Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 12. hétfő (197. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2016. november 22-i ülésnapján elfogadott, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelen... - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
3611 Még egyszer ki kell fejeznem a sajnálkozásomat, hogy az elmúlt héten leszavazták az országgyűlési határozati javaslatot. Szerintünk jobb lett volna az egészs égügynek, ha több pénzt tudnak fordítani mind a gyógyító munkára, mind pedig az ott élők bérére. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (12.40) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel vitára jelentkezőt nem látok, megkérdem képviselőtá rsaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Jelzésre:) Igen. Az MSZP képviselőcsoportjából a fennmaradt időkeret terhére Bárándy Gergely képviselő úr kíván felszólalni. Megadom a szót, parancsoljon, képviselő úr! DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Kö szönöm szépen, elnök úr. Némi csalódással tölt el, hogy államtitkár úr a vitában nem válaszol ezekre a kérdésekre, és még egyszer mondom, van, amikor egy általános provokáció csak az ellenzék részéről, hogy tessék már a vitában részt venni, mert egy vita a kkor vita, ha érveket ütköztetünk, nem pedig akkor, ha az egyik fél elmondja az érvrendszerét, majd a másik a zárszóban kinyilatkoztat. De ez csak a formai része a dolognak. Ebben a vitában viszont kifejezetten érdemes lenne ezt megtenni, mert nagyon kíván csi lennék arra, egyszerűen szakmai érvek alapján, hogy mi az oka annak, hogy nem a bírói engedélyeztetési eljárást fogadta el a kormány, amit a köztársasági elnök javasolt és egyébként alkotmányos lenne minden szempontból, hanem az ügyészi eljáráshoz köti . Egyszerűen érdekelne, hogy mik ezek a szakmai megfontolások, és jó lenne, ha a vitában ezt meg tudnánk egymással beszélni, és nem pedig, mondjuk, a zárszóban lenne annyi lehetősége a képviselőnek, hogy a parlamenti műfajt alkalmazva esetleg bekiabál néhá ny mondatot. Amit szeretnék hozzátenni, hogy higgyék el nekünk azt, és amikor a garanciális jogok mellett érvelünk, akkor nem az időhúzást tartjuk mi sem üdvözítőnek, és nem arra teszünk javaslatot. Ugyanis ma már nem a XIX. században élünk, tisztelt képvi selőtársaim. A bírói engedély ma, a mai modern viszonyok között pillanatok alatt beszerezhető. Nem gondolom, hogy ilyen eljárások, amikor, mondjuk, hamis gyógyszereket kéne lefoglalni, olyan tömegesen fordulnak elő Magyarországon, hogy ezt a bíró soron kív ül ne tudná elintézni. Nyugodtan mellé lehet tenni egy ilyen szabályozásnak egy olyan kiegészítő szabályát, hogy mondjuk, a bíró soron kívül köteles eljárni; lehet még meghatározni időt is, hogy mikor. Zárójelben mondom, szoktak ügyeletes bírák is lenni, t ehát ez bármikor megtehető. A másik pedig, hogy elektronikus úton ez az engedély megkérhető. Nem olyan régen hallgattuk meg a Bírósági Hivatal elnökének a beszámolóját, aki rendkívül büszke arra, hogy az eügyintézést hogyan vezetik be, és hogy a bíróságok on egyébként milyen infrastrukturális fejlesztések voltak az informatika terén. Ezeket az újításokat nyugodtan lehetne használni, és egyegy bírói engedély rendkívül gyorsan beszerezhető, semmivel nem lassabban, mint egy ügyészi engedély. Itt is a bíró egy személyben jár el, egyes eljárásban jár el. A nyomozási bíró mindig így teszi, és ez az engedély semmivel nem volna lassúbb, mint az ügyészi engedély, viszont garanciális szempontból mindennek megfelelne. Ezért állok értetlenül az előtt, hogy miért ne leh etne ezt bevezetni, és miért ne lehetne egy soron kívüli eljárást mellé tenni ennek a rendelkezésnek. Semmilyen hátrányt, semmilyen időveszteséget egyébként az intézkedés nem szenvedne ahhoz képest, mint ha ügyészi engedélyhez kötnénk. Ugyanis valóban, Zom bor képviselő úr a vonatkozásban érvelt, hogy milyen jelentősége van annak, hogy ezeket az eljárásokat gyorsan, soron kívül lehessen lefolytatni. Egyetértek képviselő úr, tökéletesen, önnel, mert az az társadalmi érdek, hogy mondjuk, rossz minőségű vagy ha misított gyógyszer ne kerülhessen forgalomba, az rendkívül erős társadalmi érdek. Csak azért mondom, hogy itt most a garanciális jogok és ez az erős társadalmi érdek egészen nyugodtan összhangba hozható. Itt nem állunk szemben azzal a dilemmával, hogy a ha tékonyság