Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 11. kedd (173. szám) - Az általános közigazgatási rendtartásról, valamint A közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
851 kormányzatának helyes kezelését, az egész kormányzat erejét és hatályosságát tételezi fel és ezért - t. ház - b ármi nagy súlyt is tulajdonítsunk azon intézménynek, amelyet e tekintetben megalkotni akarunk, mindig kettőt kell szem előtt tartani. (14.10) Mindenekelőtt, hogy ezen intézmény útját ne állja, sőt elősegítse esetleg a közkormányzat hatályosságát, másrészt azt, hogy ezen intézmény megalkotásánál folyvást nemcsak ezen intézmény tulajdonképpen hivatására legyünk szorosan tekintettel, hanem tekintettel legyünk egyszersmind mindazon vissza hatásra, a melyeket a közigazgatási bíráskodás egész keretében a közigazg atásra gyakorol, azon vissza hatásra, amely mint mondám, lehet nagyon veszedelmes, lehet nagyon bénító, de lehet egyszersmind olyan, hogy tulajdonképpen a közigazgatási eljárást javítja és szabályozza. Sőt ott, ahol az ennek megfelelő intézmények helyesen lettek életbe léptetve, mindenütt az a tapasztalat, hogy ezen szabályozó működés az, amelyre tulajdonképpen a legnagyobb súlyt kell fektetni… A súlyt az óraműben, a mely dolgozik, az erőt, a melyet a rugó képvisel, képviseli itt az adminisztráció ereje; az on határozottság, azon akarat, amely a közigazgatásban, a kormányzatban érvényre jut. A szabályozó mozzanatot pedig képviseli a jog, amelynek megtartására, amelynek biztosítására intézményeket kell alkotnunk, azonban úgy, hogy azok a gépezet járását soha m eg ne akasszák.” E szavakat figyelembe véve készítette elő az Igazságügyi Minisztérium a két törvényjavaslatot, amelyek a tisztelt Országgyűlés elé kerülnek. E javaslatok széles körben egyeztetett, alaposan előkészített szakmai anyagok, amelyek megvitatásá t és elfogadását kérem a tisztelt Háztól. Köszönöm mindazoknak a munkatársaknak, bíráknak, ügyészeknek, ügyvédeknek, a tudomány képviselőinek, akik részt vettek ezen munkák elkészítésében. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Az elhangzottakra az általános vi ta lezárásakor tudok válaszolni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcs oportja vezérszónokának. DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők! Az előttünk fekvő törvényjavaslatok tárgyalása előtt szeretném idé zni Magyarország Alaptörvényét. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közig azgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ez a két alaptörvényi rendelkezés olyan zsinórmértékül szolgál a közigazgatási eljárásokban is és természetesen más hatósági eljárásokban is, amely minden állampolgár számára, mindenki számára biztosítja Magyarországon, hogy az ügyében tisztességesen fognak eljárni. Az előttünk fekvő két törvényjavaslat teljes mértékben megfelel Magyarország alaptörvényi rendelkezéseinek, ezért a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében támogatom a törvén yjavaslatok elfogadását. Tisztelt Ház! A közigazgatási eljárás, a közigazgatási perrendtartás, a közigazgatási bíráskodás összefüggő fogalmak, de önálló törvényhozási tárgyak, önálló törvényekben szabályozza ezeket a kérdéseket az Országgyűlés. Szeretném e lőrebocsátani, hogy a közigazgatási bíróság szervezete nem része a most tárgyalt napirendnek. Igaz, a közigazgatási bíráskodás kérdése szorosan összefügg az előttünk lévő törvényhozási tárgyakkal, de a közigazgatási bíróság szervezetére vonatkozó esetleges módosításokról a kormány jelen pillanatban politikai egyeztetést folytat az Országgyűlésben képviselettel rendelkező frakciókkal. Mégis, annak ellenére, hogy a közigazgatási bíróság szervezete nem része a most tárgyalt napirendnek, gyanítom, hogy a politi kai vita erről fog szólni; erről fog szólni közöttünk, elsősorban a közigazgatási bíróság szervezetéről. De ki kell hogy ábrándítsam önöket, mert az a legsúlyosabb vád, amely a közigazgatási bíráskodással kapcsolatban elhangzik ebben a Házban, vagy máshol is elhangzott, egy tévedésen