Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 11. kedd (173. szám) - Az általános közigazgatási rendtartásról, valamint A közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
858 eljárás. És itt azért van egy nagyon lényeges dolog: gyakorlatilag ez a sommás eljárás kizárja az állampolgári alibizést, vagyis azt, hogy leadnak egy kérelmet, tudják, hogy hiányosan adták be, de arra hivatkoznak , hogy ők előterjesztették, aztán tudják, hogy nem lehet elintézni. Úgyhogy ebben a sommás eljárásban azért nagyon hamar megkapják a fejükre azt, hogy milyen bizonyítékokat kell ahhoz rendelkezésre bocsátani, hogy ez az eljárás lefolyhasson; ez a negatív p élda. A pozitív példa az - és megítélésem szerint a lakosság 99 százaléka ezzel él, mert ez a józan ésszel felfogott normális érdeke , hogy hiánytalan anyagot készít elő, és a hiánytalan anyaggal az ő eljárását nagyon lerövidíti. Tisztelt Országgyűlés! An nyit szeretnék még elmondani, hogy a bíráskodással kapcsolatos eljárás úgy áll pillanatnyilag, ha jól emlékszem a dátumokra, hogy a múlt héten, kedden reggel a pártok szakértői ültek le egyeztetésre, és ezen a héten, pénteken ismét összeülnek a politikusok . (14.50) Akkor már remélhetőleg eldől az a kérdés, ami a bíráskodás átalakításával lenne megoldott, ami szerintem minden körülmények között egy pozitív dolog lenne, mert leválaszthatnánk a munkaügyről a közigazgatást, lehetne koncentrálni a körzetekre, és mondom, ez a 15 ezer eljárás évente minden további nélkül szakmailag akkor lenne jó, ha egy arra szakosodó bíró tudná elbírálni. Tisztelettel azt kérem, hogy a jelenlegi két beterjesztett törvényt támogassa a tisztelt Ház. Hozzáteszem, mint ahogy említett em, az ötpárti tárgyaláson ezzel a két törvényjavaslattal kapcsolatos kifogást emlékeim szerint senki nem terjesztett elő, az előterjesztések mind a bírósági eljárással kapcsolatosak. Ezért választotta le a minisztérium, amiért én azért vagyok hálás, mert ismerve a magyar jogalkotást, a novemberdecember hónap általában egy rettenetesen zsúfolt időszak szokott lenni. Ha ennek a két törvényjavaslatnak az előkészítő vitáit időben le tudjuk folytatni, akkor nem fogunk az év végére mi zsúfoltságot teremteni. Er re való tekintettel nagyon helyesnek tartom azt az eljárást, ami folyik. Mi az előterjesztett két törvényjavaslatot támogatjuk, és nagyon fogjuk sajnálni, ha a harmadik törvényjavaslat elbukása miatt ezen változtatni kellene, mert ez az egység, ami bemutat ásra került a három törvényjavaslattal, egy nagyon hosszú idő után a közigazgatási bíráskodást végre a megfelelő helyére tette volna. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönjük. Most a Jobbik képviselőcsoportja következ ik. A képviselőcsoport jelezte, hogy ketten fognak felszólalni vezérszónokként. Elsőként megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak. DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ké pviselőtársaim! Most tulajdonképpen két törvény áll előttünk, de talán jobb lenne, ha három lenne. Ezt már az előttem felszólaló képviselők is jelezték, illetve mindenki utalt arra, hogy ennek a háromlábú széknek még hiányzik egy lába. Rubovszky György kép viselőtársam a vezérszónoki felszólalásában elmondta, hogy azt a két törvényjavaslatot, amely előttünk fekszik, az előző ötpárti megállapodások, egyeztetések során senki sem támadta. Ez igaz, valóban így van, valóban nem volt ennek támadása. De miért nem v olt? Azért nem volt, mert számunkra egy egységet képez a három törvény, mint ahogy álláspontom szerint mindenki számára is. Rubovszky György képviselőtársam is elmondta, hogy ez egy egységet képez, és azt is, hogy ez a két törvényjavaslat ugyan hamarabb ke rült benyújtásra, de a döntés szempontjából minden valószínűség szerint meg fogja várni a harmadik javaslatot, hiszen ez egy egység. Mi is ez a három törvény? Ami most előttünk fekszik, az az általános közigazgatási rendtartás, az Ákr., a közigazgatási per rendtartás, amely most van előttünk, s ami még hiányzik, az a közigazgatási bíráskodás felállításával összefüggő módosításokról szóló törvényjavaslat.