Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 27. kedd (170. szám) - Az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vita - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
531 rendszer, mondjuk, a cégügyekben ugyanígy megmaradt, ugyanígy alkalmazzák, illetve a fizetési meghagyásos eljárásoknál is ezt a rend szert kell alkalmazni, de már a bíróságokkal való kapcsolattartás az ügyfélkapun keresztül megy, gyakorlatilag egy másik rendszeren keresztül. Ez sem tűnik úgy nekem, hogy ennek sok értelme lenne, hogy egy egységes rendszert nem sikerült megteremteni. Leh et, hogy ez a jövő, államtitkár úr, és lehet, hogy önök már elképzelésekkel bírnak, de arra panaszkodtak, akiknek ezt használni kell, hogy sokszor túlságosan széttagolt a rendszer, és ráadásul - ezt tapasztaltam jómagam is, amikor ügyfélkapun ügyeket intéz az ember - bizonyos esetekben még mindig túlbürokratizált. Hiszen túl sok emailt küld például a rendszer meg túl sok megerősítést, arról is, ha kapott valamit az ember, az még jó, mert be tud lépni, de utána külön küld egy emailt, hogy igen, ön letöltöt te ezt a dokumentumot - nyilvánvalóan letöltöttem, hiszen beléptem és a letöltés megtörtént , illetve egyéb olyan tájékoztató üzenetek is megjönnek emailben, amelyeket esetleg az internetes felületen, az ügyfélkapu felületén elég lenne feltüntetni, hogy ha valakit ez érdekel, akkor nyomon követhesse. Tehát úgy érzem, és ez tényleg egy jó szándékú megközelítés, hogy sokszor egy ilyen elektronikus bürokratikus rendszer alakul ki. Tehát attól még, hogy elektronikus a rendszer, még lehet túlszabályozott, att ól még lehet az állampolgárok számára nehezen érthető, akár még a szakma számára is nehezen érthető. Tudom, hogy minden kezdet nehéz, de törekedni kellene a jövőben arra, hogy ezek minél egységesebb rendszerek legyenek. Úgy tudjuk rászoktatni akár az időse bb korosztályt is, de sokszor még a fiatalokat is arra, hogy ezt megfelelő módon alkalmazzák, hogyha amennyire lehet, leegyszerűsítjük ezt a rendszert. Azt is látni kell, és ezt is már sokszor elmondtuk itt az Országgyűlésben, hogy minden törvény annyit ér , amennyit az ügyintéző megért belőle, illetőleg amennyit akár a cégek vagy akár a bankok, ha egy banki ügyintézésről beszélünk, mondjuk, egy banki ügyintéző a banki szabályokon keresztül megért belőle. Számomra még mindig megdöbbentő az, ha már itt szó v olt arról, hogy mik azok, amiket személyesen lehet elintézni, és mi az, amit nem. A házasságkötés természetesen az anyagban is, itt is felmerült egy olyan példaként, amit nyilvánvalóan csak személyesen lehet. Ezzel nincs is probléma, de számomra megdöbbent ő, hogy napi szinten megtörténhet, hogy Magyarország vezető bankjaiban, amikor az ember ügyet akar intézni vagy egy családtagjának ügyet akar intézni, akkor azzal szembesítik, hogy nemcsak hogy elektronikusan nem tehet semmit, tehát még a hatályos jogszabá lyokat sem kihasználva, hanem azt próbálják elmagyarázni nekem személyesen is többször, hogy csak az adott rokon, családtag a személyes megjelenéssel intézhet el ügyeket. És még arról sem hallottak, hogy létezik a meghatalmazás, mint kéttanús teljes bizony ító erejű magánokirat, amely esetében el tud járni egy rokon, vagy nemcsak rokon, bárki, akire a meghatalmazás szól. Sőt, még az ügyvédi meghatalmazást vagy az ügyvéd előtt adott meghatalmazást sem tekintették olyannak. Hosszú harcok árán sikerült őket meg győzni, hogy nem házasságot kötni érkeztem a bankfiókba, és többszöri visszamenetelre egy meghatalmazást sikerült elfogadtatni velük. Ezt csak azért mondtam el, államtitkár úr, hogy sokszor még az alapvető dolgok, alapvető jogi fundamentumok sem érezhetőek a közigazgatásban vagy akár a vezető piaci szolgáltatóknál, és itt a pénzügyi szektort is természetesen a szolgáltató szektorba sorolom. Tehát teendőnk van bőven. A módosítások iránya is alapvetően sok esetben elfogadható. Még itt a kialakult vitában, illetve a végső verziót megvárva fogjuk kialakítani a véleményünket, ami a zárószavazást illeti, de mindenképpen kérem azt, hogy ezen javaslat elfogadása esetében is gyorsítsuk fel a tempót, és már most gondolkozzon a kormány olyan megoldásokban, amit egyé bként Észtország, Szlovénia is bevezetni szándékozik, amely esetben már nemcsak az eügyintézés, hanem gyakorlatilag a szolgáltató állam és az elektronikusan szolgáltató állam irányába még egykét lépés lehet. Higgyék el, hogy ezek a példák megvannak, meg kell őket nézni, és Magyarországon is a java része átvehető és alkalmazható lesz. Köszönöm szépen.