Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Napirend utáni felszólaló: - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
340 mozgásba hozta egyébként a turizmust is, a Vista Utazási Iroda „Benyovszky nyomában Madagaszkáron” címmel szervez utakat az érdeklődők számára. Tisztelt Országgyűlés! Benyovszky Móric életútja összeköt minket távoli földrészek népeivel, kultúráival, ami számos, eddig kiaknázatlan lehetőséget rejt magában. Ezért úgy gondolom, hogy a kormánynak is határozottabban kellene segíteni e emlékének ápolását, például egy megfelelő, többnyelvű életrajzi kötet kiadásának támogatásával, hisz mindmáig számos olyan vitás kérdés van a gróf életében, amelyeket csak nemzetközi összefogással és együttműködéssel lehetne tisztázni. Emlékezzünk tehát tisztelettel Madagaszkár magyar királyára! Vivát, Benyovszky! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik és az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A kormány nevében Nagy István államtitkár úr válasza következik. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Benyovszky Móric 1746. szeptember 20ai születésének 275. (sic!) évfordulóját idén több elemből álló programsorozattal ünnep li a Benyovszky Emlékbizottság, amelynek tagjai többek között dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Íjgyártó István kultúráért és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, valamint számos rangos kulturális és tudományos intézmény vezetője. (15. 10) A Benyovszkyemlékév kiemelkedő eseményei tovább erősíthetik a múlt értékei iránti tiszteletet, és ösztönzést adhatnak nemcsak a tudomány és a kultúra hivatalos és önkéntes követeinek, hanem mindnyájunk számára. A programok közt szerepel a 2016. szepte mber 26án, hétfőn 9 órától megrendezésre kerülő tudományos konferencia az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében, illetve ugyanaznap este 18 órától egy Benyovszkyemlékest a Pesti Vigadóban. A műsorban először kerül bemutatásra a legújabb magyar zenés s zínpadi mű, a „Benyovszky, a szabadság szerelmese” című musical. Az előadás teljes körű bemutatására 2017ben kerül sor a Pesti Magyar Színházban, majd más országokban is. A rendezvény a nemzeti történelmi hagyományok ápolása mellett a Benyovszky történelm i öröksége megőrzésében közreműködő országok összefogását is erősíti, a neves történelmi személyiség és Benyovszky Móric országokat, földrészeket átívelő történelmi példáján keresztül. Hallgatva az ön felszólalását, csak azt tudom mondani teljesen egyetért ve önnel: vivát, Benyovszky! (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. „Meddig még?” címmel napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik napirend előtti felszólalása során már nyilvánvalóvá vált az az elképesztő kettős beszéd, amit Magyarország Kormánya folytat a nemzetközi térben és itthon. Ennek legújabb bizonyítéka a pozsonyi csúcson keltezett V4es közös dokumentum, ahol bizony Magyarország ottani képviselője is szentesített egy olyan kijelentést, ami egészen elképesztő, így hangzik: a munkaerőhiánnyal küzdők akár jelentős számban is befogadhatnak érintetteket. Nyil ván itt harmadik országból érkezőkről van szó, adott esetben viszont migránsokról is szó lehet, hiszen pontosan ez a kormány terjesztett már be olyan törvényjavaslatot, amely multinacionális cégek számára állítólag szezonális jelleggel, de megkönnyítené a harmadik országból vagy akár