Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 7. szerda (195. szám)
3446 Azt gondolom, hogy nagyobb felelősség kell ennél, nem elég a védelmi berendezések sokasága, adott esetben annak a modern volta, azokat működtetni is kell, azokhoz emberek kellenek, azokat meg meg kell becsülni. A víziközműszolgáltatók tekintetében pedig egy aspektussal szeretnék még kitérni a jelen állapotra. Itt van 41 ilyen szolgáltató, öt állami, a többi az önkormányzatok által működtetettek köre. Főleg ott, ahol az önkormányzatok működtetik ezeket a szolgáltatásokat, o tt végképp nincs anyagi fedezet arra, akár még a bérfinanszírozásra sem, de egyéb más dologra sem. A legnagyobb baj meg abból származtatható, hogy közműadót vetettek ki, és gondolják el, például egy halmozottan hátrányos helyzetű térségben, ahol félelmetes en sok kistelepülésen élő és kevés fogyasztó kiszolgálására kerül sor, hogy mennyivel rosszabb a pozíció, mint mondjuk itt, Budapesten, ahol koncentrált a szolgáltatás mikéntje. Ezek a cégek gyakorlatilag nemhogy nyereséget nem termelnek, hanem a felügyele ti díjakat vagy a különféle auditból fakadó díjakat sem képesek megfizetni. Érdemes lenne elgondolkodni azon tehát, hogy itt milyen típusú segítségeket nyújtson a kormány. Mondjuk, olyanokat, ami bér tekintetében a költségvetés vállalásán keresztül legaláb b a százezer forintos nettó minimálbért jelentenék, meg ha már vízről beszélünk, akkor például az áfacsökkentések kapcsán az alapvető élelmiszerek körébe bevenné a vizet is. Utolsó mondatom pedig az, elnök úr, hogy érdemes lenne a kormánynak számításba ven ni mindazt, amit az aktuális felületeken megfogalmazó és üzenetet foganatosító szakszervezetek nap nap után, folyamatában mindig mondanak. Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Az ülésnap bezá rása ELNÖK : Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalásoknak a végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom . (Az ülésnap 16 óra 48 perckor ért véget.) 2016. december 7. sze rda (195. szám) Országgyűlési Napló Dr. Hiller István, dr. Latorcai János és Sneider Tamás elnöklete alatt Jegyzők: Földi László, Szávay István, dr. Tiba István Tárgyai • Hasáb Az ülésnap megnyitása • 31881 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kú ria 2015. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája • 31881 Dr. Darák Péter , a Kúria elnöke, a napirendi pont el őadója • 31881 Dr. Rubovszky György , az Igazságügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója • 31886 Felszólalók: Dr. Répássy Róbert , a Fidesz képviselőcsoportja részéről • 31887