Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 7. szerda (195. szám) - Az ügyészség 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az Igazságügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: - ELNÖK: - DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3471 tájékoztatót szóban kiegészítette a bizottsági ülés alkalmával, aminek akkor és most, a plenáris ülés alkalmával is fültanúi lehet tünk. Hozzászólásomban elsősorban a büntetőjogi tevékenységre, aztán az eljárásgyorsító eszközökre, harmadsorban a nemzetközi együttműködésre, továbbá a migráció ügyészségre gyakorolt hatásaira térek ki, és nem utolsósorban pár szót szólnék a személyi hely zetről és az informatikai feltételek alakulásáról. Mielőtt az említett főbb pontokról is szólnék, engedjék meg, hogy nagy vonalakban összegezzem az ügyészség szerepét. Az ügyészség a közérdek védelmezője, és ezáltal közreműködik az egyéni jogok érvényre ju ttatásában. Az ügyészség az Alaptörvény alapján az állam büntetőjogi igényeinek kizárólagos érvényesítője, és emellett ellátja azokat a feladatokat, amelyeket törvény még rábíz. Ennek megfelelően főbb profilja a büntetőügyek területén van, és emellett közj ogi tevékenységet is végez. Tisztelt Ház! Szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét az ügyészség tavalyi büntetőjogi tevékenységére. A beszámolóból kitűnik, hogy immár évek óta csökkenő tendenciát mutat a bűncselekmények száma, amely 2015ben is redu kálódott. Jelentősen, mint hallottuk, mintegy 15 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és ez egyenesen arányos a regisztrált elkövetők számának megcsappanásával is. A bűncselekményszámcsökkenés csaknem valamennyi fontos bűncselekményk ategóriánál tetten érhető. Megfigyelhető, hogy csökkent a lopások, a pénzhamisítások, a szerzői jogi vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények száma, és nagy örömmel jelzem, hogy az emberölések száma is. Sajnos, egy területen növekedés figyelhető meg, ezt a legfőbb ügyész is kiemelte most szóbeli kiegészítésében: ez a tömeges migráció következtében elhatalmasodott bűncselekmény, az embercsempészés közel a duplájára emelkedett a 2014. évhez képest. Tisztelt Ház! A bírósági ügyhátralék ledolgozásához jel entős mértékben hozzájárult az ügyészség. Ezzel összefüggésben megjegyzendő, hogy a bírósági tárgyaláson való részvétel továbbra is nagy terhet jelent az ügyésznek, annak ellenére, hogy 2015ben járási szinten csökkentek az ügyész tárgyalási feladatai. Töb b eszköz áll rendelkezésre arra, hogy az eljárások gyorsuljanak: ilyen a tárgyalás mellőzése, a vádelhalasztás, a bíróság elé állítás. A büntetőeljárásoknak a büntetőbíróság területén igénybe vehető gyorsító intézkedései közül a tárgyalásról lemondás és a terhelt távollétében történő eljárás alig érvényesül. Meggondolandó és megfontolandó ezen gyorsító intézkedések esetleges újrakodifikálása, ugyanakkor a bíróság elé állítás keretében vagy a tárgyalás mellőzésében a vádlottak 34,9 százaléka esetében került sor az ügydöntő határozat meghozatalára. Ez arra mutat, hogy ez a két jogintézmény egymást kiegészítve jól szolgálja a bírósági eljárás gyorsításának célját. Tisztelt Ház! A Legfőbb Ügyészség a 2015. évben jelentős mértékű nemzetközi tevékenységet folytato tt. Az Európában kialakult helyzet mindenképpen indokolja a nemzeti ügyészségek és az EU adott szervei közötti fokozottabb együttműködést, természetesen a nemzetek közötti ügyészi együttműködést is. Mint az önök előtt is ismert, az Európai Unió jelentős ki hívásokkal szembesül, a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a kiberbűnözés és a radikalizálódás mind a politikai napirend élére áll. Az Unión és a schengeni térségen belül az egyes tagállamok egyes biztonsága szinte alapértelmezetten valamennyi tagállam bel ső biztonsága. Ennélfogva szükség van a tagállamok együttműködésére, arra, hogy haladéktalanul megosszák egymással a vonatkozó információkat, és javítsák a közös elemzést és az operatív koordinációt. 2016. november 28án Brüsszelben vettem részt „Az Europo l és annak parlamenti ellenőrzése az EU belső biztonsági politikájának tükrében” címmel tartott interparlamentáris találkozón, és ott ezekről a kérdésekről is szó volt. Mindezekre tekintettel az utóbbi években az államhatárokon átnyúló szervezett bűnözés é s egyéb kedvezőtlen globális jelenségek elleni küzdelem miatt növekedett az igazságügyi hatóságok, így az ügyészségek nemzetközi együttműködésének intenzitása. Szeretném kihangsúlyozni a több embercsempészést is érintő ügy felderítése esetén a példás együt tműködés kialakulását az érintett európai uniós tagállamok társhatóságaival, ami