Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 26. hétfő (169. szám) - Dr. Hadházy Ákos (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Hová lettek a Nemzetgazdasági Minisztérium által bemondásra kifizetett uniós milliárdok?” címmel - DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP):
389 Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Megkérdezem Magyar Zoltán képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó. MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót , elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nagyon kevés, amit itt hallhattunk, különböző termékmarketingekről beszélt, amivel eddig azt értük el az elmúlt években, hogy a kormányhoz köthető, önökhöz közel álló cégcsoportok termékeit reklámozzák szerte a vil ágban. Semmi másról nem szólt eddig. Tárgyalásokról beszél, majd le fognak tenni javaslatokat, eszközöket keresnek - nincs erre idő, államtitkár úr! Ha ezt a választ 2010ben halljuk, akkor talán még el tudtuk volna fogadni. Hat év telt el, minden évben ug yanezeket a mellébeszéléseket halljuk. Közben 3040 forinttal az önköltségi ár alatt kapnak a szőlő kilójáért a termelők, és ráadásul 45 olyan cég hozza be javarészt ezt a silány minőségű olasz bort, ami leginkább lenyomja az árakat, amelyek közül 23ról szőlészkörökben köztudott, hogy a Fideszhez köthető, az önök kampányának nagy mecénásai voltak - ez itt a fő probléma, államtitkár úr! Ezért nem tudják és nem is akarják megoldani ezt a helyzetet, ezért a választ természetesen nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 105 igen, 28 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. (15.50) Dr. Hadházy Ákos (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Hová lettek a Nemzetgazdasági Minisztérium által bemondás ra kifizetett uniós milliárdok?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Hadházy Ákos, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Hová lettek a Nemzetgazdasági Minisztérium által bemondásra kifizetett uniós milliárdok?” címmel. H adházy Ákos képviselő urat illeti a szó. DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2015 decemberében a Nemzetgazdasági Minisztérium 837 millió forintos támogatást fizetett ki uniós forrásból egy bátonyterenyei logisztikai központra, egy vasútállomásra. 837 millió forinttal támogatták meg azt a beruházást, amely érdemben munkahelyeket alig teremtett, eleve négy munkahelyet vállalt ez a vállalkozás, tehát 200 millió forinttal szerették volna ezt támogatni. A minisztérium elfo gadta a teljesítést, és 2016 májusában ez hivatalosan meg is valósult. A pályázat nyertesével szerződött tervező cég időközben bejelentést tett, mert az Ökogroup cég nem fizette ki őket, és a tervező szerint több körülmény arra utalt, hogy nem is akarta. A tavalyi év végén arra is felhívta a minisztérium figyelmét, hogy a kérdéses területen az égadta világon semmi, de semmi nem épül. A minisztérium mégis lefolytatott egy szabálytalansági eljárást, viszont mégis mindent rendben talált. Bicskén 2014ben, az o rszággyűlési választási kampány idején jelentették be, hogy tápszergyár, egy mikrobiológiai labor fog épülni 400600 közötti új munkahelyet teremtve. A pályázatot a Q Pharma nevezetű cég nyerte el, majd hamarosan átadta az Ökogroup Kft.nek. Erre a projekt re 496 millió forintos uniós forrás jutott, az utolsó részletet ez év májusában fizette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely szerint ezúttal is zökkenőmentesen valósult meg a pályázat.