Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
3033 milliárd forinttal kevesebből tudnák megépíteni. Kilométerenként majdnem 1 milliárd forintos összegről van szó, ekkora lehet itt a túlárazás, amiről mi itt most már órákon keresztül beszélünk. Nyilvánvalóan az ilyesféle jelenség sem térben, sem időben nem új dolog, találkoztunk már vele máshol is, találkozhattunk vele adott esetben a szocialista rezsim idején is, gondoljunk csak a 6os autópálya alá egy vakond pofátlanságával odafúrt kamu alagutak ügyére, amelyek óriási összegeket emésztettek fel. Abban mindenképpen egyetértünk, hogy a források szűkösek, még ha itt 1200 milliárdos pénzről is beszélünk, teszem azt, az infrastruktúrafejlesztés kapcsán. Viszont ahhoz mérten, hogy mekkora lenne az a feladat, ami az ország előtt áll, ezek a források mégiscsak kicsinyeknek minősíthetők. Azzal szintén egyetértünk, hogy a közlekedésnek óriási a fontossága. A hátrányos helyzetű térségek fölz árkóztatása kapcsán a vidéki lakosság mobilitását biztosítani kell, és egyáltalán a társadalmigazdasági koherencia megteremtése érdekében erre bizony nagyonnagyon oda kell figyelni, és nagyon fontos szerepe van az infrastrukturális fejlesztéseknek, csakú gy, mint ahogy a leszakadt régiók versenyképességének a növelésében szintén fontos szerep hárul rájuk. Viszont ezekre a forrásokra már csak azért is oda kell figyelni, mert én teljes mértékben egyetértek Lázár János miniszter úr azon szavaival, aki azt váz olta fel, hogy ezeket a pénzeket mi nem ingyen kaptuk. Hiába mondja azt a CÖF egy békemeneten, hogy nem vagyunk gyarmat. Dehogynem, gyarmat vagyunk, gyarmati gazdaságszerkezet jellemző Magyarországra, és ezekért a fejlesztési pénzekért véres verejtékkel fi zetett az ország. Éppen ezért nem lehet őket elherdálni, és éppen ezért ha túlárazással találkozunk, akkor azt igenis szóvá fogjuk tenni; mert minden egyes túlárazás, minden egyes mutyi életerőt szív el olyan fontos projektektől, mint amiről az előbb beszé ltem, tehát a vidéki régiók felzárkóztatása így bizony kútba hullhat. Vidékrombolásnak nevezhetjük azt, amikor egyes projektek olyan irtózatos összegeket emésztenek föl, hogy másra fejlesztési forrás már nem marad. Államtitkár úr, választ kellene ilyenkor adni arra, amikor egyes túlárazásokkal találkozunk, mondjuk, a vasútépítések kapcsán, hogy mi lesz a sorsa annak az 1500 kilométernyi szárnyvonalnak, amelynek a jövője valahogy lóg a levegőben. Választ kellene adni arra, hogy ha az összes fejlesztés megval ósul a vasutak tekintetében, még akkor is ezer kilométernyi olyan fővonal maradna, amire most egész egyszerűen nem látjuk, hogy honnét lenne forrás. Választ kellene adni arra is, hogy 3400 kilométeren állandó sebességkorlátozás van a magyarországi vasúthál ózaton. Ha ezeket a pénzeket jobban megfognák, jobban tudnák hasznosítani, akkor adott esetben az itt meglévő problémákat is enyhíteni lehetne, és nem kellene azzal a szégyenletes adattal szembesülnünk, hogy teszem azt, az európai törzshálózatba illeszkedő fővonalak 30 százaléka állandó lassújelekkel tarkított, ugyanis így nem tudjuk teljesíteni azokat a célkitűzéseket, amelyek szerint át kellene terelni az óriási károkat, az éves szinten az infrastruktúrának mintegy 350 millió forintos kárt okozó nehézteh ergépjárműforgalmat a vasútra, mert joggal mondják a fuvarozók, hogy ilyen körülmények közepette ők nem akarnak ilyen lehetőséggel élni. S ugyanez igaz a közútfejlesztésre is. Ott sem lehet herdálni, hiszen ha csak a szűkebb pátriámból, Somogy megyéből indulok ki, önök itt győzelmi jelentéseket zengedeznek arról, hogy harminc kilométernyi út újul meg ebben az esztendőben. Viszont hozzátenném, hogy van 1700 kilométernyi útszakasz Somogy megyében, amelynek a felét azonnal fel kellene újítani. Ilyenkor adun k teljes mértékben igazat Pokorni Zoltánnak, aki azt mondta, hogy ha valaki összekeveri a közpénzeket egy húsosfazékkal, annak bizony le kellene vágni a kezét. Csakhogy azt látjuk, hogy a „minden fideszes oligarcha lakjon jól” alapítvány mutyivonata bizony dübörög, és az a helyzet, hogy ennek a kazánját közpénzekkel pakolják és fűtik. Nagyon könnyű lenne itt felhozni a miniszterelnök úr kedvenc, egy az egyhez méretarányú játékvonatát, a felcsúti kisvasutat, de én inkább Mészáros Lőrinc szerepére térnék ki, annak a Mészáros Lőrincnek a szerepére, aki 2015ben 3,5 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a saját cégéből, holott a munkásai ehhez mérten nevetséges összegen vannak tartva. És ez a Mészáros Lőrinc az, aki miután beszállt a
