Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 27. kedd (170. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
445 hárompilléres nyugdíjrendszernek az átalakítását, amit a FideszKDNP meg is tett, és most már ezért áll stabil talapzaton a nyugdíjkassza (Sneider Tamás: Ez nem igaz.) , ezért nincs benne több száz milliárd forintos luk évről évre, mert ezt megtettük, de utólag a Jobbik már ezt ellenzi. Ha a Jobbiknak az álláspontja valósulna meg, mármint a mostani álláspontja - a Jobbiknál évszámot kell kötni az állásponthoz , tehát ha a 2016os álláspontja valósulna meg a Jobbiknak nyugdíjkérdésben, akkor bizony nagyon nagy nehézségek lennének azzal, hogy a nyugdíjkassza hogyan tudná kifizetni a nyugdíjakat. (Sneider Tamás: 470 milliárd forint a plusz, abból 100at kéne kifizetni!) Folyamatosan kellene a költségvetésnek ez t pótolni. De ha a Jobbikot nézzük, akkor nemcsak az önmagában ellentmondó javaslatokról beszélhetünk, hanem a szavazásról is, mert amikor - és ez már itt a parlamentben is közismert - erről a kérdésről szavazni kellett, hogy a nők számára biztosítunke ke dvezményt, akik 40 évig dolgoztak, vagy közel 40 évig dolgoztak, és a többi időben a gyermeküket nevelték, akkor bizony - megnéztem a jegyzőkönyvben - Sneider Tamás képviselő úr is itt volt a többi jobbikos képviselővel együtt, tehát nyilván a frakció egys égesen szavazott, és bizony 2010. december 20án egy esti órában, 19 óra 36 perckor nem az igen gombot nyomták meg akkor (Közbeszólások a Jobbik soraiból, többek között Vona Gábor: Melyiket? Melyiket nyomtuk?) , amikor lehetett volna ezt biztosítani a nők s zámára. Látom, ez még mindig fáj önöknek, még mindig fáj önöknek, még mindig bekiabálnak. Tisztelt Képviselő Urak! Amikor a frakcióülés volt, akkor kellett volna ilyen hangosnak lenni, és akkor kellett volna meggyőzni a frakció többi tagját (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) , hogy önök mernek igennel szavazni erre a javaslatra, mert akkor most lenne alapjuk bármilyen más követeléssel is élni. De amikor önök nem támogatták a nők 40 évét, nem szavazták meg itt a parlamentben, akkor az ilyesfajta nyugdíjjavasl ataik is hiteltelenek. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Sajnálom, hogy csak most hangosak, bizonyára furdalja önöket a lelkiismeret, politikailag is hibának érzékelik, de akkor legalább álljanak ki, és mondják azt, hogy igen, 2010ben hibáztunk, igen, tá mogatni kellett volna azt a kormányzati javaslatot, és nem tették meg. (8.10) Az önök javaslatáról egyébként az Alkotmánybíróság mondott döntést közel egy évvel vagy talán több is mint egy évvel ezelőtt. Volt egy hosszú eljárás, amely a Nemzeti Választási Bizottságnál, a Kúriánál is járt, és az Alkotmánybíróságon ért véget még 2015ben, 2015 nyarán, ha jól emlékszem, és ott egyértelművé tette az Alkotmánybíróság is, hogy az önök kezdeményezése nem folytatható. Ebben tehát az Alkotmánybíróság mondta ki a dön tő szót. Az is fontos, hogy az 55 év fölötti munkavállalóknak nyilván mi is nagyon sokféle kedvezményt vezettünk be akár az Erzsébetprogramban, akár a munkahelyvédelmi akcióban, mert tudjuk, hogy sokkal nehezebb 55 év felett elhelyezkedni, éppen ezért 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatása esetén a részkedvezmény, amit a munkáltatók igényelhetnek utánuk, hogy fölvegyék őket olyan munkára, amit el tudnak végezni és a nyugdíj előtti utolsó éveiket is aktívan tudják tölteni, a részkedvezmény egyenlő a br uttó munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 14,5 százalékával; azaz 27 százalék helyett 12,5 százalék a szociális hozzájárulási adó. Az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatása után igénybe vett kedvezmény számosságát ha nézzük, akkor átlagosan 318 eze r fő volt. 318 ezer, nyugdíj előtt álló embernek tudtunk segíteni; a tavalyi évben összesen 48 milliárd forintot fizettünk ki arra, hogy ezeknek az embereknek olyan munkájuk legyen, amit jól el tudnak végezni, és őket alkalmazzák a munkáltatók, hogy ne leg yenek se munkanélküliek, és ne töltsenek be olyan munkakört, amit nem tudnak igazából jól ellátni. Az 55 év fölötti foglalkoztatottak száma 623 ezer fő volt egyébként akkor, amikor mi 318 ezer fő után, tehát majdnem minden második, a korcsoportba tartozó e mber után ezt a támogatást, ezt a kedvezményt megadtuk. ’14ben 300 ezer fő után vették igénybe 45 milliárd forint értékben, és itt is, ha a havi bontást nézem, 4 milliárd forint körüli az a havi összeg, amit ilyen támogatásokra kifizetünk, így bízunk benn e, hogy tényleg mindenki dolgozni tud 55 év felett és nyugdíj előtt is.