána már kényszerbe kerüljön az Országgyűlés a többi elfogadásával. Azt kell mondjam önöknek, hogy ha az általun k, Gyüre Csabával elmondott problémák nem kerülnek kiküszöbölésre - nem nagy dolog, egy apró törvénymódosítás, ami az OBH elnökének hatáskörét illeti , akkor nem tudunk rábólintani ezekre a törvényekre. Részmegoldásokhoz nem tudjuk a hozzájárulásunkat adn i. Ha problémát észlelnek, akkor ne az egyik részét oldják meg, hanem oldjuk meg közösen az egészet. Csak egy ilyen szemlélettel lehet tenni valamit, hogy a bíróságok egyrészt hatékonyan, másrészről függetlenül tudjanak működni. Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönjük. Most megadom a szót Hadházy Ákos képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. HADHÁZY ÁKOS, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen. Tisztelt Elnö k Úr! Tisztelt Ház! A fideszes vezérszónok úr felhívta a figyelmünket, hogy tudjuke, hogy melyik törvényről van szó. Tudjuk, hogy nem a közigazgatási bíróságokról szóló törvényről van szó, hanem a közigazgatási perrendtartásról. Ezt még akkor is tudjuk, h a én nem jogász vagyok, hanem állatorvos. De természetesen nem elválasztható a kettő, ugyanazokat az aggályainkat el tudjuk mondani vagy ugyanazokat az alapelveinket el tudjuk mondani, amit ott. Nagyon lényeges és nagyon fontos és alapvető, hogy kik fogják ezeket a szabályokat használni, azaz milyen szervezeti és kiválasztási garanciák lesznek ebben a rendszerben. Nagyon fontos alapvetés az ügyfeleknek a védelme és természetesen a korrupciós kockázatok csökkentése. Pozití vumokat is mondunk, hiszen mindenképpen pozitívum, hogy a sok módosítással megváltoztatott törvény végre egységessé válik, pozitívum az, hogy egyszerűbb. Nyilvánvalóan ezt a törvényt nagyon sokszor nem jogász végzettségű emberek fogják használni, a hivatal okban sem. Mindenképpen fontos a nemes egyszerűség, a csöndes nagyság elve, illetve látjuk a törekvést arra, hogy ügyfélközpontúbbá váljon ez a törvény, illetve a közigazgatás. Annak nem örülünk, hogy ez a törekvés egyrészt nem mindig jó irányba mutat, más részt pedig kevés az ilyen változtatás. Örültünk volna, ha például az Olaszországban meglévő öncertifikáló eljárás itt is beépülésre kerülne. Ennek az a lényege, hogy a kevésbé bonyolult és időigényes engedélyezési ügyekben a hatóságok, megelőlegezve a biz almat, automatikusan elfogadnak a kérelmező ügyféltől bizonyos igazolásokat, és azok valódiságát csak utólag ellenőrzik. Ez egy nagyon előreható dolog lenne. A