Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
2996 DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szólnék csak hozzá. Még a bejelentés előtt nyomtam a szókérő gombot. A Jobbik felszólalásaira és az LMP felszólalásaira reagálnék. A Jobb ik felszólalásából egy identitásválságos helyzet rajzolódott ki számunkra, hiszen a Jobbik ezelőtt öthat évvel harcos EUkilépéspárti volt, aztán 2014re EUbennmaradáspárti lett, most a kettő közötti állásponton volt, és elmondta, hogy jók ezek az EUs források, de azért mennyi hátránnyal jár tulajdonképpen a serpenyő másik oldala. Jó lenne, ha egyszer hallanánk erről egy egyértelmű véleményt. Lesz még a Jobbiknak lehetősége felszólalni, hogy ezt a fajta identitásválságot megoldja, és nem jobbrabalra b eszél összevissza, ahogy beszélt már egyházi törvény kapcsán, alaptörvénymódosítás kapcsán (Szilágyi György: Pár éve még liberális voltál!) , alkotmánybírók kapcsán vagy akár a szabad vasárnap kapcsán, néha támogatta, néha ellenezte. Most is ennek a ket tősségnek a retorikáját érezzük a Jobbik felszólalásában. Döntsék el, hogy tulajdonképpen önök hova teszik le a voksukat: lemondanának ezekről a forrásokról, vagy ebben a logikában képzelik el Magyarország jövőjét? A másik pedig, amit én a magam részéről v issza is utasítanék, amikor elsősorban az LMP soraiból, de azért a Jobbik soraiból is nagyon sokan a felzárkózási forrásokkal kapcsolatosan olyan felszólalásokat tesznek, amelyekben azoknak a mértékét szinte sokallják, azt mondják, hogy azok nem jó célra f ordítódnak, fordítsuk őket más célokra. Azért ne feledjük el, hogy megkétszereződött, sőt majdnem megháromszorozódott a felsőoktatásban tanuló hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók száma, hogy 9 ezren kapnak ösztöndíjat középiskolai, általános iskola i tanulmányaikhoz, hogy azokat be tudják fejezni, és láthatóan többen tudnak végzettséget szerezni, többen tudnak elhelyezkedni, százezrekkel többen, mint ezelőtt hat esztendővel. Ezeknek a forrásoknak itt van az eredménye (Szilágyi György: Farkas Flórián családjánál!) , itt látható az, amit tettünk ezekből a pénzekből is és persze más formában is. Arról nem beszélek, hogy nyilván sokan egyetértenek az Európai Bizottságnak azzal az elképzelésével, hogy ezeket a felzárkózási forrásokat vegyük el a magyarorszá gi hátrányos helyzetűektől, és adjuk át a migránsoknak, a bevándorlóknak, amivel kapcsolatban nyomás nehezedik Magyarországra. S valljuk meg, hogy politikailag valószínűleg a felzárkózási forrásokkal szembeni brüsszeli támadások mögött sok esetben az áll, hogy Magyarország nem volt hajlandó a magyar hátrányos helyzetű emberektől ezt elvenni, és a migránsok számára átadni, ahogy azt többször több egyeztetésen felvetették, sőt erről még konferenciákra is hívogattak minket Brüsszelben. Ebben a magyar kormány á lláspontja egyértelmű: sem az ellenzéki pártok nyomására, sem brüsszeli nyomásra nem fogja a felzárkózásra fordítható forrásokat csökkenteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Most Witzmann Mihály képviselő úrnak adom meg a szót. WIT ZMANN MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy abban itt a vita során azért talán mindannyian egyetértünk ellenzéki és kormánypárti oldalról egyaránt, hogy a 20142020as források hatékony felhas ználása az ország szempontjából óriási jelentőséggel, mondhatjuk, hogy stratégiai jelentőséggel bíró feladat az ország számára, és elsősorban olyan fejlesztések és olyan beruházások megvalósítására van szükségünk, amelyek hosszú távon a fenntartható gazdas ági fejlődés alapjait megteremthetik, tekintettel főként arra, hogy még pontosan nem láthatjuk, hogy 2020 után mire is számíthat az ország, milyen támogatásokra. Sokszor szó esett már a 60 százalékos gazdasági fejlesztésre szánt forrásokról, ezt nem kívánn ám részletezni. A források lehívásával kapcsolatban azonban mégis, én azt gondolom, hogy ezek a felesleges ellenzéki aggodalmak azért is érthetetlenek számomra, mert a jelenlegi kormány, a