Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 29. kedd (192. szám) - Az ülésnap megnyitása - A közoktatás helyzetéről? című politikai vita - DR. SZABÓ SZABOLCS (Független):
3075 nemzetközileg erre nagyon sok példa van , hogy ezt komplex tárgyként elkezdik valahol oktatni. De az nem úgy történik meg, hogy egyébként töredékére visszaszorítják az óraszámot. Tehát szinten kellett volna tartani az óraszámot, sőt, a legtöbb országban még azt is megcsinálták, hogy emeltek rajta egy picit, és aztán kidolgozták a tantervet. Nem novemberi konferencián beszélnek arról, hogy milyen megoldások vannak egy szeptembertől már elindult képzésbe n - tantervek készülnek, a pedagógusképzésbe ezt átvezetik. Vannak olyan tanárok, akik értenek hozzá, mert jelen pillanatban az működik, hogy egyes iskolákban, ahol a földrajztanár tartja ezt a tárgyat, ő azt tartja, ahol a kémiatanár, ott kémiát tartanak inkább, nincsen semmiféle átmenet. Mondom, ennek megvannak a nemzetközi tapasztalatai, ezt érdemes lenne megnézni, meg időt hagyni rá. Csak idéznék az Európai Bizottság jelentéséből, ami most született meg, gyakran hivatkoznak rá, főleg Rétvári Bence, hogy abban is le van írva egyértelműen, hogy ennek az a nagy veszélye, hogy ezzel a szakgimnáziumokban tanuló gyerekek érettségi lehetőségeit korlátozzuk le, és nagy valószínűséggel a felsőoktatásba való bejutásukat korlátozzuk. Ez le van írva, olvassa el, áll amtitkár úr, le van írva az Európai Bizottság jelentésében. A harmadik az alapvető felszereltségi hiányosságok az iskolákban. Persze, lehet hivatkozni itt állandó átszervezésekre, hat éve önök kormányoznak. Én ezt nagyon rosszul veszem, amikor a választókö rzetemben megyek ilyen alapítványi iskolai bálokra, és itt ez még mindig egy fontos kérdés, hogy részben azért is vannak ezek a bálok, hogy ott adományokból, meg mindenféle nyereményszelvényekből bevételt képezzenek, mert valamiből a papírt, a radírt meg a tollat meg kell venni. Tehát azért az úgy nem működik hosszú távon, hogy a szülők, rokonok, mindenféle adományozók rendezik ezeket a költségeket. Ez elfogadhatatlan, azt gondolom, egy XXI. századi országban. A negyedik ilyen terü let, amit rendezni kéne nagyon gyorsan szerintem - és itt még visszakozni kellene önöknek , az az alapítványi és magániskolák azon része, amik még megmaradtak. És itt főleg a szakképzésben vannak nagyon rossz helyzetben. Ha valaki nézte, nem tudom, szabad idejében szoktae valaki nézegetni a szakmaszerkezeti döntéseket, láthatta, hogy a következő tanévre vonatkozóan szinte teljesen kiszóródnak az alapítványi iskolák. És akkor mi történik majd ezekkel az iskolákkal? Vagy felszámolják őket - az biztos, hogy m indenkinek rossz lesz, ha felszámolja az alapítvány a saját iskoláját , vagy behúzódnak egyházi intézmények alá, amit javasolnak nekik részben. Ezen lehet vitatkozni ideológiai alapon, ha nekem azt valaki elmagyarázza, hogy szakmailag miért jobb, azt én m egköszönném, egyébként meg drágább, mert az adófizetőknek az nyilván többe kerül, mint egy alapítványi iskolának az üzemeltetése. Vagy bemennek az állami fenntartó alá. Azt sem értem meg, hogy szakmailag miért lenne feltétlenül egy törvényszerűség, hogy jo bb és megint csak drágább. Zárójelben megjegyzem, a félreértések elkerülése végett, én pontosan tudom azt, hogy voltak olyan alapítványi iskolák, ahol komoly problémák merültek fel szakmailag, pénzügyileg és a többi. Azok egyedi ügyek, meg kell őket büntet ni vagy be kell őket zárni, rendezni kell, de nem az egész szektort kell kivégezni. Az ötödik a szegregáció kérdése. Ez is köztudott, kötelezettségszegési eljárás van Magyarországgal szemben azért, mert roma tanulókat tömegesen szegregálnak Magyarországon. És tudom jól, ez nem az elmúlt hat év eredménye, ez nagyon régóta így van, csak hat éve kormányoznak, és hat éve nem történt semmi. Ebben nagyon súlyosan előre kell lépni. Itt utalnék egy más összefüggésben arra, amit Lázár János mondott az egyházi iskolá kkal kapcsolatban. Ugyanis idézném, nem szó szerint, de tartalmilag a váci megyés püspököt, hogy ezért a szegregációért egyéként az egyházi intézmények is elég jelentős mértékben felelősek, és nekik is tenni kellene valamit, úgyhogy nagyon kérem, hogy ezze l kezdjenek végre valamit, és ne tervek szülessenek, hanem érdemben csináljunk valamit.