Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 26. hétfő (169. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (Független):
436 Vas megye néhány példa, és ezeket szeretném nag yon röviden ismertetni, időszűkében mindegyikre nyilván nem lesz időm. Érdekes például az, amikor Csongrád megyében, szakmailag, vadgazdálkodási szempontból teljesen indokolhatatlan módon, egy 13 ezer hektáros vadászterületet neveznek ki. Mindezt nyilván n em véletlenül: Lázár miniszter úr kedvenc vadászterülete, ahol egyébként ő maga is vadászik, és aktív résztvevője ennek a közösségnek. Mindezt úgy jelölik ki, hogy a megye összes többi vadásztársasága vesztese ennek a döntésnek. Itt olyan társaságokról bes zélek, amelyek a földtulajdonosokkal mindvégig korrekt együttműködésben voltak, soha vitás ügyük nem volt, vagy ha volt is, az mindkét fél számára megnyugtatóan rendeződött. (18.50) Köztartozásuk nem volt, és vadgazdálkodási szempontból a szakfelügyelet so ha semmilyen kivetnivalót nem talált egyébként a korábbi működésükben. Tehát teljesen érthetetlen ezen esetekben számunkra, hogy miért kellett ezeket a társaságokat lenullázni. De vészjósló hírek jöttek Somogyországból is, ahol a Claessens família - önökne k nem kell bemutatni, hiszen éppen ezer hektár állami földdel segítették ezen belga család további gyarapodását , például az ő kezdeményezésüket vadásztársaság létrehozására az eddigi hírek szerint az állam támogatja a régóta meglévő, helyben élő gazdálko dók, vadászok problémamentesen működő korábbi társaságával szemben, így ellehetetlenítve az ő vadgazdálkodásukat. De szűkebb hazámat, GyőrMosonSopron megyét is meg kell említenem, ahol a Szigetközben óriási botrányokon keresztül, talán emlékeznek, a Ház falaihoz is eljutott, itt is beszéltünk róla, amikor halottak nevében adtak le igazolást, és óriási jogi perpatvar lett az egészből. Na most, a Szigetköz ismét nem nyugodhat, és állítólag maga Habony Árpád baráti köre és ő maga tette rá a kezét az egyik tá rsaságra, így érve el azt, hogy a korábban jól működő társaságot aztán az állam lenullázza. De szintén megyém és Vas megye határában van egy olyan probléma, ahol helyi fideszes hátszéllel rendelkező, újonnan alapított társaság három már meglévő celldömölki és környékbeli társaságokat lehetetlenít el, éppen a legértékesebb állami területeket veszi elő tőlük, még egyszer hangsúlyozom, teljesen indokolatlanul, egyetlen épkézláb érvet nem kaptunk erre. De szinte ugyanezt a történetet tudom elmondani a többi meg ye kapcsán is. Ezért most itt még egyszer nyomatékosítom a követelésüket a tisztességes vadászoknak, és arra kérem a kormány tagjait, hogy mind őket, mind minket tájékoztasson arról, hogy ezek a gyalázatos döntések miként születhettek meg. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. „Az elmúlt hét eseményeivel kapcsolatosan” címmel napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László képviselő úr. Parancsoljon! VARJU LÁSZLÓ ( Független ): Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügy kérdése olyan kérdés, amit talán két ok miatt is érdemes ma itt is szóba hozni. Az egyik az a jelentés, amely szeptember hónapban napvilágot látott, és a háziorvosok körében végzett vizsgálatok eredményé t mutatja be, a másik ok pedig az, hogy e jelentés és az eddig megszerzett tapasztalatok birtokában olyan válsághelyzet van, amiről, azt gondolom, hogy a Parlament falai között annak lehetséges minden munkaformájában beszélni kell. Ma több formában sikerül t erről szót váltani, de újra és újra fel kell hívni a figyelmet arra, hogy miközben az Orbánkormány egy olyan politikát folytat, amely a gyermekeinket sem kíméli, és ezt nyugodtan mondhatjuk, hiszen a Fidesz arra az álnépszavazásra, amely előtt állunk, t öbb mint tízmilliárd forintot költ el, eközben pedig a nyilvánvaló helyzettel, a gyermekorvosaink létszámhiányával egyáltalán nem foglalkozik. 400 gyermekorvos hiányzik ebből az országból. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, 400 gyermekorvos hiányzik ebből az országból.