Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 13. kedd (198. szám) - Döntések előterjesztések tárgysorozatba vételéről - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
3766 kereskedelmi szálláshelyen kellene tartózkodnia, tehát egyfajta ilyen házi őrizetre vagy lakhelyelhagyási tilalomra változna át az előzetes letartóztatás, m indez, ismétlem, 50 ezer rubelnek megfelelő összeg fejében. Tehát a hazatérésre még ebben a kedvezőbb esetben is várni kellene. Hozzá kell tenni azt is, hogy a vezető konzul többször járt a helyszínen, többször személyesen részt vett a tárgyalásokon, és mi nden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a lehető legjobb körülmények között tartsák fogva ezt a nyírmeggyesi illetőségű úriembert. Úgy tűnik, hogy a harmadik és nagyon fontos szakértői véleményre továbbra is várni kell. Ismeretlen okból ez tovább húzódik. Én magam megkerestem Magyarország legfőbb ügyészét, a legfőbb ügyész egyik vezető helyettesét. A Külügyminisztérium is ellátta az ügyészséget megfelelő tájékoztatással. Ennek eredményeként néhány nappal ezelőtt a Legfőbb Ügyészség az orosz legfőbb ügyészséghez fordult a büntetőeljárás átadása és átvétele érdekében. Innentől kezdve tehát a Külügyminisztérium helyes és korrekt eljárásához csatlakozott a Legfőbb Ügyészség is, ugyanakkor úgy tűnik, az Igazságügyi Minisztériumnak is lenne még az eljárás ok átadása és átvétele érdekében teendője. A fő tennivaló tehát az, hogy összehangoljuk a magyar Külügyminisztérium, a magyarországi Igazságügyi Minisztérium, a Legfőbb Ügyészség, illetőleg a magyar és az orosz legfőbb ügyészség munkáját annak érdekében, h ogy Varga Károly szerettei körében ünnepelje a karácsonyt, és minél hamarabb véget érjen ez a rémálom, minél hamarabb vissza tudjon térni Nyírmeggyesre. Megköszönöm ezúton is a Külügyminisztérium példaértékű és korrekt hozzáállását, és azt kérem az Igazság ügyi Minisztériumtól, a Külügyminisztériumtól, a Legfőbb Ügyészségtől és valamennyi döntéshozótól, hogy valamennyi befolyását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) vesse latba annak érdekében, hogy Varga Károly visszatérhessen Magyar országra. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyar Zoltán, a Jobbik képviselőcsoportjából, szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett: „Paukovits László emlékére.” címmel. Mega dom a szót, képviselő úr. Parancsoljon! MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hát, Laci bácsi elhagyott minket - gyászolja lányai, unokái, Mosonmagyaróvár és a térség nemzeti érzelmű közössége. 1933ban születet t Jákon, és az általános iskolát is ott végezte, majd szerszámkészítő szakmát Szombathelyen szerzett, érettségit és gépésztechnikusit pedig Győrben, a Jedlikben. 1952 óta élt Mosonmagyaróváron, negyven éven keresztül a fémszerelvénygyárban dolgozott. ’95b en lépett be a MIÉPbe, soha előtte párttag nem volt, ’97ben pedig a városi szervezetnek is elnöke lett. Én ekkortájt ismertem meg Laci bácsit. ’98ban még koromból fakadóan nagyon fiatalon, de igyekeztem segíteni a szervezet munkáját. Majd - jól emléksze m - épphogy betöltöttem a 18. születésnapomat, az első dolgom az volt, hogy tekertem át biciklivel Laci bácsihoz, és vittem a belépési nyilatkozatot. Alig vártam, hogy hivatalosan is ennek a közösségnek a tagja lehessek. Aztán persze a 2002es kampány volt az, ami igazán összerázott minket. Milyen ember volt Laci bácsi? Mindenekelőtt megfontolt, jóságos, önzetlen és szerény. Soha hivalkodó vagy harsány magatartást nem tapasztaltunk a részéről. A mai bulváros, gátlástalan, önző politikai szemlélet rendkívül távol állt tőle. Vezette ezt a közösséget, de mégis inkább a háttérből tevékenykedett. A nemzet iránt érzett elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen volt, és nemcsak a politikai tevékenységére gondolok. Szigorúan vett pártpolitizálást talá n nem is folytatott, sokkal inkább a közös nemzeti ügyek mozgatták, és sokkal inkább ezek voltak azok a kérdések, amelyekben maradandót alkotott. Minden mosonmagyaróvári tudja, hogy hol van a trianoni kereszt, hol lett újra felállítva ez az emlékmű. Persze sokan segítették ezt a munkát, az evangélikus gyülekezet is