Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Milyen intézkedéseket tervez a kormány az adóelkerülés további csökkentéséhez?” címmel - ELNÖK: - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP):
327 Nemzetet, hogy adják ki az adatokat, hogy ki volt az az orosz állampolgár, aki bűnö zőként letelepedési jogot kaphatott. Erre is kérem, hogy a viszonválaszban válaszoljon. Illetve nyolc év itttartózkodás után lehet állampolgárságot kérni, tehát lehet a hatályos jogszabályok alapján. Ezt megteheti az is, aki ezt a 300 ezer eurót kifizeti. Államtitkár úr, küldtek egy részletes kimutatást, amit köszönök szépen, amiben valóban benne van az elutasítások ténye, de az is benne van, hogy ha a letelepedési és tartózkodási engedélyeket nézzük, és összeadjuk a családtagokat is, akkor közel 18 ezer e mber jött be a programon keresztül. Ez abban van, amit önök írtak: közel 18 ezer ember. Hogyha természetesen a számok nem valósak, vagy én értettem valamit félre, akkor folytassunk még szakmai vitát, de úgy tűnik, hogy a sajtó is ugyanúgy félreértette, min t mi. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg államtitkár urat is. Parancsoljon! KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Én a tisztelt képviselő urat óvom az ilyen félreértésektől - és a ny ilvánosságot is , de én úgy tudom, hogy jogi egyetemet végzett ember, és csak arra hívom fel a figyelmet - én is az volnék , hogy bizonyára tudja, hogy a videofelvétel nem jogforrás, az nem keletkeztet semmiféle jogot, és arra mint jogforrásra hivatkozni feltétlenül veszélyes, és nem ajánlom tisztelt képviselő úrnak, hogy azt mint komoly jogforrást vegye figyelembe, és arra hivatkozzon, bár ezt szíve joga megtenni, de akkor ennek a következményeit vállalja is. Még egyszer mondom, itt, a tisztelt Ház nyilv ánossága előtt erősítem meg, hogy nem tervezi a kormány az állampolgárság megszerzésének könnyítését, nincs ilyen előterjesztés, nincs ilyen napirend a kormány előtt, nem tervezzük ezt, nem is fogjuk megtenni, és arra kérem tisztelt képviselő urat, hogy - ön nemcsak jogvégzett, hanem bizonyára okos ember is - a kormányra hallgasson és ne a videofelvételekre. Köszönöm szépen. (Szilágyi György: Az üzlet mehet így tovább. Így jó! - Az elnök csenget.) Szászfalv i László (KDNP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Milyen intézkedéseket tervez a kormány az adóelkerülés további csökkentéséhez?” címmel ELNÖK : Képviselőtársaim! Még egy kis türelmet és visszafogottságot kérek. Tisztelt Országgyűlés! Szászfalvi László ké pviselő úr, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Milyen intézkedéseket tervez a kormány az adóelkerülés további csökkentéséért?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Tál lai András államtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Képviselő úr jelzi, hogy elfogadja. Szászfalvi László képviselő úré a szó. Parancsoljon! SZÁSZFALVI LÁSZLÓ ( KDNP ): Köszönöm szé pen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország és a magyar kormány tevékenységének óriási elismerése, hogy az Európai Bizottság tanulmánya sikeresnek és eredményesnek minősíti a Magyarországon meghozott gazdaságfehérítő intézkedéseket , hiszen egy év alatt több mint 4 százalékponttal csökkent az áfaadórés. A Bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés mértéke a 2013. évi 22,24 százalékról - köszönhetően az adóelkerülés visszaszorítását célzó kormányzati intézkedésekne k - 17,95 százalékra csökkent 2014ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország a harmadik legnagyobb javulást érte el az EUban. A