Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 10. hétfő (172. szám) - Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Veszélyben a rákbetegek gyógyítása?” címmel - ELNÖK: - TUKACS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
719 kényszerbetelepítéssel kapcsolatos jogalkot ási folyamatot. A jövő héten ez már napirenden szerepelne a belügyminiszterek európai uniós tanácsán, és a miniszterelnök úr pont ebben az ügyben egyeztetett az Európai Unió soros elnökségét ellátó Szlovákia kormányfőjével - a kormány tehát a maga részéről teszi a dolgát az európai fórumokon. Én arra kérem önöket, hogy tegyék lehetővé az Alaptörvény minél gyorsabb és egyértelmű módosítását, amely megfelel 3 millió 360 ezer ember egyöntetű akaratának. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányp ártok soraiban.) Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Veszélyben a rákbetegek gyógyítása?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tuka cs István képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Veszélyben a rákbetegek gyógyítása?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra ÓnodiSzűcs Zoltán államti tkár urat jelölte ki. (Tukacs István jelzésére:) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Tukacs István képviselő úré a szó, parancsoljon! TUKACS ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen elfogadom önt válaszadónak, hiszen egyfelől örömmel üdvözlöm itt a parlamentben, mert akkor itt tudunk tájékozódni arról, hogy egyes egészségügyi kérdésekben mi a tárca álláspontja, hiszen eddig csak különféle konferenciákon és rendezvényeken elmondott szövegeiből t udtuk ezt megtenni. (15.40) Másfelől azért is üdvözlöm, mert a tárca parlamenti államtitkára hasonló tárgyú kérdésekre némi nyolcévezéssel - durván a válaszadás 90 százalékában - és a kérdés elkenésével - a válaszadás 10 százalékában - szokott válaszolni. Államtitkár úr, nem kell hogy mondjam önnek, hogy a daganatos betegségek gyógyítására alkalmas 18 új gyógyszer bevezetési eljárása enyhén szólva sem szolgálja a rákbetegek érdekeit. Szervezeti felmérések szerint a kivételes és önök által lefolytatott eljár ásokban 887 nap a maximális idő, 440 nap körüli az átlagos, és nincs 90 napot elérő. Tudom, államtitkár úr, ön a napokban bejelentette, hogy ez az eljárás rendben halad. De ez így nincs rendben, mindannyian tudjuk, hiszen ha ezeket a gyógyszereket alkalmaz ni lehet, akkor ezeket alkalmazni kellene, mindenféle méltányossági eljárás nélkül, mert ezeknek az embereknek minden nap maga az élet. Államtitkár úr, arra kérdezek tehát rá, hogy mi az oka ennek a késlekedésnek. Hiszen amikor nemcsak én, vagy főleg nem é n, hanem betegszervezetek keresik meg a kancelláriaminisztert azzal, hogy segítsen, és adjon lehetőséget arra, hogy ez az eljárás felgyorsuljon, akkor ez azt jelzi, hogy a betegek számára fontos ez az ügy igazán, és nem feltétlenül a politika számára kelle ne hogy fontos legyen. Előre köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót ÓnodiSzűcs Zoltán államtitkár úrnak, parancsoljon, államtitkár úr! DR. ÓNODISZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára :