Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 13. kedd (198. szám) - Döntések előterjesztések tárgysorozatba vételéről - Napirend utáni felszólalók: - ÁGH PÉTER (Fidesz):
3764 otthon csendjét és nyugalmát; emellett bekapcsolta a várost az Európát behálózó négysávos utak rendszerébe. Sárváron már 180 esztendeje annak, hogy felépítették az evangélikus templomot. Az elmúlt hetekben tör tént meg a restaurálás utáni újraszentelése. Múltja miatt a várost magyar Wittenbergnek is hívják. Méltó, hogy a reformáció 500. évfordulóján kormányzati támogatással szemet gyönyörködtető lett e történelmi, egyházi hely. 2016ban ünnepelte 70. születésnap ját a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium. A kormány segítségének köszönhetően korábban elindulhatott az a munka, amely az intézmény megszépülését hozta. Bízom abban, hogy az iskola névadója jó iránytű lehet arra, hogy az ott tanulók jó magyarok és legf őképpen jó emberek lehessenek. Kemenesalja nagy személyisége előtt is fejet hajtottunk. 250 éve született Kresznerics Ferenc esperesplébános, akadémikus, nyelvész. Rá egész Vas megye büszke lehet, hiszen a magyar nyelv ápolása terén maradandót alkotott. E záltal nemzetünk építőjévé vált. Kőszegen is volt kiket ünnepelni. Idén volt 150 éves a város fúvószenekara. 1866 óta sok minden történt a világban, Kőszeg Város Fúvószenekara a kihívások ellenére azonban fent maradt, megmaradt. Ehhez pedig nem szerencse k ellett, hanem az itt szerepet vállaló emberek zene iránti szeretete, eltökéltsége, összetartása. Ez az érzés a közös mindazokban, akik az elmúlt 150 évben ennek a zenekarnak a tagjai voltak. A fúvósok fellépéseik során mindig Kőszeg nagykövetei voltak, his zen a város jó hírét viszik. Mellettük egy másik művészeti csoportosulás is ünnepelt az egykori szabad királyi városban. Az 1996ban alapított Kőszegi Vonósok az elmúlt 20 évben egy olyan művészeti csoporttá nőtte ki magát, amely már nemcsak a vonószene sz épségét és szeretetét osztja meg közönségével, de más művészeti és civil szervezetekkel együttműködve teret ad a különböző irányzatok találkozásának. A millenniumra készült el 1896ban a Kőszegihegység nevezetes pontja, a Hétforrás. A 120 éves látvá nyosság állami fejlesztés révén tudott idén megújulni, szolgálva ezzel a természetet szerető embereket. Novemberben ünnepelte fennállásának 15 éves évfordulóját a Csepregi Nyugdíjas Énekkar, amely eleinte csak dalolni vágyó emberek gyülekezete volt, ám fár adozásaikat siker követte, egyre több és több elismerést szereztek, hozzájárulva ezzel Csepreg hírnevéhez. A városok mellett a falvak is ünnepeltek. 2016ban volt 10 éves a Nicki Szent Anna Templomért Alapítvány. Tevékenységével hozzájárult a nicki öntudat megerősítéséhez, a település még szebbé tételéhez. Kemenesmagasiban az óvoda alapításának volt a 120. évfordulója, amely kormányzati támogatásból újulhatott meg. Szimbolikus, hogy ennek átadására a nemzeti összetartozás napján került sor. Ez is egyfajta b izonyíték, hogy a nemzetünk minden tragédia után fel tud állni, hiszen ez a fejlesztés a jövő nemzedékeinek készült, így magában hordozza a remény üzenetét. Gencsapátiban idén került megrendezésre a 25. pünkösdi fesztivál és a 20. regionális néptáncfesztiv ál, rámutatva arra, hogy a közel 3 ezer fős településen kiemelkedő munkát végeznek értékeink megőrzése terén. 2016ban 50 éves jubileumát ünnepelte októberben a Sitkei Citerazenekar. A Lábodi Zoltán által 1966ban alapított zenekar mára már a megyei kultur ális élet szerves részévé vált. Népszerűségét jelzi, hogy számos tagja között minden korosztály - köztük gyerekek is - képviselteti magát, ezzel biztosítva a zenekar utánpótlását. Szintén kerek évfordulót ünnepelt a korábbi képviselőtársunk, Kovács Ferenc által vezetett 30 éves Sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület, amely a helyi kápolna felújításáért minden évben megszervezi az országos hírű sitkei rockfesztivált. Hála a sok évi támogatásnak, megmenekült a kéttornyú műemlék kálváriakápolna, és ma már ismét természetes pompájában lehet megcsodálni.