Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 10. hétfő (172. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hogyan lehetséges az, hogy 4 év kellett a Kormánynak annak belátására, hogy a Nemzeti Alaptanterv a gyermekek túlterheltségéhez és kizsigereléséhez vezetett?” címmel - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
695 ELNÖK : Válaszadásra Palkovics László államtitkár úrnak megadom a szót. DR. PALKOVI CS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, az ön számára is nyilvánvaló amikor a Nemzeti alaptantervről beszél, a Nemzeti alaptanterv által meghatár ozott óraszámok a teljes óraszámnak csak egy bizonyos részét képezik, erre épülnek rá a kerettantervi óraszámok, és erre épülnek rá egyébként az iskola által meghatározott helyi tantervből származó óraszámok. Ezek így együtt adják azt a terhelést, amiről v alóban beszélt. Az, hogy a kormány ezt nem tudta, azt hiszem, az elmúlt 9 hónap munkája pont azt bizonyítja, és az szerepelt első helyen a köznevelési kerekasztal feladatai között, hogy hogyan tudunk ezen változtatni. Az ezen való változtatáshoz nem elég a kormány szándéka, nem elég a Nemzeti alaptanterv átalakítása, hanem valóban az iskolákkal, a tanárokkal és a szülőkkel konszenzusra van szükség, hogy ezt valóban át tudjuk alakítani. A 2019es új Nemzeti alaptantervre vonatkozó megjegyzése, ez abból adódi k, hogy létrejött az a munkacsoport, amely a Nemzeti alaptanterv átdolgozásával foglalkozik. Ebben szakemberek ülnek, és a szakembereknek az a véleménye, hogy ezt a munkát nem lehet ilyen rövid időn belül elvégezni. A kormány ezért mondta azt, hogy a szake mberek véleményére szeretnénk hallgatni, és hagyjunk erre annyi időt, hogy valóban egy olyan alaptanterv jöjjön létre, ami kiküszöböli részben az ön által is említett magas óraterhelést, illetve kiküszöböli azokat a hiányosságokat, amelyeket együtt azonosí tottunk. Tehát azt gondolom, itt a kapkodás senkinek nem áll érdekében, hiszen ha ez történne, az önök részéről az fog felmerülni majd, hogy miért kapkodtunk az adott üggyel. Azt hiszem, a szakemberek véleményét nagyon fontos figyelembe venni, ők a szakért ők. Ami a diákok terhelését, a terhelésük csökkentését illeti, ez év szeptemberétől, nyilván ön ezt pontosan tudja, létrejött egy olyan rendszer, amelyben a rendszer szereplői, a pedagógusok, akik a legavatottabbak arra nézve, hogy milyen módon terhelődnek túl a diákjaik, szabadon dönthetnek arról, hogy az adott tananyagból mit súlyoznak, mit hagynak el, milyen formában veszik figyelembe azt, hogy a tanulócsoportjuk, az osztályuk milyen mértékben halad előre. Ennek megteremtettük feltételeit. Az oktatásfejl esztési kutatóintézet gyakorlatilag minden tanterv minden tananyagára kidolgozott egy úgynevezett flexibilis tanmenetet, amiről a pedagógus szabadon dönthet, hogy vállaljae, és egyébként pedig ennek megfelelően alakítja ki a saját oktatási rendszerét. Azt hiszem, ez lehetőséget teremt arra, hogy a tanárok ilyen értelmű szabadsága mindenképpen növekedjen. Ez ahhoz fog vezetni, hogy csökkenni fog a gyerekek terhelése. Egy specifikus dolog az 1., 2. osztályban a 27 óra, amit ön említett. Ez nem a NAT, ez a te ljes, az előbb említett három részből összetevődő óraszámot jelenti. Az 1. és 2. osztályban a pedagógusok számára lehetővé tettük azt, hogy az órán az elsajátított tananyagmennyiség ne a 45 perces kimérete legyen, hanem csak 30 perc. Bízzuk a tanárokra, a tanítókra azt, hogy ha látják, milyen módon terhelődik a csoportjuk, akkor azt mondhassák 30 perc után, hogy mással foglalkoznak, és máshogy próbálják a nevelési célt elérni. Azt gondolom, ezekkel az intézkedésekkel az elkövetkező időszakban a tanárok dönt ése alapján lehetőség teremtődött arra, hogy valóban az óraterhelés lényegesen csökkenjen. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Visszaadom a szót a képviselő úrnak viszonválaszra. Parancsoljon! FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Tisztelt Államtitkár Úr! Rendkívül hálátlan az ön helyzete, mert önnek kell felelősséget vállalni egy olyan dologért, amely még abban az időszakban következett, amikor még nem ön volt az államtitkár. Ennek ellenére önnek azzal kellett volna - nem miattam, hanem az érintett diá kok és tanárok miatt - kezdeni a válaszát, hogy elnézést kérnek azért, mert négy éven keresztül nem